Duettből trió és quartett- éjjel/nappal

Megérkezett a legkisebb. Ismerős és ismeretlen egyszerre. „Ki vagy te, kicsi ember?” Hol van a mi helyünk most a nagyzenekarban? Elő azt a kottát! Színesítsük, bonyolítsuk, egyszerűsítsük! Dajka, orvos, ápolónő, manikűrös, fodrász, mosónő, postás, szerelő, takarítónő, szakács, pék… polihisztor módjára rendezgetjük át a szólamokat, hangokat, és hol karmesterként vezénylünk, hol magunk is leveszünk valamelyik hangszer mögött. Minden nap más viszi a vezérszólamot. Minden helyzet új nyomatékkal hat.

Alvás

Egyszerűsítünk. Este a nagyobbik zoknis ugyanúgy a családi ágyban marad, de a hátunk mögé kerül. Tarkó alatt átnyúlt karunk cirógatja álomba. Az esti szopi a kisbabáé. Az első napokban kicsinyke bűntudat motoz a lélekben, de a nagytestvér remekül állja a sarat, így hamar megszokjuk az új rendet. Az esti szertartás nem marad el. Ugyanúgy megy minden: vacsi, fürdés, fogmosás, mese, és összebújás. Esetleg egy kicsivel korábban kezdünk, mert a legkisebb hamar kidől. Vele együtt mi is.

Az új baba remekül elvan a kendődben egész nap. Szunyókál, szopizik, tisztába teszed, nézelődik. Nagyjából ennyi. Már tudod, mikor van éberebb állapotban, kissé trükközöl, hogy aludjon még- bekapcsolod a mosógépet, porszívót, neki állsz mosogatni, hipnotikus ringatásba kezdesz. Ki, amit szeret.

Picivel előbbre hozod az ebédet, és összehangolod a két kicsi déli szunyókálását.

Amikor még csak ketten voltak, megfigyeltem, hogy a nagyobbik kislányom imád a hintában elaludni. A lakásban volt felszerelve egy, így könnyedén kiviteleztem azt, hogy másfél-két órán keresztül lököm, miközben a kendőben a kicsi a mozdulataim és az anyatej hatására álomba szenderül. Volt, hogy olvastam is halkan közben az elején, de végül már csak a magam örömére lett odakészítve egy-egy érdekesebb könyv. Nagyon sokat olvastam abban az időben. Na, és a zene! Halkan, monotonon, ugyanaz a dal. / Ez a téma majd még megér egy misét./

Egy idő után azonban gyanússá vált, hogy nagyobbik zoknisom sírva ébred és nehezen tér magához. Dacára a nyugodt hangulatnak, a közelségemnek, ölelésemnek. Ezért kipróbáltam azt, hogy nem alszik délben, hanem csak este, de akkor már 6 órakor. Tökéletesen bevált. Olyannyira, hogy mindhárom gyerekemnél ez lett a trend. Bizony, mi éveken át este hatkor már durmoltunk. Vagyis ők, mert én megint csak olvashattam a magam örömére egy-két órát. A három szuszogó, illatos gyerek között. Isteni jó volt!

Katie m. Berggren festmény

Persze, ahány ház, annyi szokás, de én nem hiszek a „hagyjuk sírni, majd megtanulja” módszerekben. No, meg a „beszokik az ágyadba, és majd nem tudod kirakni” – féle riogatások!

Jelentem alássan, a két nagyobbik önszántából és örömmel költözött át emeletes ágyikójába öt-hat évesen, félig nyitott ajtónál (ami számomra is jó érzés).

Persze néha azért átjönnek még, és ilyenkor rendre kiderül, hogy anyának is csak két oldala van…de jó, nagyon jó.

előző részeket itt találod: http://www.liliputi.hu/blog/author/ferencz-judit/

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Ferencz Judit

Több, mint tíz éve foglalkoztat tudatosan, miként lehet közel kerülni és maradni egy kisbabához, gyermekhez. A fogantatás pillanatától, a méhen belüli hónapok alatt, szülés közben és utána. Mindvégig. Mert aki egyszer gyermeket hozott világra, örökre anya marad. Ez pedig felelősséggel jár. Gyönyörű, olykor emberpróbáló, nyitottságot és őszinteséget igénylő, megismerései folyamat ez mindannyiunk számára. A gyermek igényeit szem előtt tartó, kötődést elősegítő és támogató módszerek alkalmazása természetes volt mindhárom gyermekem cseperedése idején (és ennek még koránt sincs vége, noha már kinőtték a szopizós, hordozós korszakot). Rengeteget köszönhetek nekik az önmegismerési, elfogadási folyamataimban. Nem feledhetem, milyen volt nekem gyereknek, kamasznak lenni, mit éreztem, gondoltam magamról s a világról. Nem feledhetem, hogy emberek vagyunk, a magunk módján tökéletesek, és egy szülő mindig azt teheti, amit legjobb tudása alapján képes. Nem feledhetem, hogy ők azok, akik „kívülről-belülről” ismernek, érzékelnek rezdüléseimben, hangulataimban - nekik nem hazudhatok, vállalnom kell magamat esendőségemmel együtt, és így kísérni őket az Életben. Ezért is tartom fontosnak azt, hogy minél több édesanyához, édesapához, nagyszülőhöz, családokkal foglalkozó szakemberhez eljussanak azok az ismeretek, amelyek által maguk is tovább léphetnek az aktuális problémákat illetően, válaszokat találhatnak a felmerülő kérdéseikre, nem érzik magukat egyedül késztetéseikben vagy csodabogárnak, amiért ösztönös szeretetüknek kifejezési módokat keresnek. u.i.: ...és amilyen kegyes a sors, immáron ötszörös erővel tanulhatom, mi a dolgom e Földön egy újabb tündéri, kicsi lány és egy túlságosan korán elbúcsúzott gyermek édesanyjaként.