5 lépés egy környezetbarát élet felé

Íme öt egyszerű lépés, ami kis energia befektetéssel vagy éppen változtatással könnyedén beilleszthető a hétköznapokba, a bolygónk pedig sokat profitál belőle, úgy is mondhatnánk, hogy kis lépés az embernek, de nagy az emberiségnek.

Környezet

1. Gyűjtsd szelektíven a szemetet!

A gyerekeket már egészen kicsi korban meg lehet tanítani arra, mi megy a “sima” kukába, és mi a szelektívbe. Nézz utána a ti környéketeken, milyen lehetőségek vannak, háztól viszik-e el a szelektívet, vagy gyűjtőszigetekre kell szállítani. Ha az előbbi, akkor nagy valószínűséggel a zsákokat az önkormányzatnál tudod igényelni. Azt se felejtsd el megérdeklődni, hogy a műanyagot, papírt, fémet külön vagy egybe kell-e gyűjteni, hiszen területenként ez is eltérő. A következő szint ezután a konyhai zöldhulladék komposztálása, de az már a haladó fokozat.

2. Változtass a vásárlói szokásaidon!

Kerüld a túlfogyasztást és az impulzív vásárlást. Ha pedig boltba mész, tervezd meg, mit veszel majd és vigyél környezetbarát textilzsákokat a krumplinak és a péksüteményeknek, többször használatos műanyag dobozokat vagy csatos fém üvegeket a húsoknak, sajtoknak és szeletelt felvágottaknak. Amiből például van üveges kiszerelés, például tejből, joghurtból vagy éppen mustárból, azokból vedd inkább azt. Nem olyan nehéz, csak egy kis tervezést igényel!

Környezetbarát csomagolás

3. Válts mosható pelenkára!

Ha pelenkás gyerek van a háznál, akkor a szemét mennyiségét jelentősen csökkentheted (hosszú távon pedig a pénztárcádat hízlalhatod), ha mosható pelenkára váltasz. A mosható pelusok egyszeri befektetést igényelnek és tényleg csak egy pici többletmunkát, de nemcsak a környezet miatt, hanem a gyönyörű minták miatt is megéri! Ha a mosipelusozás már megy, mint a karikacsapás, akkor ideje lecserélni a popsitörlőt is mosható kendőkre, de a saját használatú vattakorongoknak, melltartóbetéteknek és intimbetéteknek is vannak már mosható megfelelőik, illetve a betétekre egészséges szuper alternatíva lehet az intimkehely.

4. Készítsd a kencéket, tisztítószereket házilag!

Nem is gondolnánk, de egy csomó minden pofon egyszerűen elkészíthető házilag, így megspórolhatunk egy csomó csomagolást, ami a szemétben landolna, a gyártással kapcsolatos egyéb költségekről és környezetterhelésről már nem is beszélve. Házi mosószert például főzhetünk mosószappanból és mosószódából, receptek bőven akadnak a neten, de tusfürdőt is készíthetünk szappanból és olajokból egy kis illóolajjal megspékelve, sőt, akár még mosogatógépbe való port is keverhetünk.

Mosható Pelenka

5. Ne dobd ki, javítsd meg, használd fel, cseréld el!

Válts szemléletet! Ha valami tönkremegy, próbáld megjavítani, a kiszakadt ruhákat megvarrni, a kinőtt cuccokat átalakítani. A felesleges holmikat ne dobd ki, cseréld el! Ruhacsereberét szervezhettek a barátnők között is, így mindenki felfrissítheti a gardróbját teljesen ingyen és a közös programot és csevegést is kipipálhatjátok. Az üres papírdobozokat sem kell egyből a szelektívbe dobni, ebből készíthetőek a legjobb játékok, amikkel a gyerekek sokkal, de sokkal tovább elvannak, mint a bolti, drága műanyag vackokkal.

Ez már nem úri hóbort, be kell látnunk, ez a helyes út és ha az ember elkezdi, már nem erőfeszítés, hanem a világ legtermészetesebb dolga. És sokkal jobb úgy vásárolni, takarítani, pelust cserélni, ha közben tudjuk: épp valami nagyon jót teszünk a bolygónkért.

Hozzászólások

Hozzászólások

Hogy tetszett?