Erdélyi Zsófiát, a kétszeres olimpikon maratonfutónőt az élsport és az anyaság kapcsolatáról, a riói olimpián szerzett élményeiről és felkészülésének részleteiről kérdeztük. Zsófi felkérésünkre 2016 decemberében örömmel csatlakozott a Liliputi futócsapatához, s kocogott velünk a virtualfutok.hu által szervezett virtuális versenyen, a jótékonyság jegyében. A márciusi körön várandóssága miatt már csak lélekben tudott részt venni. Alaposan kifaggattuk arról is, milyen tervei vannak a továbbiakban a sport és a magánélet terén.

Mikor kezdtél el futni és mi volt a döntő pillanat, amikor azt mondtad, futó szeretnél lenni?

Hat éves koromra sikerült végre kiharcolnom, hogy edzésekre járhassak Kirchhofer Jóska bácsihoz a GEAC pályára. Mivel nővéreim futottak, így már öt évesen a pálya széléről figyeltem őket. Már 2008-ban szerettem volna az olimpiára kijutni, de sajnos akkor nem jött össze, így elhatároztam, hogy a következőn mindenképp részt szeretnék venni. Egyetemi tanulmányaimat 2012-ben fejeztem be Los Angeles-ben, ekkor határoztam el, hogy tényleg a futásnak szeretnék élni.

Milyen érzéssel tölt el, hogy már két olimpián is képviselted Magyarországot ? Ez volt az álmod, vagy inkább egy jelentős sportteljesítményként értékeled?

Büszkeséggel tölt el, hogy sikerült kijutnom és remek érzés, hogy képviselhettem Magyarországot. Szerintem minden sportoló álma az olimpia, minthogy az én álmom is az volt, de egyben természetesen egy jelentős sportteljesítményként is tekintek rá.

Tavaly augusztusban, az olimpia előtt egy évvel született meg kisfiad, Levi. Mesélj nekünk róla egy kicsit! Hogyan éli meg, hogy az anyukája olimpikon hosszútávfutó?

Hat hét után már futni mentem, szóval hamar hozzászokott, hogy anyu eltűnik egy pici időre, de mindig visszajön. Amikor ”idősebb” lett, akkor már a pályán is megfordult és végignézte az edzésemet. Szerintem jól viselte, sőt, imádta, hogy nem csak anyuval van a nap 24 órájában. Az edzések alatt, olyan 2-3 órára apu, nagyi, vagy dédi vigyáztak a kicsire. Mostanában, hogy már lassan 21 hónapos és kezd szavakat mondogatni, érti azt is, hogy mi az a futás. Ha most lenne olimpia, még talán élvezné is, hogy anyu ott van a TV-ben. Ha meglát egy futó embert, akkor mondja is, hogy “futó”. Néztük együtt egy picit a fedettpályás Európa-bajnokságot és már ott is megjegyezte az éppen távukat teljesítő atlétákra, hogy “fut”.

Mi a legnagyobb megpróbáltatás számodra anyaként?

Az első futásomra emlékszem, amikor nem többet, mint 20 percet voltam a fiamtól távol. Pityeregve vártam haza a férjem, hogy én nem akarok még annyi időt se Levi nélkül tölteni, de azért kapartam már a falat, annyira hiányzott a futás is. Szóval a párom kiküldött, hogy menjek nyugodtan, minden rendben lesz. A legnagyobb megpróbáltatásnak azt nevezném, hogy nem tudok annyit aludni, amennyi elegendő lenne ahhoz, hogy a szervezetem regenerálódjon két edzés között. Bár megoldható minden, ha az ember szeretné, főleg akkor, ha remek emberek veszik körül. Ezért is engedhettem meg azt, hogy két hónapig nem én éjszakáztam Levivel, február és április között. Februárban volt egy sikertelen szintteljesítési próbálkozásom, a következő, egyben utolsó lehetőségem pedig áprilisban következett. A párommal ezért úgy döntöttünk, hogy addig ő éjszakázik Levivel. Nehezen beszélt rá, mert úgy éreztem, az én kötelességem Levivel lenni, hisz a párom napközben dolgozik, meg amúgy is én akarok vele lenni. Szóval Levi abban az időben éjszaka lefejt anyatejet kapott. Szerettem volna megfelelni a saját anyukaságról kialakított képemnek, na meg a futással kapcsolatos elvárásaimnak is.

Fontos kérdés sportolók esetében, hogy mekkora szerepet kap a sport a gyereknevelésben. Levit tudatosan terelitek a sport felé, vagy engeditek majd, hogy válasszon?

Nem terelem tudatosan a sport felé. Az én szüleim sem mondták meg nekem, hogy fussak vagy éppen mit sportoljak. Engedték, hogy azt csináljam, amit csak szeretnék, azt hiszem ez másképpen nem is mehetne. Persze meg kell mutatni neki a lehetőségeket, és örülnék, ha atlétikával kezdene, de ha ő nem találja meg benne a boldogságot, akkor nem szeretném erőltetni majd. Hazudnék magamnak, ha azt mondanám, hogy nem bánnám, ha nem sportolna, de ha ő másban leli majd az örömét, akkor nem fogom a sportra kényszeríteni. A sport csak akkor megy, ha az belső késztetésből jön. Akkor tudunk igazán küzdeni, célokat kitűzni és keményen dolgozni, ha élvezzük és szeretjük is. Lehet bármennyire tehetséges valaki, ha nem szereti csinálni, akkor hiába erőltetjük, nem fog neki jól menni.

