Kicsit megviselve, de törve nem, elérkeztünk az óvodáskorhoz. (Olvasd el az előzményeket itt.)

Az óvodáskorban, ha az előző bejegyzésben leírt módon állunk hozzá, a gyerek egyre jobban képes lesz rá, hogy szavakkal kifejezze a saját szükségleteit. Az értelmi és érzelmi fejlődése pedig mindinkább lehetőséget ad arra, hogy a következetesség és a válaszkészség ne csak párhuzamosan, hanem akár integráltan is jelen legyen. Amikor a gyerekek már képesek bonyolultabb összefüggéseket megérteni, a határhúzásban is lehet bonyolultabb szempontrendszert alkalmazni. Egyszerű példával a “nem nyúlhatsz a konnektorhoz” -tól eljutunk a ” csak akkor, ha itt vagyok és látom, hogy jól fogod a dugót”- ig és végül addig, hogy önállóan is használhatja. 

Ebben a korszakban kezdi megérteni, hogy másoknak is vannak szükségletei, nagycsoportos korára a legtöbb gyerek már képes a szempontváltásra, az együttérzésre. Természetesen ahhoz, hogy erre képes legyen, szüksége van tapasztalatokra. Ha a korának megfelelő módon kommunikáljuk felé kicsi kortól a határainkat, akkor az együttérzést a számára legszorosabb és legbiztonságosabb kapcsolatban kezdheti el megtanulni. Onnantól kezdve, hogy a gyerek képes képviselni a saját szükségleteit, a válaszkészség tulajdonképpen demokratikus nevelést jelent, annak az elvnek a képviseletét, hogy mindenkinek egyformán fontosak a szükségletei és a cél, hogy ezeket együttműködően összehangoljuk. Iskolaérett korára a racionális gondolkodás, az ok-okozatok, összefüggések és a jövőre tervezés is megjelenik. Ez mind könnyebbé teszi, hogy megértse a határszabáshoz tartozó magyarázatokat, és egyre inkább képes legyen végiggondolni a dolgokat összefüggéseiben.

A válaszkész nevelés nem vezet könnyen kezelhető gyerekhez 

Fontos azonban, hogy aki azt várja a válaszkész neveléstől, hogy könnyen kezelhető gyereket kap, az valószínűleg csalódni fog. Az erős akaratú gyerek nem lesz kevésbé erős akaratú attól, hogy megtanítjuk arra, hogy fejezze ki a szükségleteit. Ha valaki olyan gyereket szeretne, aki nem vitatkozik, nem “beszél vissza” , akkor ezen az úton haladva könnyen lehet az az érzése, hogy elrontotta. Hiszen az a gyerek, akit bátorítanak a szükségletei kifejezésére, az később is képviselni fogja magát. A hosszú tanítási folyamat eredménye nem az, hogy kevésbé fogja kifejezni amit szeretne, sokkal inkább az, hogy megfelelő módon tudja kifejezni. Megtanul alkudozni, tárgyalni, kompromisszumot kötni, együttműködni és felelősséget vállalni a saját szükségleteiért.

Válaszkészség önmagunk felé 

Ez szükségszerűen azzal jár, hogy a szülőnek sok energiára, türelemre és önismeretre van szüksége, hogy saját maga is felelősséget vállaljon a saját szükségleteiért. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor valóban elbillenhet a mérleg, hiszen ha azt tanulja meg a gyerek, hogy az ő szükségletei fontosak, de másoké nem, akkor valóban gondja lesz az alkalmazkodással. Ezt a kényes egyensúlyt a folyamatosan fejlődő gyerek mellett nem kis feladat megtartani, különösen akkor, ha a szülő pontosan azért választja ezt az utat, mert ő nem kapta meg gyerekként.Ilyenkor a legfontosabb, hogy saját magára is figyeljen. Mert az elkényeztetett gyerekhez hosszú önkizsigerelés vezet, a saját szükségletek figyelmen kívül hagyása. Ráadásul miközben tanul abból a gyerek, ahogy a szülő reagál rá, ugyanannyira tanul abból, amilyen példát mutat a szülő.

