Amióta csak elképzeltem magam édesanyaként, az első képek között egy fáradt, ámde kiegyensúlyozott hurcianyu jelent meg előttem. Egy anyuka, akinek az élete ugyan fenekestül felfordult, ám a hátán lévő boldog kis csomagjával lazán és szabadon felfedezheti majd az előtte kitárult új világot.

Azt évekkel ezelőtt álmodozás közben még nem sejtettem, hogy számunkra az örökbefogadás jelenti majd a családdá válást, azt pedig végképp nem gondoltam, hogy a hátamon lévő kis csomag egyből 14 kg-mal száguld majd be az életünkbe. Azt viszont biztosan állíthatom, hogy a hordozás így is az egyik legjobb dolog, ami történhetett velünk.

A kislányunkat 2,5 éves korában fogadtuk örökbe. Mielőtt megtalálta nálunk a végső otthonát, már 3 különböző gondozási helyen élt. A biztonságos és egészséges kötődés kialakítására, a megtartó családi fészek megtapasztalására így korábban szinte egyáltalán nem volt lehetősége. Számára – teljesen érthető módon – mi csak egy újabb otthon, egy újabb állomás voltunk. Megint egy új környezet, új szokások, amikhez alkalmazkodni kell, ráadásul mindezt abban az életkorban, amikor a kortársai épp a dackorszakuk közepén tartanak.

Az első napok újdonsága és felhőtlen öröme után, nagyon hamar azzal kellett megküzdenünk, hogy hogyan tudjuk őt ebben a nehéz élethelyzetben megnyugtatni, hogyan tudunk a támaszai lenni úgy, hogy még nem engedi meg magának a fizikai közelséget!? A simogatást, az ölelést, az érintés minden formáját nagyon nehezen fogadta el tőlünk. Tudtuk, hogy ez természetes, tudtuk, hogy türelemmel és kitartó figyelemmel sikerülhet elnyernünk a bizalmát, mégis nagyon embert próbáló időszak volt ez. Éjszakánként nagyon gyakran megébredt, és bár ilyenkor csak a fizikai közelség tudta megnyugtatni, sokszor még így is ellenállt, kifeszítette magát az ölelésünkből, és nem egyszer egymás könnyeiben úszva sírtuk magunkat újra álomba. Nagyon nehezen találtunk fogást ezeken a helyzeteken, egészen addig, amíg egy nap a kislányunk ráérzett a hordozás ízére.

Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor először elengedte magát a hátamon, a vállamra hajtotta a fejét, egyet sóhajtott, és éreztem, hogy most minden porcikája megpihen. Azt éreztem, hogy biztonságot nyújt számára a közelemben lenne, miközben szabad karokkal és lábakkal létezhet. Minden délutáni alvásidő után, amikor kedvetlenül ébred, maga kéri, hogy vegyem fel a hátamra és táncoljunk együtt, amíg jobbra nem fordul a kedve. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a Liliputi csatos hordozó mentette meg rengeteg együtt töltött délelőttünket és délutánunkat, amikor a kislányom épp közelségre vágyott, és a hurcizás volt az egyetlen formája, amiben megengedte ezt magának.

A kép csak illusztráció

Kötődést kialakítani egy ilyen helyzetben nagyon lassú és érzékeny folyamat, és minden olyan eszköz életmentő lehet, ami ezt támogatja! Őszintén és nagyon jó szívvel ajánlom minden örökbefogadás előtt álló édesanyának és édesapának, hogy adjanak egy esélyt a hordozásnak, akkor is, ha akár a hordozós kor végét közelíti a hozzájuk érkező új családtag. Nagyon sokat adhat szülőnek és gyereknek egyaránt, hogy megélhetik ezt a különleges fizikai kapcsolódást!

Nóra

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Liliputi

Alapfilozófiánk, hogy szülőként mindannyian merjünk hinni magunkban, megérzéseinkben, ösztöneikben, így termékeinkkel mi mindig ezt a célt igyekszünk támogatni. Hisszük, hogy ha szeretetben, békében és összhangban neveljük gyermekeinket, akkor egy testileg és lelkileg egyaránt egészséges, nyitott emberi kapcsolatokkal teli társadalmat alapozunk meg. Mindezért nem kérdés, hogy üzleti sikereink tartalma mögött számunkra mindig az az igazi öröm, ha személyesen, vagy termékeinken keresztül áttételesen hozzájárulhattunk egy-egy családi mindennap egészségéhez, kötődéséhez, öröméhez.