NEM kell mártírnak lenned! – akkor sem, ha szoptatsz

A szoptatás kín és keserv, börtön és mártíromság, szenvedés és téboly – ha betartjuk mindazt a szabályt, amelyeket az utolsó évszázad „tudománya” rápakolt szerencsétlen anyákra.

Kétségbe ejt, amikor egy anya panaszkodik, hogy a szoptatás fárasztó, hogy kiborítja, hogy alig ehet valamit, hogy nem kávézhat, nem ihat meg egy pohár bort sem, hogy nem szedheti a gyógyszereit, és egyre rosszabbul van, hogy megőrül a négy fal között, mert a szoptatás intim, és a rendes anya olyankor otthon ül a foteljében, és csak a babára figyel, és különben is már leszakad a háta, annyira fáj a szoptatás miatt. Nem, nem, nem! Ezerszer is NEM. Ennek nem kellene így lennie. A szoptatás sokaknak nem könnyű, nagyon szomorú, ha még ilyen fölösleges terhek is nyomják az anya vállát. Sokan csak a többedik gyereknél jönnek rá, hogy mennyire sok korlátot állítottak maguknak fölöslegesen.

Tegyük félre egy picit a kultúránkat, tekintsük magunkat biológiai lénynek. Az evolúció egyszerűen nem csinál olyat, hogy egy emlős állat ennyire kiszolgáltatott, sőt kitaszított legyen a természetes szaporodási folyamat során. A szoptatás miatt szinte semmit nem kell megtagadni magunktól. De nézzük a részleteket!

Szoptatás akt

Szoptatás alatt az anya BÁRMIT EHET!

Se a K, se a B, se a bármilyen betűvel kezdődő ételektől nem kell tartózkodni.
Egy kis magyarázat: az anya táplálékából csak bizonyos elemek jelennek meg az anyatejben, amit az anya emésztőrendszere lebont, az nem. Ilyenek például a rettegett K-betűs ételekben a puffasztó rostok. Igen, az anyát felfújhatja a kelkáposzta. De ez hogy is működik? A kelkáposzta puffadásért felelős rostjait az anya emésztőrendszerében élő jótékony baktériumok bontják le, „akik” gázokat termelnek. Ezek a gázok puffasztanak. A rostok nem jutnak át az anyatejbe, tehát a babában már nem zajlik le ez a folyamat. A tejcukorérzékeny kisbaba édesanyja nyugodtan ihat tejet. Ha nem iszik, akkor is lesz tejcukor az anyatejben, mivel a tejcukor az anyatej része, az anya szervezete hozza létre.

A nyűgösséget számtalan dolog okozhatja, nem feltétlenül az anya táplálkozásában kell keresni a ludast! Akkor kell diétázni, ha a baba valamilyen ételintoleranciáját, allergiáját szeretné bizonyítani az orvos (eliminációs diéta), vagy ha ez már be is bizonyosodott.
A legutóbb megjelent csecsemőtáplálási protokoll ezt így fogalmazza meg: Az anyáknak a kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes táplálkozást kell javasolni. Nincs szükség semmilyen étel és ital tiltására addig, amíg a csecsemő tünet- és panaszmentes, kivéve a túlzott alkohol- és a koffein fogyasztása.”

Ha neked ez problémát okoz: fordulj gyermekgyógyász végzettségű szoptatási tanácsadóhoz. A telefonszámokat itt találod: www.ibclc.hu

Szoptatás alatt az anya BÁRMIT IHAT!

Igen, rostos üdítőt is. És szénsavasat is. És gyümölcsteát is. És kávét is. SŐT: alkoholt is. A kávénál annyi a kikötés, hogy észnél kell lenni, és reggel nyolc után nem jó tízkor is bedobni egyet, mert a baba szervezetében lassabban bomlik le a koffein. Alkoholt pedig lehet időnként, egy-egy pohárral, nem kell sem előtte, sem utána fejni. A babára veszélyes alkoholszint a tejben akkor alakul ki, amikor az anya már annyira spicces, hogy a figyelem- és mozgáskoordinációs zavar veszélyezteti jobban a csecsemőt. A rendszeres, és/vagy a nagy mennyiségű alkohol fogyasztása tilos szoptatás alatt. A szülinapi koccintás nem.

Ha kérdések maradtak benned, beszélj laktációs szaktanácsadóval. 

Szoptatás Liliputi hordozóban

A szoptató anya A LEGTÖBB FORGALOMBAN LÉVŐ GYÓGYSZERT SZEDHETI!

