Elárulok egy titkot: nem lehet minden problémát megoldani.

Főleg nem most és azonnal.

És van olyan probléma, amit nem is kell megoldani.

Jobb, ha megoldódik magától.

Anyagi szempontból magam ellen beszélek, hiszen én járok jól, ha olyasmi miatt is keresnek, amiről tudom, hogy nélkülem is megoldódna. Nekem mégis megéri mindezt leírni, mert tudom, hogy a család sokkal többet profitál abból, ha a szülők maguk találnak megoldást, vagy abból, ha rájönnek, hogy a probléma valójában nem probléma, vagy talán mégis az, de nem kell rá megoldást keresni mindenáron, hanem át kell vészelni.

Átélik, hogy kompetensek, hogy ők értenek a saját babájukhoz, hogy hihetnek az ösztönös megérzéseikben. És ez az élmény sok-sok évig ad muníciót.

Emlékszem arra a pillanatra, amikor belém hasított a felismerés: bizonyos esetekben jobb lenne, ha nem lennék (ott, ahol).

Egy kismama kétségbeesetten várt rám, mert az újszülöttjét addig nem merte mellre tenni (sőt a kórházi kocsijából kivenni sem), amíg meg nem érkezem én, a szakember, hogy megmutassam, hogyan kell csinálni. A fél napos kisbaba kétségbeesetten sírt a kocsiban, az anya könnyeivel küzdött, és szemrehányóan nézett rám, hogy miért kellett ennyit várniuk.

Belegondoltam, hogy mit csinált volna ez a fiatal anya, ha nem is tud róla, hogy létezik a szoptatásnak „szakértője”. Ha egészen pici korától azzal a tudattal élne: képes lesz arra, hogy anya legyen, hogy teherbe essen, szüljön, magához emelje a kisbabáját, és szoptassa. Illetve, még jobb, ha fel sem merül benne a kérdés. Ha mindenféle erről való gondolkodás nélkül csak úgy megfogan, mert a párjával gyereket szeretne, aztán szül, mert a babák kiférnek ott, és magához öleli az újszülöttjét, és mellre teszi, mert ez a világ rendje.

Milyen jó is lenne, ha egyáltalán nem léteznének szoptatási szaktanácsadók – gondoltam abban a feldúlt pillanatban.

 Aztán kitisztult aggyal persze már nem gondolok ilyesmit, hiszen nagyon is szükséges a sok év alatt összeszedett gyakorlat, az egészségügyi alapvégzettség, a másoddiploma, és a tudatos felkészülés arra, hogy ötévenként nemzetközi bizottság előtt megvédjük az IBCLC címünket. Erre a magasszintű tudásra sok-sok esetben szükség van, a szoptatási tanácsadó látja át leginkább ezt a kérdést, rajtunk kívül mindenki csak egy szeletéhez ért, ha nem fordított különlegesen sok energiát a területre, legyen akár védőnő, vagy gyermekgyógyász. De biztosan nincs a szakértelmünkre olyan sokszor szükség, mint ahányszor keresnek minket.

Annál inkább arra, hogy az anyát meghallgassuk, türelemmel, nyugalmat árasztva és elfogadva őt, úgy ahogy van. Hogy ráébresszük, hogy tudja ő ezt az egészet maga is. Hogy higgye el, a babának valóban rá van szüksége. Pont rá, aki eleinte lehet, hogy ügyetlennek érzi magát. Akit összezavart a millió kért vagy kéretlen tanács. Nem táblázatokra, mérlegre, órára, bébiőrre, légzésfigyelőre, babakozmetikumokra, cumisüvegmelegítőre . Csak rá. Neki viszont szüksége van támaszra. Soha, senkinek ne higgye el, hogy ez egy egyszemélyes biznisz. Az anya akkor tudja magából a legjobbat kihozni, ha őt magát is támogatják. Úgy, ahogy neki jó.

És akkor már magától jön a következő fontos képesség.
Képes lesz elviselni, vagy saját erejéből, józan paraszti ésszel megoldani, ha valami átmenetileg nehezebb. Ha a baba egy-egy nap sírósabb. Ha eleinte fáj a mellre tétel. Ha a baba néha bukik. Ha gyakran szopik. Ha éjjel is aktív. Ha néha harap szoptatás közben. Ha egy-egy nap aluszékonyabb. Ha nem hízik úgy, mint a szomszéd gyereke. Ha jobban hízik, mint a szomszéd gyereke. Ha három napig nem kakil. Ha minden szoptatásnál kakil. Ha imád főzeléket enni. Ha utál főzeléket enni. Ha csak egyfélét eszik. Ha másfél évesen elválasztja magát. Ha nem akar elválasztódni magától.
Ha az anya hisz magában, hisz a babában, és a közvetlen környezete is hisz benne, ha jól segítik, akkor ezek a problémák vagy nem is valódi problémák, vagy problémák ugyan, de megoldhatók, vagy megoldódnak maguktól.

