Porszívóra csatlakozva, avagy praktikusan a légúti betegségekrőlTöbb Mint Babahordozás

Porszívóra csatlakozva, avagy praktikusan a légúti betegségekről…

Az előző bejegyzésemben megkezdett gondolatsort folytatva az őszi-téli szezonban szinte elkerülhetetlen légúti betegségeket járom körbe, elsőként a felső légúti hurutos megbetegedéseket. Nem bocsátkozom olyan részletekbe, amit biztosan minden szülő tud és ismer ezekről a nyavalyákról, inkább azokra az ismeretekre igyekszem fókuszálni, amelyek rendelőbeli tapasztalataim alapján kevésbé köztudottak a szülők körében.

Szerintem nincs olyan kisgyermekes család, ahol ebben az időszakban ne jelentkezne egyszer-kétszer (néhányszor) hurutos megbetegedés. Akkor is igaz ez, ha az apróság még nem jár közösségbe, hiszen ettől még forgalmas helyeken megfordul, vagy valamelyik dolgozó/gyerekközösséget rendszeresen látogató családtag hoz haza ezt-azt, ami aztán körbe is jár a többiek között. A nyirkos, hideg levegő, az összezártság és a rosszabb szellőztetési lehetőségek kedveznek a légúti betegségek kialakulásának. Meglehetősen ragályos betegségekről van szó, legfőbb terjedési út a cseppfertőzés, a kórokozók közvetlenül juthatnak a légutak nyálkahártyájára, de szennyezett kézzel vagy tárgyakkal is átvihetjük és továbbadhatjuk a fertőzést. Hideg időben a légúti nyálkahártyák védekezőképessége csökken, ezzel lehetővé válik az ilyenkor gyakori kórokozók megtapadása.

Fontos tudni, hogy jelentős részben vírusok szerepelnek kórokként, és a betegségek zömében banális lefolyást mutatnak. Noha a tüneti kép nagyon hasonló lehet, mégis számtalan vírus kóroki szerepe felmerül a háttérben. Ezzel is magyarázható, hogy egy szezonban miért lehetnek gyermekeink látszólag teljesen hasonló tüneteket mutatva újra meg újra náthásak-köhögősek.

A leggyakoribb tünetek mindenki számára ismertek: tüsszögés, változó jellegű és mértékű orrváladékozás, orrdugulás, torokfájás-kaparás, köhögés, szemkönnyezés, fejfájás, esetenként hőemelkedés vagy láz, rossz közérzet.

Várhatóan rábízhatjuk a gyógyulást gyermekünk immunrendszerére, de nagyon sokat tehetünk a kellemetlen tünetek mérséklése, enyhítése érdekében. Emellett néhány nap alatt a tünetek enyhülni fognak, majd megszűnnek. Az antibiotikumos kezelés ezekben az esetekben nem indokolt. Nem enyhíti a tüneteket, nem csillapítja a lázat, nem rövidíti le a betegség lefolyását, sőt az sem biztos, hogy alkalmas az esetleges bakteriális felülfertőződés megelőzésére. Azt viszont elérhetjük vele, hogy amikor igazán szükség lenne majd rá, már nem lesz eléggé hatékony.

Sokkal ritkább az, hogy a betegség hátterében már eleve bakteriális fertőzés áll, inkább az a jellemző, hogy a vírusfertőzés teremti meg a „táptalajt” a baktérium okozta felülfertőzés számára. Ez szerencsére ritkán fordul elő, és leginkább a tüneti kezelés mellett elhúzódó vagy megváltozó tünetek, súlyosbodó állapot esetén gondolunk rá. Ilyenkor már lehet létjogosultsága az antibiotikumoknak, de itt sem mindegy, melyiket alkalmazzuk.

Azt tapasztalom, hogy kevesen tudják: antibiotikumot az orvos a betegség hátterében feltételezett, leginkább gyanított kórokozó ellen, empirikusan, azaz tapasztalati alapon választ. Ebben számos dolog van a segítségünkre, elsősorban a tünetek, a betegség lefolyása, a beteg életkora, a fertőzés „beszerzésének” feltételezett helye és módja, az esetleges előzetes antibiotikus kezelés. Van lehetőség légúti váladékokból baktériumok kimutatására és ennek alapján célzott antibiotikus kezelésre, de mire eredményt kapunk, az néhány nap is lehet. Beteg, lázas gyermek esetén nincs időnk ezt megvárni, mert cselekedni kell, vagy ha mégis vírusfertőzéssel állunk szemben, a beteg ezalatt akár meg is gyógyulhat.