A gyógyszerek egy része fel sem szívódik, másik része felszívódik ugyan, de nem jelenik meg az anyatejben, sok gyógyszer hatóanyaga megjelenik ugyan az anyatejben, de olyan kis mennyiségben, hogy a babára nincs semmiféle hatással. Egyes gyógyszerek szedését csak koraszülött és újszülött babák esetében kell kerülni. Sok olyan gyógyszer van, ami nem szedhető ugyan, de hasonló hatású más hatóanyagot tartalmazó gyógyszerekkel helyettesíteni lehet. Sem a depresszió, sem a pánikbetegség, sem a bakteriális fertőzés, sem az autoimmun betegség nem ok arra, hogy eleve kizárjuk a szoptatást. Antidepresszáns, szorongáscsökkentő, antibiotikum, gyulladáscsökkentő egyaránt található, amelyet szoptatás alatt lehet szedni.

Léteznek rendszeresen frissített adatbázisok, vannak mindenki által elérhetők, és amelyekhez csak szakemberek férhetnek hozzá. A gyógyszerezésről a kezelőorvos és egy IBCLC együttműködésével a legjobb dönteni. 

Nem kell, hogy a szoptatás mindig fárasztó, kényelmetlen legyen!

Ennek feltétele, hogy a szoptató anya kényelmesen helyezkedjen el, ne vegyen fel kényszertartást, terüljön el az ágyon, kanapén, öblös fotelben, kerítsen párnákat, ha úgy jobb. Éjjel vegye magához a babát és fekve szoptasson. Ha hosszú, magányos szoptatások is vannak az életében (ez helyzet és babafüggő) unatkozik (miért ne unatkozna?) olvasson, nézzen tévét, hallgasson zenét, hangoskönyvet, hívja fel a barátnőjét, vagy aludjon. Tévhit, hogy a babának szoptatás közben mindig teljes, osztatlan, meghitt figyelemre van szüksége.

Ha nem találsz kényelmes pozíciót, ha fáj a hátad, vállad, ha feszült vagy szoptatás közben, keresd tapasztalt anyák tanácsait, keress fel egy anyacsoportot, vagy kérj segítséget szoptatási tanácsadótól.

Igény szerinti szoptatás

A szoptatás NEM KÉNYSZERIT A NÉGY FAL KÖZÉ!

Szoptatni bárhol lehet.

Kávézóban, játszótéren, múzeumban, bevásárlóközpontban, templomban, és így tovább. Nem kell behúzódni a „gyerekszobába”, a „szoptató fotelba”, nem szükséges hozzá különösebb tisztaság, sterilitás meg főleg nem. Praktikus öltözetben akár télen is meg lehet szoptatni egy babát szabadtéren úgy, hogy ne látsszon ki a mell, és ne fázzon senki. Lehet, hogy bizonyos esetekben némi kreativitás szükséges ehhez.
Ja, és szoptatni bármikor lehet. Mindezt persze csak az az anya tudja megvalósítani, aki igény szerint szoptat, nem méri a babát, nem fej. Ez a szoptatás természetes módja.

Ha az igény szerinti szoptatással kapcsolatban kérdéseid vannak, keress szoptatási tanácsadót, önkéntes szoptatási tanácsadót, dúlát, perinatális szaktanácsadót, vagy olyan szakembert, aki érti a válaszkész gondozás lényegét. (ibclc.hu, lll.hu, module.hu, perinat.hu stb.)
Van, akinek nem könnyű megoldani a szoptatást hordozás közben. Keress hordozós klubot, hordozási tanácsadót!

Az élet amúgy is bonyolult. Ne tegyük nehezebbé fölöslegesen!

Hasonló cikkek:

10 Szoptatási Tanács, amit ne fogadj meg

http://www.liliputi.hu/blog/10-szoptatasi-tanacs-amit-ne-fogadj-meg/

Szoptass, ne szoptass

http://www.liliputi.hu/blog/szoptass-ne-szoptass/

 

Hozzászólások

Hozzászólások

21 hozzászólás

szólj hozzá
avatar Hendrik Mónika (9 év)

Maximálisan egyetértek a cikk írójával…sokkal kényelmesebb szoptatni, mint tápszerrel bajlódni és cumisüveget sterilizálni, az immunrendszerèről nem is beszélve….azt elismerem, hogy az első 2 hét nagyon fájt minden alkalommal, de egyre türhetőbb lett…megérte kitartani és persze pumpálni, pumpálni…:) nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott kis fickó lett belőle

avatar Csiki Zsuzsanna (9 év)

Leendő mamiként nagyon jól jönnek az ilyen hiperlaza írások, Judit már eddig is, a várandósságom alatt is sokat segített a kedves és profi hozzáállásával és jelenlétével, köszönöm! :)

avatar Sebők Hajnalka (9 év)

Nagyon hasznos kis cikk , jó tudni hogy bármit lehet enni inni :-D .

avatar Surányi Krisztina (9 év)

