Babácska egy délután csúnyán köhögve kelt. Ugat. Minden anya (egyik) rémálma. Nem lepődtem meg, hisz Nagyfiú sem volt jó formában. Köhögött, orra folyt, hálni járt belé a lélek. Miatta nem aggódtam, stramm gyerek, minden nyavalyát kihord lábon. De Babácska még pici. Eddigi életének nagyjából egészét náthásan töltötte az álladó óvodai átfertőzések hazahozatala miatt. Na, most lett meg a böjtje. Jeleztem a védőnőnek, hogy nem tudunk menni státuszra, mert már megint náthás, sőt, előző este elugrottunk az ügyeletre kruppos kúpért, ha gond lenne. Babácska a lábam alatt kotorászott, meghallotta a védőnő a zihálást. Ez a Babácska? – kérdezte. Igen! – feleltem. Azonnal behívott minket a rendelőbe. Gyorsan bementünk, aztán egy óra múlva a kórház gyermekintenzív osztályán találtam magunkat, csatosban a hasamon Babácska, a maradék három kezemben meg azok a hasznos holmik, amit muszáj bevinni a kórházba (a fél ház…).

Azt sem tudtam merre vagyok arccal. A szocreál folyosót barátságosabbá tenni hivatott lógó mindenfélékre koncentráló Babácskát nem hatotta meg a helyzet. Ő ott volt, ahol lennie kell, ahol amúgy is lenni szokott, ahol mindig van: rajtam a csatosban. Egy jó negyed órát álldogáltunk, többen elköszöntek tőlünk, mire leesett valakinek, hogy mi most jöttünk. Betessékeltek minket  egy kórterembe, ahol megvizsgálták Babácskát, majd magunkra hagytak minket két kisördög gyerkőc társaságában. Tündériek voltak, csak nehéz volt mellettük megpróbálni tartani a napi rutint. De szerencsére a csatos ott volt kéznél, így a folyosón sétálgatva, sokezer lépést gyűjtve a lépésszámlálóba, sikerült hibátlanul megoldani az összes nappali altatást. Másnap külön szobát kaptunk. Gyorsan kellett pakolni, mert Babácska ágyára szüksége volt egy másik kisgyereknek. Felcsatoltam, és három körben átpakoltam egyedül a cuccainkat az osztály másik végére. A csatosnak hála végig velem lehetett, és nem kellett egyedül hagynom a folyosó legvégén a sötét kis helyiségben. Fürdetésnél a karikás kendőt vetettük be. Muszáj volt, mert nem volt hely hová letenni a babákat, csak egy keskeny ágy, amiről azonnal lefordult volna. Ahogy elnéztem az anyukák egykezezős mutatványait, rendesen sajnáltam őket… Volt aki már hetek óta ott volt, minden nap kínlódás volt a fürdetés, mert ugyan kiskádak voltak, de vízvételi hely, és terület a kiskádaknak nem. Így én letettem a kádat a földre, hordtam bele a tusolóból lavórral vizet, amit Babácska végigasszisztált a karikásból. Fürdés és törölközés után pedig mindezt megcsináltuk visszafelé is. Hát nem volt így sem egyszerű, de mindenképp egyszerűbb volt, mint a karikás nélkül! 

Miért jó még a kórházban hordozás? Nagy segítséget nyújtottak a hordozók a helyhez kötött “szolgáltatások” igénybevételéhez is, mint az inhalálás és az orrszívás. Előbbi időigényes, utóbbi erőigényes. Csatosban mindkét ügyet gördülékenyen le tudtuk rendezni vergődés, tekergés nélkül. Hasznos volt akkor is, amikor kint a folyosón bandáztunk az anyukákkal. Míg én beszélgettem, ettem, Babácska az aktuális alvását töltötte háborítatlanul. Amikor végre megkaptuk a zárójelentést, hogy hazajöhetünk, akkor is épp a hátamon aludt. Összepakoltam, ő csak annyit észlelt az egészből, hogy átraktam az autós hordozójába. Aztán itthon mindent jó alaposan kimostam. 

Sok szituációban gondolom, kimondom, hogy én állítom, hogy Babácska nyugodtsága, “lazasága”, már amennyiben egy babára illik ez a kifejezés, barátságossága abból az ősbizalomból fakad, amit a hordozással nap mint nap megerősítünk egymásban. 

(A hordozás tudományosan bizonyított előnyeiről itt olvashatsz) A kórházban a vizsgálatok alatt végig vigyorgott, kacarászott a maszkos dokikra. Érdeklődve figyelte a sok gyereket, a környezetet. Minden új, és idegen volt, ráadásul korlátozva volt a mozgásban a kis rácsos ágyában, de tett rá magasról. Anya ott van, hurci ott van, na meg a béka. A békát se felejtsük el, nélküle sem ment volna! 

Így hát adja az ég, hogy többet oda ne kelljen mennünk, de ha mégis így alakulna, a kórházi csomag listája nálam így kezdődik: csatos, karikás! 

Prekker Dóri

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Liliputi

Alapfilozófiánk, hogy szülőként mindannyian merjünk hinni magunkban, megérzéseinkben, ösztöneikben, így termékeinkkel mi mindig ezt a célt igyekszünk támogatni. Hisszük, hogy ha szeretetben, békében és összhangban neveljük gyermekeinket, akkor egy testileg és lelkileg egyaránt egészséges, nyitott emberi kapcsolatokkal teli társadalmat alapozunk meg. Mindezért nem kérdés, hogy üzleti sikereink tartalma mögött számunkra mindig az az igazi öröm, ha személyesen, vagy termékeinken keresztül áttételesen hozzájárulhattunk egy-egy családi mindennap egészségéhez, kötődéséhez, öröméhez.