Úgy esett, hogy a minap kettesben utaztunk Budapestről Berlinbe a hároméves kisfiammal. Nem először repültünk kettesben, így már kitapasztaltam, mit és hogyan érdemes csinálni, hova kell pakolni, hogy minél könnyebben átvészeljük a napot. Szóval igazi haditervvel indultam neki, minden kicentizve, külön tasakokban az ivós lötyik, a zsepik, biztonsági pelus, váltás ruha, a lényeg, hogy ami csak kell, egy mozdulattal elérhető legyen és minél kevesebb kéz kelljen hozzá.

Elképzelni sem tudom, hogy csináltam volna végig a repülőtéri mizériát, a bőröndökkel vesződést, a reptérről hazabuszozást, vonatozást, ha nem lettem volna egy “élő Liliputi reklám”.

Elsőként, a legeslegfontosabb segítőm a csatos hordozó. Mór a hátamon csücsült, így rögtön spóroltam két kezet és attól sem kellett félnem, hogy elszalad, amíg én egy percig máshova nézek.
Igaz, nem a legkönnyebb egy ekkora gyerek, de inkább csak a nap végére éreztem már, hogy jólesne lassan levenni őt is és minden más rám aggatott súlyt magamról.  

Második megmentőm az övtáska volt. Zsepi, kézfertőtlenítő, pénz, útlevelek, beszállókártya mind elérhető közelségben. Tudtam, mi melyik tasakban van, hova kell nyúlni. Nem kellett egy nagy táskát minden alkalommal elővenni és abban kotorászni, olyan voltam, mint egy cowboy. Elsüthettem volna a beléptető kapunál, miután mindent visszapakoltam a helyére, hogy megpörgetem a levegőben az elképzelt coltot és becsúsztatom az övtasi oldalába, de azt hiszem, a biztonságiak nem értékelték volna a humorom. De viccen kívül úgy éreztem magam, mint egy vadnyugati szuperhős.

Aztán ott volt a puhatalpú csizma. Bagatell dolognak hangzik, de trükkös dolog, hogy mibe öltözteti az ember a gyereket egy ilyen utazós napon. Annyit tudtam, hogy nem fog utcán lábon sétálni, mert a hátamon lesz és valami kényelmes kell, ami nem túl meleg, nem túl merev ahhoz, hogy egész nap abban legyen. Úgyhogy szinte egyértelmű volt, hogy ezt a puha surranót adom majd rá. Melegebb időben ugyanezt a szerepet a puhatalpú cipő és/vagy szandi tölti be. Tökéletes utazótársunk a puha Liliputi lábbeli.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban, sőt, kiemelten az egyik legcsodásabb segítőm a Mama kabát volt és a babakapucni. Ugyanis én szerintem elsírtam volna magam záros határidőn belül, ha a saját kabátomon túl még a gyerekét is cipelnem kellett volna, miközben hátamon Mór, elöl a batár nagy hátizsák, derekamon az övtáska, húzom magam után a két nagy bőröndöt. Kis számolás után elmondhatom, hogy összesen 55 kilónyi súlyt cipeltem és húztam magam után. Meg is veregetem a vállamat így utólag, ebbe bele se gondoltam. Na szóval, így csak egy darab kabátot kellett cipelnem és a babakapucninak hála nem kellett külön sapkával és sállal vesződni, figyelni, hogy megvannak-e még. A gépre szállás előtt fél órával a kabát alatt Mór még szundított is egy kicsit, hogy gyűjtsön egy kis erőt a nap további részéhez. Többen meg is szólítottak minket, hogy isteni kabátunk van, milyen jó a gyereknek ott a melegben, közel a mamájához.

Nem mondom, bitangul elfáradtam, mire hazaértünk. De bizton állíthatom, hogy ezek nélkül a segítők nélkül valószínűleg már a becsekkolásnál idegösszeroppanást kaptam volna. Így viszont flottul ment minden, a gyerek egy pillanatig sem nyűgösködött, én sem voltam feszült a repülés alatt, magabiztosan és a legpraktikusabban felkészülve haladtunk végig ezen a nem kis úton. Igazából, így belegondolva nem mondtam igazat az elején. Nem ketten utaztunk, hanem hárman. Mór, én és a Liliputi.

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Szabó Anna Eszter

Fiatal korom ellenére rengeteg mindent csináltam eddigi életem során. Gimnázium után színésznőként próbálkoztam, majd dolgoztam pultosként, még játékteremben is. Az egyetemen készítettem néhány dokumentumfilmet. Voltam cukorkabolt-látványműhely üzletvezetője és casting asszisztens is. Másodmagammal írtam három riportkönyvet. 2013-ban viszont minden eddiginél izgalmasabb, színesebb, inspirálóbb, fárasztóbb, csodálatosabb, teljes munkaidős állást szereztem: Mészáros Mór anyukája lettem. Közös életünk nevetős-sírós, gyarló, küzdelmes, de mindig szeretetteljes hétköznapjairól írok, amilyen őszintén csak lehetséges. http://www.instagram.com/szannae http://mindigzoldebb.blogspot.hu