GENETIKAI SZINTEN HAGY LENYOMATOT, HA EGY KISBABA KEVÉS TESTKONTAKTUST ÉS DAJKÁLÁST KAP.

 Eddig is számos kutatás bizonyította a rendszeres testkontaktus áldásos hatását a csecsemők fizikai és mentális fejlődésére.Természetesen hordozóban ezt könnyen, órákon át megteheted. Egy pár éve publikált kutatás eredményei ennél még tovább mennek, egyenesen azt állítják, hogy a dajkálás hatása, illetve annak elmaradása a csecsemőkben genetikai szintű nyomot hagy, tehát nem pusztán az adott egyedre vonakoztatható hatásai vannak, hanem öröklődő mintákat eredményezhet.

 Harry Harlov majmokon végzett szőranya-drótanya kísérlete óta tudjuk, hogy a puha érintés az emlős csecsemőkben a táplálkozási vágyon túlmenően motiváló erő, de más állatokon végzett kísérletek is kimutatták, hogy az élet első szakaszában átélt rendszeres érintés (taktilis inger) tartós hatással van az utódok stresszre adott viselkedési, fejlődési és agyi reakcióját illetően is.

Az érintés és a testközelség a kellemes érzésen túl bizonyítottan fiziológiai szinten befolyásolja a harag és a félelem következtében kiváltott ‘üss vagy fuss’ típusú reakció intenzitását sőt, akár a fájdalomérzet intenzitását is. Emellett számos vizsgálat bizonyította, hogy a csecsemők dajkálása, testkontaktusban tartása csökkenti a stressz-szintjüket.

A közelmúltban kutatók egy csoportja arra a felvetésre kereste a választ, hogy vajon a kora gyermekkorban megtapasztalt testkontaktus mennyisége a fentieken túl befolyásolhatja-e akár genetikai szinten is a csecsemőket? Ez a kutatás már kimondottan az emberben keltett reakciókat vizsgálta.

A kutatás

Előzetes tesztek alapján két csoportba osztották a résztvevőket: magas érintkezési arányú (sokat kézbentartott, dajkált csecsemő), és alacsony érintkezési arányú családokra. A kutatás folyamán utánkövetéssel vizsgálták, hogy a kora gyermekkori testkontaktus, dajkálás, milyen hatással van a gyermekekre.

Az eredmény

A kutatás végeztével arra jutottak, hogy a gyermekkori dajkálás, vagy annak hiánya valóban hatással lehet a génjeinkre is. Kapcsolatot találtak ugyanis az alacsony csecsemőkori distressz (distressznek a káros hatású stresszt nevezzük) és az életkor epigenetikai indexe között.

Összességében azt a következtetést vonták le a kutatók, hogy azok a csecsemők, akik kevés testkontaktusban részesültek, több stresszt éltek át és alacsonyabb a biológiai koruk, ezáltal pedig a fejlődésük is lelassult sokat dajkált társaikhoz viszonyítva.

Distressz: a káros hatású stresszt nevezzük így. Megkülönböztethetünk ugyanis pozitív (pl. vizsgadrukk) és negatív (pl. a csecsemő ki nem elégített igényeiből fakadó) stresszt.

Epigenetikai életkor: tulajdonképpen a biológiai életkorunkat jelöli, amely pozitív és negatív irányban is eltérhet a valós korunktól. Az epigenetikai (vagy biológiai kor) az, amely valójában meghatározza, hogy milyen idősek vagyunk, nem pedig a születéstől számított (naptári) életkorunk, mivel a biológiai kor szabályozza az öregedésünket.

A csecsemők tehetetlenségükből kifolyólag teljes mértékben a gondozóikra vannak utalva, ezért könnyen belátható, hogy náluk a kis mennyiségű testkontaktus magas distresszhez vezet.

Azoknak a csecsemőknek, akiknél magas distressz és alacsony testkontaktus arány jellemezte a születés utáni időszakot, szignifikánsan alacsonyabb volt a biológiai kora, mint azon társaiknak, akiket sokat tartottak kézben, ezáltal a distressz-szintjük is alacsonyabb volt.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ha az alacsonyabb biológiai korú emberek öregednek lassabban, akkor miért jelent problémát, hogy a kevés testkontaktust kapó babák biológiai kora volt az alacsonyabb. A válasz abban rejlik, hogy az epigenetikai kor az élet első évében „telik a leggyorsabban”, majd folyamatosan lassulni kezd és nagyjából 20 éves korra kerül egyensúlyba a naptári korunkkal. Ebből a szempontból tehát problémát jelez, ha már az élet első éveiben jelentős lassulást mutat a biológiai kor, mivel az fejlődésbeli visszamaradáshoz/lelassuláshoz, a mérföldkövek lassabb eléréséhez vezet.

Az epigenetikai életkor a gyermekeknél nem ugyanabból a szempontból jelentős, mint a felnőtteknél, utóbbiaknál ugyanis amíg a „felgyorsult életkor” a stresszreakciókkal,  megbetegedésekkel és a korai elhalálozással hozható összefüggésbe, addig a gyermekeknél az alacsony biológiai kor elsősorban olyan dolgokban mutatkozik meg, mint a mérföldkövek lassabb elérése és egyes fejlődési folyamatok lelassulása.

A testkontaktus megteremtésére kiváló lehetőséget nyújtanak a Liliputi babahordozók, hiszen a kar hamar elfárad, és a számtalan elvégzendő tevékenység is akadályozza a hosszantartó rendszeres testkontaktus megteremtését. A babahordozók segítenek, hogy a gyermekek biztonságos testközelségben maradhassanak és ezen túl a babával való kommunikációs helyzeteket is könnyebbé teszik, ami további pozitív hatásokat indukál a babák fejlődésében.

 Tóth-Ugyonka Krisztina

Viselkedéselemző, Pszichológus hallgató

Forrás: Moore, S. R., McEwen, L. M., Quirt, J., Morin, A., Mah, S. M., Barr, R. G., … & Kobor, M. S. (2017). Epigenetic correlates of neonatal contact in humans. Development and psychopathology, 29(5), 1517-1538.

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Liliputi

Alapfilozófiánk, hogy szülőként mindannyian merjünk hinni magunkban, megérzéseinkben, ösztöneikben, így termékeinkkel mi mindig ezt a célt igyekszünk támogatni. Hisszük, hogy ha szeretetben, békében és összhangban neveljük gyermekeinket, akkor egy testileg és lelkileg egyaránt egészséges, nyitott emberi kapcsolatokkal teli társadalmat alapozunk meg. Mindezért nem kérdés, hogy üzleti sikereink tartalma mögött számunkra mindig az az igazi öröm, ha személyesen, vagy termékeinken keresztül áttételesen hozzájárulhattunk egy-egy családi mindennap egészségéhez, kötődéséhez, öröméhez.