Én meg attól tépem a hajam, hogy a született anyák azt szajkózzák:
A szülés csodálatos! A szoptatás a legjobb dolog a világon!, stb.
Legyen már jogom, eldönteni, hogy mi jó érzés és mi nem!
A kisfiam 18 hónapos. 8 hónapos koráig szopott, mert addigra 3 hónapos ikerterhes voltam és már nem nagyon volt tejem. 6 hónapig a lefejt tejet egy másik baba anyukájának adtam, mert volt rendesen.
Most a 4 hónapos iker lányaim lógnak folyamatosan az emlőimen!
Kicsit sem élvezem! Hol az egyik fáj, hol a másik. Napi 1,5 liter tej termelése pedig igenis fárasztó! Állandóan szomjas vagyok, 5 litert iszom naponta! Minden testhelyzet kényelmetlen. Eddigi szoptatási múltamban egy olyan pozíciót sem tudtam felfedezni ami kényelmes!
Hogy mit ehetek? Na azt én is szeretném tudni, mert amikor a gyerek sikítva üvölt 4 hónapos koráig, akkor az ember nem elég bátor kipróbálni a kelkáposzta főzeléket, karalábé felfújttal!
Nem iszom, soha nem is ittam alkoholt és a kávé sem hiányzik, de pl simán bevágnék egy brutál csípős, hagymás lecsót, de ezt senki nem ajánlja, úgyhogy ezt sem próbálom ki!
Persze, hogy szeretem őket! Persze, hogy mindent megteszek azért, hogy anyatejet kapjanak amíg csak lehet, de ne kelljen csak azért élveznem ezt az áldott állapotot, mert társadalmilag az az elfogadott!!
Nem, valóban nincs kedvem elmenni itthonról és kipróbálni milyen egy koszos padon helyet szorítani és a két csajt mellre tenni….
Hát ez az én véleményem!
Ne kelljen szégyenkezni annak sem, aki nem élvezi ezt a “csodálatos időszakot” az életében!
Ettől most rossz anya vagyok?

avatar Sződy Judit (9 év)

Lehet, hogy félreérttetted. Ez viszont az én hibám, egy jó újságíró nem ad ki a kezéből olyan cikket, ami félreértésre ad okot. Nem arról szól, hogy szoptatni csodálatos. Hanem arról, hogy van egy csomó tévhit, és egy csomó kultúránkból fakadó nyomás, ami fölöslegesen MEGNEHEZÍTI a szoptatást. Ha ezeknek nem dőlünk be, akkor a szoptatás sokkal jobb lehet.

avatar Szeberényi Júlia (9 év)

Nekem az volt a csúcs, mikor egy fogröntgenél figyelmeztettek, hogy fejjek és öntsem ki a tejet. (Hogy mehetett volna bele a röntgensugár az anyatejbe? ) Nagyon sok ilyen tévhit van, sajnos, ami megnehezíti a szoptatást.

avatar teknőc (9 év)

Bocsi, nagyon jót röhögök a beírásokon. Néhány ember csúcsfrusztrált, amit persze megértek, mondjuk 8 hónapos gyerekkel ikreket várni, mit is mondhatnék. Kitartást! nem csodálom, hogy tele a hóbakancs, mert ez már nem is cipő.

avatar K Sz (9 év)

Szerintem az igazi szívás akkor jön a szoptatással, amikor az ember beteg. Engem sajnos műtöttek is, előtte-utána gyógyszereznem kellett, és senki nem volt valami készséges a gyógyszerezéssel, műtéttel kapcsolatban, még egyes IBCLC tanácsadók sem, akiket megkérdeztem. Az a tapasztalatom, hogy sokkal inkább mindenki tolja le magáról a felelősséget, és mutogat a gyógyszertájékoztatón lévő szövegre, amely persze minden esetben azt mondja, hogy szoptatás alatt lehetőleg ne szedjük. Anyuka viselje el azt a kis fájdalmat, betegséget, ha már annyira akar szoptatni.

Számomra mindig rettegés egy családi betegség, különösen a hányós-hasmenős, mert ha az anya elkapja, iszonyú nehéz szoptatni. Különösen nehéz, ha a baba is elkapja, és fokozottan kéne őt szoptatni.
Az anya betegsége, műtéte kapcsán különösen nagy a felelősség, ha a baba nem fogadja el a pótlást.
Arról ne is beszéljünk, hogy mi van olyankor, ha a tesó beteg, és kórházba kell vinni. Vigyük az egészséges babát is a kórházba?

A kényelmes szoptatás egyébként legfeljebb az első gyerekes anyukák privilégiuma.