Válaszkészség a párunk felé 

Sokan nem gondolnak rá, de a szülők egymással való viszonya, kommunikációja nagyon fontos modell. Ha csak a gyerek felé irányul a válaszkészség, de önmagunk felé nem, az ellentmondás nehézzé teheti a gyereknek később a másokhoz való alkalmazkodást. De ugyanez igaz akkor is, ha a párunkkal való kapcsolatban mutatunk teljesen más hozzáállást. Ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünk egyszerre legyen képes érvényesíteni az érdekeit és együttműködni másokkal, értékelje magát és közben mások felé is empatikus legyen, akkor képesnek kell lennünk saját magunknak is erre. Mivel a család az, ahol az alapvető mintákat megtanulja, az elsődleges igazodási pont. Ezért elsősorban a családban fontos, hogy ez az összhang meglegyen. Ahhoz, hogy a másokhoz való viszonyulásban ő maga is válaszkész, a saját és a másik szükségleteire egyaránt érzékeny felnőtté váljon, a szülők kapcsolatában is jó, ha látja ezt a viselkedést.

Link a válaszkész házasság cikkhez. 

A szülők párkapcsolata az első párkapcsolat és egyben az első egyenrangú kapcsolat, amit a gyerek közelről megfigyelhet. Emiatt ahogy egymáshoz viszonyulnak a szülők, az egyfajta iránytű lesz a számára.

Nem véletlenül mondta dr. Vekerdy Tamás:

” Nincs nevelés, csak hiteles együttélés”

A nevelés nagy része önfejlesztés, saját magunkon és a kapcsolatainkon dolgozva tudunk a legtöbbet tenni azért, hogy a gyerekünk boldog és kiegyensúlyozott felnőtt legyen, aki képes együttműködni másokkal.

Ha szeretnél többet tudni arról, hogy mit tanulnak a gyerekek a szülők párkapcsolatából, akkor Palágyi Kata blogján olvashatsz erről.

 Ha úgy érzitek, hogy a problémákat konfliktusokat nem tudjátok megfelelően megbeszélni és szeretnétek fejleszteni a kommunikációtokat, akkor ajánlom az Újrakapcsoló programom online tréning változatát. Itt találtok a tréningről részletes információkat. https://terem.palagyikata.hu/products/course/jrakapcsol-videtrning

Palágyi Kata

Tanácsadó szakpszichológus, Mediátor és hordozási tanácsadó

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Palágyi Kata

Palágyi Kata Tanácsadó szakpszichológus, Mediátor és hordozási tanácsadó vagyok. Pszichológusként dolgoztam óvodában, általános iskolában, serdülőkkel és felnőttekkel is, egyéni és csoportos formában,magánpraxisban pedig párkapcsolati tanácsadóként is. Jelenleg online tanácsadással, szülőkonzultációval és párkapcsolati tanácsadással foglalkozom. A www.palagyikata.hu honlapon blogot is írok, a heti blogbejegyzéshez kapcsolódva a facebook oldalamon a Kapcsolatjavító műhely oldalon osztok meg videókat és tanácsokat. Három fiam van. A két számomra fontos hivatásom a pszichológusság és az anyaság sok dologban hasonlít egymásra. Pszichológusként is megtapasztaltam az elfogadás és a szeretet erejét. Annak tudtam igazán segíteni, akit megismertem, és megszerettem. Az tudott bízni bennem és magában, aki érezte az elfogadásomat. Sokféle jó pszichológiai módszer van, de egyik sem működik, ha nincs meg hozzá a megfelelő kapcsolat azzal, akinek segíteni akarok. Ha pedig jó a kapcsolat az már önmagában is segítség a fejlődéshez. Anyaként is megéltem, megélem, hogy a legtöbbet azzal segítem a gyerekeimet önmaguk kibontakoztatásába, hogy nem csak szeretem, hanem tisztelem őket. Csodálom, amit megmutatnak magukból és hiszem, hogy nem kell valamilyenné tennem őket. A nehézségek megoldásához pedig ugyanúgy a kapcsolat a kulcs, mert,ha az jól működik, akkor együtt találunk megoldás.