Költözés - A baba szemszögébőlTöbb Mint Babahordozás

Mielőtt bármit is írnék, egy jó tanács: jól jegyezzétek meg, hogy csak az költözködjön baba mellett és nyaralás helyett, akinek valamiféle szuperszónikus hajókötélből vannak az idegei. Vagy csak szimplán totálisan hülye, mint mi. Egyébként pedig olvassátok szeretettel kisfiunk, Erik képzeletbeli szavait a költözésünkről, amit próbáltunk nyaralásként felfogni, kisebb-nagyobb sikerrel. Nem őrültem meg (teljesen… még), tudom, hogy egy 5 hónapos gyerek nem gondolkodik ilyen komplexen, de biztosan minden szülőnek megvan, amikor úgy érzi, hogy a gyereke pici kora ellenére mindent ért, ami körülötte történik.

Helló, Erik vagyok!

Kicsivel kevesebb, mint fél éve születtem, és apa végre szabin van, tehát nyaralunk. Anya ezt mondogatja legalábbis, de én nem értem se a szabi, se a nyaralás szavakat pontosan. Azt látom, hogy nagyon mókásak a szüleim, ahogy ide-oda szaladgálnak – mint az a pók, fenn, a fal sarkában. Anya mindig mondja, hogy le kéne szedni onnan, mármint a pókot, de apa szerint lehet, hogy meghagyjuk a következő lakónak a feladatot, van elég dolgunk.

Én csak azt tudom, hogy a pók nem más, mint az a ficergő, fekete pötty odafenn, és fogalmam sincs miért zavarna ő bárkit is. Anya ül a földön, dobozokba pakolja az életünket. Ezt mondogatja legalábbis. Nem igazán értem mi történik, élet-doboz, amúgy is fáj az ínyem, ez a fogzás kemény meló, a nagyoknak fogalma sincs róla, mennyire fáj. Sírok, mert sehogy se jó, és nem segítenek, csak ringatni tudnak, de attól még mindig fáj.

Azért jó anya és apa szaga, ha odabújok hozzájuk. És olyan jó meleg is van olyankor. Talán így kicsit mégiscsak könnyebb, odabújva. De miért is sírtam az előbb? Na mindegy, kuckózzunk, csendben elszenderedem inkább, úgyis fárasztó ez a pakolás.

Dobozolunk. Hurcolkodunk.

Apa cipekedik, rakosgatja a pakkokat, engem meg csak visznek magukkal ide-oda. Nem bánom, mert anya felvesz magára a hordozóba, én pedig matricaként ragadok rá, és ez jó. Melegít, és olyan jó anya szaga, hogy majd elalszom, hiába szaladunk fel-alá. Így lépcsőzünk együtt, végtelensokat lépcsőzünk, koppannak anya léptei a kockás lépcsőházi kövön. Mindketten fáradtak apával, anya ezt mondogatja legalábbis. Szerintem inkább csak vicces, hogy semmi sincs a helyén, és ha letesznek az ágyra vagy a földre, biztosan van mellettem egy-egy doboz tele kacatokkal, amik csörögnek. Szeretem, ami csörög. Meg is próbálom püfölni a kezeimmel, hogy csörögjön még jobban. Nem vagyok olyan ügyes, csörgesse már más is helyettem, elunom, sírok inkább. Oáááá.

Minden csupa por, néha én is hapcizok.

Hapcizni egész vicces, úgyhogy nevetek magamon, nahát, miket tudok! Mókás, hogy már elborítják a dobozok az egész szobát, és csak az ágyak vannak a helyükön. Lekerülnek a képek a falról, mennyi könyvünk van, mennyi kacat, mind a földön, anyának fáj a háta, ezt mondogatja legalábbis. Én persze, a szokásos módon nem igazán értem, hogy ez mit jelent, de szerintem apának is fáj nagyon, csak nem mondja, de folyton nyújtózkodik és nyöszörög. Apa rászól anyára, hogy ne emeljen nehezet, mert még jobban fog fájni a háta, aztán ő viszi ki a dobozokat egyedül. Pedig tudom, hogy neki se jó. Inkább csendben maradok, elszöszmötölök itt a földön, hátha akkor nem olyan nehezek apának a súlyok.

Nagyiékhoz költözünk ideiglenesen, míg a házat felújítjuk, anya ezt mondogatja legalábbis. Felém hajol, mosolyog, és azt mondja: nagyiéknál nagyon jó lesz, az új házban pedig lesz külön gyerekszoba. Én elhiszem, már amennyit értek belőle, mert nagyiéknál mondjuk tényleg jó, ott mindig megölel valaki. És utána, az új házunkban is jó lesz, ha felújítjuk, mert ha anya ezt mondja, akkor biztosan igazat mond. De mikor lesz az? Most? Én már nagyon szeretném, hogy MOST legyen.

Itt szaladgálnak körülöttem közben, anya és apa, én pedig a színes szőnyegemen fekszem. Szeretem, hogy színes, kacagok. Aztán mégis csak nyűgös vagyok valahogy, unom a szőnyeget. Néha lehajolnak megpuszilni, vagy felkapnak, de nem igazán tudnak figyelni semmire, csak szaladnak a dobozaikkal ide-oda. Mit csináljak, hogy figyeljenek jobban? Sírok, figyeljetek már! Anya szeme könnyes. Apa szeme is könnyes. Megölelik egymást. Pedig nem is fogzanak.

Bárcsak túllennénk már ezen az egészen, anya ezt mondogatja legalábbis. Nem tudom ez pontosan mit jelent, de jó lenne egy helyen lenni, és nyugodtan szunyókálni kicsit napközben. Szerintem anyának és apának is jó lenne aludni végre, összebújhatnánk együtt, akkor mindenki olyan nyugodt és csendes. És jó a szaguk. Most csak hangosak és kapkodnak. De hol van már az új szobám? És hol vagyok most egyáltalán? Más szaga van mindennek, egészen más.

Anya szerint olyanok vagyunk, mint a csigák.

Én persze nem tudom, mi az a csiga, egyáltalán nem tudom, akarok-e olyan lenni. Anya azt mondja, azért vagyunk olyanok, mint a csigák, mert bárhová is költözünk, az otthon velünk tart – csak mi nem a hátunkon, hanem a szívünkben hordjuk azt. Hát, bármit is jelentsen ez, én akkor inkább mégiscsak szeretnék csiga lenni. Különösen, ha anya és apa is az.

Hozzászólások

1 hozzászólás

szólj hozzá

Gábor (4 év)

Jó lehet csigának lenni… Szeretetáradat!

Hogy tetszett?

A szerzőről: Liliputi

Alapfilozófiánk, hogy szülőként mindannyian merjünk hinni magunkban, megérzéseinkben, ösztöneikben, így termékeinkkel mi mindig ezt a célt igyekszünk támogatni. Hisszük, hogy ha szeretetben, békében és összhangban neveljük gyermekeinket, akkor egy testileg és lelkileg egyaránt egészséges, nyitott emberi kapcsolatokkal teli társadalmat alapozunk meg. Mindezért nem kérdés, hogy üzleti sikereink tartalma mögött számunkra mindig az az igazi öröm, ha személyesen, vagy termékeinken keresztül áttételesen hozzájárulhattunk egy-egy családi mindennap egészségéhez, kötődéséhez, öröméhez.