Soha ne kezdjünk antibiotikus kezelést „saját szakállunkra”. Mindig az orvos utasításait követve alkalmazzuk, az előírt adagokban és rendszerességgel, az előírt időtartamig, különben bekövetkezhet az, hogy a kórokozó baktériumok nem pusztulnak el, emiatt rövid időn belül a tünetek visszatérnek, a beteg „visszaesik”. A megkezdett, de fel nem használt szuszpenziót eltenni és később felhasználni TILOS!

A felső légúti megbetegedéseknél a gyógyulás kulcsa a tüneti kezelés, ezen belül is az egyik legfontosabb: a légúti váladék eltávolítása. A csecsemőkről köztudott, hogy veleszületetten orrlégzők, emiatt a pangó orrváladék azon túl, hogy kellemetlenséget okoz a számukra, megakadályozza, hogy szopni, táplálkozni tudjanak, hiszen így képtelenek az ehhez szükséges vákuumot létrehozni. Náluk az orrnyálkahártya is hajlamosabb a duzzadásra, ami szintén légzési akadályt képezhet. Érthető, hogy ehhez elegendő már csak néhány csepp váladék, hogy a baba erősen tortyogjon, szopása akadályozott legyen.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy csecsemőknél orrmandula túltengés még nem fordul elő, ennek kialakulásához ismétlődő vagy elhúzódó náthás megbetegedések szükségesek.

Gyakran tapasztalom, hogy a szülők a bölcsis-ovis korú csemeténél nem alkalmazzák az orrváladék kiszívását, leginkább azért, mert a gyermek nem szereti, tiltakozik ellene, meg egyébként is „ügyesen ki tudja fújni az orrát”. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen korú kisgyermek még képtelen effektíven az orrváladék kifújására, főként az orrüreg hátsóbb részéből. Ahhoz, hogy az orrfújás hatékony legyen, a mellkas- és hasizmok meghatározott, tudatosan irányított összehangolására van szükség, erre az ilyen korú kicsik még nem képesek, de mire nagyovisok-kisiskolások lesznek, addigra ügyesen megtanulják. Érdemes rendszeresen gyakoroltatni velük, a későbbiekben sok betegségtől óvhatjuk így meg őket.

Addig pedig marad az orrszívás. Ehhez számtalan eszköz áll rendelkezésre a piacon, tapasztalatom szerint a hagyományos porszívós a leghatékonyabb, és nem, „nem szívja ki a gyermek agyát”. Sok esetben a megfogás és a lefogás ellen tiltakoznak, nem is feltétlenül az orrszívás ellen. Ahhoz viszont, hogy hatékonyan el tudjuk távolítani a váladékot és ne okozzunk nyálkahártya sérülést sem, muszáj biztosan fogni és rögzíteni a gyermeket. Mi sem jókedvünkben tesszük, de ha megértőek, mégis határozottak és következetesek vagyunk, elmagyarázzuk, mi fog történni, a gyerekek egy idő után elfogadják, sőt akár közre is működnek benne. Ha tiszteletben tartjuk őket, nem fogunk „lelki sérülést” okozni nekik.

A csöves, több darabból álló típusoknál esetenként problémát okozhat a tisztítás, ha ezzel nem akarunk bajlódni, a pumpás, ballonos kézi orrszívót is használhatjuk porszívóhoz oly módon, hogy az alját kivágjuk, közbe egy gézlapot teszünk, így illesztjük a porszívó csövéhez. A gézlap felfogja a váladékot, az orrszívót pedig könnyebb tisztítani. A szívó végét célszerű úgy irányítani, hogy az orrjárat oldalsó-alsó része felé nézzen, mert a nehézségi erő miatt a legtöbb váladék itt gyűlik össze. Ha szíváskor a szabadon hagyott orrjáratot befogjuk, a szívást pedig időnként megszakítjuk, a szívás ereje növelhető. Erre főként akkor lehet szükség, ha a váladék sűrű és bőséges.