Ezek a problémák ugyanis az élet részei. És szerencsére nem létezik olyan szakmai tudás, amellyel ki lehetne küszöbölni mindet.

A kisebb-nagyobb bukkanókra szükségünk van. Tanulunk belőlük magunkról, a gyerekünkről, a családunkról. És megtanuljuk, hogy a legtöbbször jön a megoldás. Vagy belőlünk fakad, vagy az idő hozza.

De ott lesz!

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Sződy Judit

Érettségi után nem vettek föl az egyetemre, így egy évig dolgoznom kellett. Nagy szerencsém, hogy rögtön a mélyvízbe dobott a sors - egy gyermekpszichiátriai osztályon kaptam állást, ahová komoly pszichés problémákkal kerültek be a gyerekek, négy évestől tizennyolc éves korig. Ott éreztem meg, hogy képes vagyok a segítségkérőre ráhangolódni, és tolerálni a másságot. A következő évtől egyetemre jártam, okleveles pszichológusként végeztem. Az egyetemi évek alatt született meg három fiam, akik azonnal gyakorlati tapasztalatokhoz juttattak. A szakdolgozatom írása során nyolcvan anyával készítettem interjút szülésről - szoptatásról, ez nagyon megerősített abban, hogy kevésbé az anya alkata, mint a megfelelő szoptatási gyakorlat, a szoptatáshoz kapott segítség és lelki támasz számít abban, hogy a szoptatás addig tartson, míg az anyának és gyermeknek egyaránt jó. Gyes mellett újságíróként dolgoztam, állandó témám a várandósság és a szülés utáni első évek kérdéseinek földolgozása: a szülő-gyerek kapcsolat, a nevelés és a szoptatás volt - és ma is az. Csatlakoztam A "Szoptatásért" Magyar Egyesülethez, ahol lehetőségem van tapasztalt szakemberekkel együtt dolgozni, hozzáférek a legfrissebb szakirodalomhoz, és lehetőségem van külföldi konferenciákon is részt venni. A MÉRCE Egyesület keretei között dolgoztam a magyarországi szülészeteket felmérő munkában, melynek végeredménye a két Születéskalauz (majd a Sanoma Kiadó munkatársaként a Hol jó szülni?) című könyv, ami több ezer családot segített - és azóta is segít - tájékozódni a szüléssel kapcsolatos ajánlások, a szülészeti gyakorlat és a szülés körüli események (pszichés változások, szoptatás stb.) terén. 1999-ben megszületett kislányom, aki már élvezhette előzőleg megszerzett tapasztalataim gyümölcsét. A "gyerekezés" mellett továbbra is állandó újságírói munkát végeztem, kismamaklubot vezettem, az Alternatal Alapítvány tanfolyamán tartottam a szoptatásról szóló nap beszélgetését, és egy internetes szolgálat szoptatási tanácsadójaként is dolgoztam. Ezeket a feladatokat továbbra is ellátom, azzal a különbséggel, hogy 2003-ban megszereztem az IBCLC (International Board Certified Lactation Consultant) címet, így hivatalosan is szoptatási szaktanácsadónak tekinthetem magam. 10 évig a Kismama magazin, és három évig a babaszoba.hu szerkesztője voltam, jelenleg a HelloBaby magazin külsős újságírója vagyok. munkám során napi rendszerességgel kerülnek elő csecsemőgondozással, neveléssel, szoptatással kapcsolatos kérdések, amelyekre - a dolog természeténél fogva - mindig naprakész válaszokat kell adnunk. Mindennapjaim része a telefonos tanácsadás - az ország minden tájáról, sőt külföldről is kapok hívásokat. Jelenleg az Uzsoki utcai Kórház szülészetének laktációs szaktanácsadója vagyok. Úgy érzem, hogy munkámban sokat segít az a tárgyi tudás, amit a tanulmányaim során megszereztem, azok az információk, amiket a családoktól anyáktól kapok, és az a több, mint tizenkilenc év, amit eddig gyakorló szülőként töltöttem el. http://www.szody.hu