Gondolom, maratonfutóként kilométerben nagyon sokat futsz, lényegesen többet, mint a rövid- és középtávfutók. Hogyan hatott várandósságod a felkészülésedre? Futottál várandósság alatt is?

Nem futottam várandósságom alatt, mert én ezt az időszakot élvezni szerettem volna, na meg persze az is közbeszólt, hogy veszélyeztetett terhesnek tituláltak, így az első három hónapban nem mozoghattam semmit. Utána dinamikus jógára jártam, sétálgattam, és biciklizgettem. Egyiket sem erőltettem, csak épphogy. Huszonöt kilót híztam, nyolcvan kilósan léptem be a szülőszobába. Persze ebből nagyon sokat a víz tett ki, mert amikor a korházból kijöttem már mínusz tíz kilónál tartottam. Szülés után borzasztó nehéz volt a visszatérés. Minden edzés kínszenvedés volt és nagyon sok végződött sírással. Sokáig volt bennem titkon az érzés, hogy ez nem fog menni, és nem fog sikerülni a szint, de novemberben az első jobb edzésem egy apró löketet adott, ami elég volt ahhoz, hogy végig küzdjek és megmutassam magamnak mire vagyok képes. Nem állt meg a régi életem azért, mert egy gyönyörű csöppség az életem részévé vált, ekkor derült ki számomra, hogy anyukaként is van helyem a futók világában.

Anyának lenni felér egy több éves time management képzés elvégzésével! Hogyan sikerül egyszerre anyukának és élsportolónak is lenni? Mennyiben kap szerepet a család az időbeosztás megtervezésében?

Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy támogat a férjem és az egész család, ott segítenek, ahol csak tudnak. Hálás vagyok a cégnek, ahol a párom dolgozik, mert néha-napján elviselik, hogy Levi az irodában tölt egy-két órát. A szüleim, és a párom szülei szinte harcolnak azért, hogy hétvégén Levi velük lehessen. Hétköznaponként pedig a nagyszüleim azok, akik rengeteget segítenek, amikor Budapesten edzek. Ha esetleg éppen senki nem ér rá, akkor meg az edzőm tolerálja, hogy Levi a pálya széléről figyeli a napi adagot, sőt, az is előfordult már, hogy tologatta a babakocsit, amíg Levi el nem aludt. Edzés előtt és után anyukaként folytatom a napom tovább. Valószínű, hogy a családom támogatása nélkül nem sikerült volna az olimpiai szint teljesítése.

Tervezed a kvalifikáció megszerzését a 2020-as tokiói olimpiára vagy inkább a családodra, családbővítésre helyeznél most nagyobb hangsúlyt?

Egyszerre a kettő. Ebben az évben érkezik második gyermekünk, utána újult erővel vágok neki ismét a 2020-as tokiói olimpiára való felkészülésnek. Legalább most több időm lesz rá, persze nehezített változatban. Tisztában vagyok azzal, hogy két gyerekkel minden nehezebb, de remélem, hogy sikerül megtalálni az egyensúlyt megint. Továbbra is célom, hogy országos csúcsot fussak a maratonin, persze attól még mindig nagyon messze vagyok, de ez a cél hajt előre. Amíg van célom, addig van helyem a futás világában.

Milyen tapasztalataid vannak a babahordozás terén?

Egy Liliputi rugalmas hordozókendővel kezdtem, amikor Levi megszületett. Sokszor mentem vele így sétálni és ez esős időben is tökéletes volt, mert szabad kezeimmel tarthattam magunk felett az esernyőt. Főleg sétáláshoz használtuk. Aztán beszereztünk egy Mei-tai-t, amikor a rugalmas horodozókendőt kinőtte. Bár a Mei-tai annyira nem nyerte el a tetszésemet, mert valahogy nem éreztem magam rutinosnak a megkötésében. Úgyhogy végül egy csatos hordozót választottam, ami természetesen szintén Liliputi. Ezt már a párom is imádja, az első hordozóeszköz, amit kifejezetten kedvel, mivel egyszerűen magára tudja venni. Mikor nászúton voltunk, Levi órákat aludt a csatosban. Azt vettük észre, hogy bármikor képes volt elaludni benne, volt olyan, hogy még csak alvás idő sem volt, mégis álomba szenderült.

Mikor találkoztál először a Liliputival

Levi születése előtt kezdtem utánaolvasni a lehetőségeknek az interneten, és a Liliputi volt az, ami a legjobban megfogott. Párommal be is mentünk a Liliputi boltba, mikor Levi két hónapos lehetett és egy nagyon segítőkész eladó segített a megfelelő hordozóeszközt kiválasztani, majd megtanított megkötni azt. A boltban ki is próbálhattam egy próbababa segítségével, hogy ne Levivel kisérletezzek. Azóta a nővérem is használta a kendőt és ők is imádták.

A futásról és a várandósság alatti és utáni sportolásról itt olvashatod el korábbi bejegyzésünket.

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Liliputi

Alapfilozófiánk, hogy szülőként mindannyian merjünk hinni magunkban, megérzéseinkben, ösztöneikben, így termékeinkkel mi mindig ezt a célt igyekszünk támogatni. Hisszük, hogy ha szeretetben, békében és összhangban neveljük gyermekeinket, akkor egy testileg és lelkileg egyaránt egészséges, nyitott emberi kapcsolatokkal teli társadalmat alapozunk meg. Mindezért nem kérdés, hogy üzleti sikereink tartalma mögött számunkra mindig az az igazi öröm, ha személyesen, vagy termékeinken keresztül áttételesen hozzájárulhattunk egy-egy családi mindennap egészségéhez, kötődéséhez, öröméhez.