Az ún. nyálkahártya-lohasztó hatóanyagot tartalmazó orrcseppet, orrsprayt mindig orrszívás után alkalmazzuk, váladékkal teli orrban, a befedett nyálkahártyán nem lesz képes hatását kifejteni. Fontos, hogy ezeket csak a javasolt gyakorisággal és időtartamban alkalmazzuk! Kisgyermekkorban megbízhatóan használhatók az orrsprayk, előnyük, hogy csak a szükséges oldatmennyiséget juttatják be az orrjáratokba, mely szinte befedik az egész nyálkahártya felületet, sőt a fülkürtökig is képesek eljutni. Ha a rendszeres orrszívás elmarad, a fertőzött váladék nem marad meg a felső légutak, az orrüreg és a melléküregek területén, hanem akár a középfülek vagy a mélyebb légutak felé vesz irányt, súlyosabb megbetegedést, szövődményeket okozva.

Ezekről majd legközelebb írok.

Hozzászólások

1 hozzászólás

szólj hozzá

Horváth Annamária (9 év)

Nálunk (sajnos) még mindig rendszeresen kell porszívózni, pedig tudom, hogy ez senkinek sem kellemes… Kipróbáltunk már mindenféle alternatív módszert, gőzölést, fülgyertyát, ilyen-olyan gyógyteákat, homeopátiás gyógszert, mindent….

Hogy tetszett?

A szerzőről: dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Már az orvosegyetem előtt is gyermekkórház onkológiai osztályán dolgoztam, sok gyermek sorsát, gyógyulását követhettem végig. 1998-ban kiváló minősítéssel végeztem el az egyetemet, gyermekorvosként városi és megyei kórházak gyermekosztályain, majd házi gyermekorvosként, bölcsődei- és iskolaorvosként szereztem tapasztalataimat. Hosszas útkeresés és tudatos szemléletformálás során jutottam el oda, hogy már csak magánorvosként dolgozom közvetlen, családias légkörben, a saját pszichoszomatikus szemléletű rendelőmben - úgy, ahogyan mindig is szerettem volna. Az évek során azt tapasztaltam, hogy egyre több család küzd csecsemő- és kisdedkorú gyermekük alvás, táplálási vagy viselkedésbeli problémáival, pszichoszomatikus tüneteivel, melyekkel kapcsolatban a hagyományos orvoslásban tanultak sok esetben nem voltak segítségemre. Hogy ezeken a mind gyakoribb problémákon is tudjak segíteni, elvégeztem egy két éves egyetemi képzést, és 2014 júniusa óta „szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens”-ként, ahogyan én nevezem: a baba- és mamalélek szakértőjeként is tevékenykedem. Így az orvosi kérdéseken, a betegellátáson túl a rendelőben jut idő ilyen komplex kérdések, nevelési, gondozási, magatartásbeli problémák felvetésére, orvosi kivizsgálást követően azok megoldásának keresésére, konzultációkra is. Tanulmányaim és tapasztalataim mind a testi, mind a lelki problémák területén segítenek abban, hogy elkerüljem azt a mindennapos veszélyt, hogy egyoldalúan tekintsek egy gyakran összetett problémára és annak lehetséges megoldásaira. Jelenleg is tanulok, képzésben lévő pár-és családterapeutaként segítem elsősorban a csecsemős és kisgyerekes családokat, párokat. Családommal Budapesten élek, és itt is dolgozom. Orvos férjemmel négy gyermekünk van, Barnabás 2000-ben, Borbála 2002-ben, Boldizsár 2004-ben, Júlia Blanka pedig 2014-ben született. Ötödik gyerekünk 2018. áprilisi. Tehát hivatásomat nem csak mások, hanem bizony a saját gyerekeimen is nap, mint nap gyakorlom. A várandósságok, a „babázás”, az ez idáig nyolc évnyi szoptatás és a mai napig nagy-nagy kihívást jelentő, gyerekeimmel való együttélés is folyamatosan alakítja a problémák megoldásához szükséges hozzáállásomat és eszköztáramat. Ezt a komplex tudást, sok szakmai és személyes tapasztalatot a mindennapokban mások segítségére is eredményesen használom.