A nyilvános szoptatás ma nagyon népszerű téma. Több gyerek esetén nincs mese, házon kívül is kell szoptatni. Amellett, aki nem olyan, hogy mindegy lenne neki, hány ember látja a melleit, folyamatos lelki tusa az ilyen. Hiába a nagy kampány a nyilvános szoptatásért, az embert belülről akkor is nyomaszthatja, hogy nem akar mindenki előtt kitárulkozni. A szoptató kendő nagyjából 3-4 hónapos korig használható, onnantól már túl érdekes a gyereknek, és úgyis lerángatja.

Nem, senkinek nem akarom elvenni a kedvét a szoptatástól, én sem hagytam, h a nehézségek eltántorítsanak, de azért szerintem nem kell elhallgatni a szoptatással együttjáró testi kötöttségekkel, fokozott felelősséggel járó terheket.

avatar Emoke (8 év)

Az, hogy hol szoptattam es maig hol szoptatom a 19 honapos fiamat, sosem okozott gondot! Szerencsesnek mondhatom magam, hogy a szoptatas termeszetesen jott, es sosem volt problemam vele! Eleinte faraszto a ket orankenti szoptatas, de az ember gyorsan hozza szokik es ami a lenyeg, az anyatej a legjobb a babanak! Viszont a “barmit ehetunk/ihatunk” velemennyel nem ertek egyet! A fiamnak kolikaja volt es mindenfele puffaszto zoldseget es problemat okozhato gyumolcsot (eper, citrus felek,szilva) kerultem. Kb egy eves kora ota viszont barmit eszem, mert mar nem kizarolagosan anyatejet fogyaszt. Azt viszont eszrevettem, hogy fel deci bort is “megerez” es nyugtalanul alszik! Mindettol fuggetlenul- hogy sok mindent ajanlatos nem inni/enni, es hogy a szoptatas faraszto lehet, en minden uj anyukat arra biztatok, hogy szoptasson(vagy probalja meg legalabb a szoptatast), mert ezzel a legjobbat adja a gyerekenek es az immunrendszerenek!

    avatar Liliputi (8 év)

    Természetesen minden baba, helyzet más, de mindenkinek magának kell kitapasztalni a maguk szabályait. :)

avatar Vass Annamária (8 év)

Mi másfél hónaposak vagyunk és a legrosszabb hogy a család (anyósom) azt látja hogy nem elég a tejem mert hogy nyűgös a kicsi es biztos azért mert nincs elég tejem és hiába mondom jogy az nem ugy van nem hiszik el mert régebben amikor ő szült akkor is volt ilyen csak szita mar másképp látjuk a dolgokat es nem ugy történik a tej termelődés mint ahogy azt ők gondolják. Nehéz így de nem fogom az ő igényeik szerint etettni a kicsit .

    avatar Eszter (7 év)

    Annamari, remélem anyósod nem tudott eltántorítani. Az enyém is folyamatosan ezt szajkózta, nincs elég tejed, nem elég tápláló, stb. Mintha nem lenne enélkül is millió kétely egy friss anyukában…. Nem hallgattam anyósomra, 11,5 hónapos kisfiam még mindig szopik, igaz mindenfélét kóstol már, de fő tápláléka még most is az anyatej :)

avatar Morningrise (6 év)

Mi a helyzet a sporttal, edzessel a szoptatas alatt? Azt is sokan ellenjavalljak, mert allitolag megvaltozik a tej ize az izomlaztol…

avatar Daniella (6 év)

Nagyon hasznos a cikk, sok tévhitet eloszlat. Viszont a gyógyszer résznél a nyilvános adatbázisok címét nyugodtan bele lehetett volna írni, pl. E-lactania stb.

avatar Kiss Gyuláné (4 év)

Köszönöm a hasznos tanácsot Judit!
A lányom kisfia 2 hetes lesz,ihat-e 100%-os almaecet?
Császármetszéssel.szült,nem kíméli magát, segíteni szeretnék neki,hiszen pár méterre lakunk egymástól,mindent elutasít! Egy 3 gyermekes anyuka

    avatar Liliputi (4 év)

    Kedves Kiss Gyuláné
    A gzermek nem ihat almaecetet. Az anyuka nem tudom miért inna? Liliputi Admin

avatar Nagy-Meczner Xénia (2 év)

Kedves Judit!

Igyekszem természetesen élni.. Több egészségügyi eltérésem diólevél teát kíván, próbáltam korábban szoptatás alatt is ajánlott növényeket is, de egyik sem volt megfelelő.. Most önfejűen iszom 3 napja a diólevelet, 2-3hétig innék 2 csészével. Manó 14 hós még napi rengetegszer szopizik. Figyelem őt, eddig semmi reakció az általam elfogyasztott teára. Ugye akkor nem okozhatok neki bajt?

    avatar Liliputi (2 év)

    Kedves Xenia! Judit itt nem fogja látni a kérdésedet. Érdemes külön megkeresni. Liliputi

Hogy tetszett?