Drága Anyu!
Összezavarodtam.
Azelőtt a te puha, meleg karodban aludtam el. Minden éjjel odabújtam hozzád; elég közel, hogy halljam a szívdobogásodat, elég közel, hogy érezzem az édes illatodat. Néztem a szép arcodat, és biztonságos, szerető ölelésedben lassan álomba merültem. Ha felébredtem, mert morgott a hasam, hideg volt a lábam, vagy csak egy ölelésre vágytam, gyorsan megnyugtattál, és már aludtam is újra.
“Csitt, éjszaka van!”
De a múlt héten valami megváltozott. Egyik este betettél a kiságyba, megpusziltál, jó éjszakát kívántál, lekapcsoltad a lámpát és elmentél.
Eleinte zavart, vajon hová mentél? Félni kezdtem és hívtalak. Hívtalak újra és újra, de te nem jöttél! Nagyon szomorú voltam. Annyira akartalak. Soha nem éreztem ilyen erős érzéseket azelőtt.
Hová mentél? Végre, visszajöttél! Ó, milyen boldog és megkönnyebbült voltam, hogy visszajöttél! Azt hittem, elmentél örökre. Szerettem volna, hogy felvegyél, de nem tetted. Nem néztél a szemembe. A puha, meleg karjaidba vágytam, mint régen, de te csak annyit mondtál: “Csitt, éjszaka van!” és megint magamra hagytál.
“Egyedül nem tudom megnyugtatni magam”
Ez újra és újra megtörtént. Sírtam utánad, mindig kicsit hosszabban. Visszajöttél, de nem vettél fel. Addig hívtalak kiabálva, amíg egyszer abba kellett hagynom, annyira fájt a torkom. A fejem lüktetett és a kis pocakom is morgott. Mégis a szívem fájt a legjobban.
Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy miért nem jössz. Azóta minden éjszaka így telik el, és egy örökkévalóságnak tűnik mindig. Nem jössz, ha hívlak, és ha végül jössz, kerülöd a tekintetem, magamra hagysz, nem öleled magadhoz zokogó, remegő kis testem. Feladtam. Egyedül nem tudom megnyugtatni magam, de a sírás is túlságosan fáj már, hogy sokáig bírjam folytatni.
“Most már csöndben vagyok éjszaka”
Anya, nem értelek. Napközben, ha elesek és beütöm a fejem, felveszel és megpuszilsz. Ha éhes vagyok, megetetsz. Ha odamászok hozzád egy ölelésre, olvasol a gondolataimban, felveszel, összepuszilod a kis arcom és azt mondod, mennyire különleges vagyok és mennyire szeretsz. Ha szükségem van rád, azonnal válaszolsz. De éjjel, amikor minden sötét és csendes, és az éjszakai fények furcsa árnyékokat vetnek a falra, eltűnsz. Látom rajtad, hogy fáradt vagy, anya. De szeretlek. Csak a közeledben szeretnék lenni, ez minden. Most már csöndben vagyok éjszaka.
De még mindig hiányzol.
Fordította: Wittmann Kata
Forrás: www.alternative-mama.com
Hozzászólások
A szerzőről: Liliputi
Almásy Csilla
Kovácsné Augusztinyi Andrea
Boldis-Molnár Anna
Danko Petra
dr. Aschenbrenner Zsuzsanna
Ferencz Judit
Haragh Ági
Holik Tünde
Hornyák Mariann
Horváth Bernadett
Kis-Várday Júlia
Séllei Lilla
Haklik Márta
Mészáros Emese
Monok Sára
Ócsai Dorka
Pádár Judit Vivien
Palágyi Kata
Pap Valéria
Gerhát Petra
Pollák Viktória
Somlai Dudi Júlia
Szabó Anna Eszter
Sződy Judit
Ábrahám Vanda
7 hozzászólás
szólj hozzáValoban szep volt az iras,de en sosem eltem at ilyet mert az elso pillanatoktol kezdve a babucaimat a kisagyukba raktam es sosem volt siras. Ha sirtak akkor csak azert mert valami baj volt,viszont akkor magamhoz vettem mindig oket es megnyugtattam. Szoval nalunk az egyeduli alvas soha nem volt ilyen tragikus.
Szomorú és megható volt számomra Nekem öt gyermekem van igaz felnőtt emberek már de mindegyik velem aludt az éjszaka akkor voltam nyugodt ha hallottam a kis szuszogásukat és ha megmoccant máris megtudtam nyugtatni Ma sem tenném másképp Lehet hogy nem aludtam olyan nyugodtan de a kicsi lelkének a nyugalma nekem mindennél többet ért A Mai világba már inkább a külön alvás a szokás én ma sem tenném köszönöm a lehetőséget hogy írhattam
Megsiratott, pàr napja nàlunk is ez van! Éjszaka felsír, felveszem és alszik tovàbb. Leteszem a kiságyba és fél óra múlva ismét síràs felveszem alszik tovább! Azt hittem valamit én rontottam el, de ezt elolvasva össze szorul a szívem! Istenem de szeretem a kis 6 hónapos Csodànkat!
Ez nagyon szívhez szóló volt. Meg a könnyem is ki csordult. Bírálhat bárki olvassa el ezt a bejegyzést és megérti miért alszik velem a kis lányom.
A kisfiam a korhazban mar megszokta hogy egyedul alszik. Vagy a karomban alszik el vagy a kisagyaban mikozben simogatom. A nagylany marvnehezebb eset. De ot is mindig megvarom hogy elaludjon es csak utana megyek ki a szobabol.
Gyönyörű sorok……a kisfiam addig aludt velem, amíg nem lett önálló és már nem kellett a rácsos kiságy, akkor jött át hozzám amikor akart…….és tényleg akkor nyugodott meg, ha velem volt, a karjaimban. Köszönöm
Sok-sok negatív vélemény ért és ér a mai napig azért, mert a babával alszom. De számomra az a legfontosabb, hogy a gyermekem a lehető legnyugodtabban élje meg az elalvást és az éjszakai felkelést. Nekem azt súgja az ösztönöm, hogy ezt kell tennem. Sokkal kiegyensúlyozottabb. Örülök, hogy vannak szülők, akik szintén ìgy gondolják.
Hogy tetszett?