 |
Ez a Ti véleményetek ,
a Pediped™ puhatalpú cipőkről:
|
Utoljára frissítve: 2010.08.25 |
| 2010-08-21 Rácz Éva |
Nagyon jó, könnyen felhúzható, tartós kiscipő, már 5 hónapja hordja a most 13 hós kisfiam (járni még nem tud, babakocsiban, kültéren, játszótéren adjuk rá). A kétfelé nyíló tépőzár miatt akkor sem tudja levenni, ha kíváncsiságból kitépőzárazza az egyiket. |
| 2010-08-09 Fekete Klára |
Ezt a gyönyörűt mindig megdícsérik.. És kényelmes is, legalábbis kislányom szerette felvenni. |
| 2010-08-09 Fekete Klára |
Mi kislányunknak vettük, tavasz óta hordta, csetlés-botlás, játszótér, utca, futás, miegymás... Nagyon jól bírja a gyűrődést, könnyű tisztítani, és a gyerek is szereti. |
| 2010-08-04 Kerekes Bébé |
Minden várakozásunkat fölülmúlta ez a kis tündér topánka.Sára Cseperke még a délutáni alvásra sem vette le.Nagyon várjuk a liliputit is! |
| 2010-07-26 Angie |
Mi már kb. fél éve hordjuk, első szülinapjára kapta kisfiam. Nagyon strapabíró, egyszer még mosógépben is mostam. Kisfiam is nagyon szereti! Köszönjük! |
| 2010-07-20 Marietta |
Maximálisan meg vagyok vele elégedve. Az én fiam ebben tanult járni. Vettünk pár cipőt, de végül egész nyáron csak ezt használtuk. Jövő7en megyek is venni még egyet,mert akkorát nőtt a lába,hogy még vége sincs a nyárnak és máris kinőtte. Én csak a bevásárlóközpontok kőburkolatán tapasztaltam,hogy csúszkál a Pediped, amúgy is mi cipőt csak kint használunk,lakásban minek. Ezt jó hogy írta "Ty",hogy lehet kérni 20-as, 21-es Flexet, mert akkor őszre,télre lehet olyat veszünk. Köszönjük az infot:). |
| 2010-07-20 Ordódy Luca |
Imádjuk! Sokkal stabilabban áll, megy benne, mint bármelyik másik cipőben. Tépőzárral szívesen játszik, de nem akarja levenni, mint a többi cipőjét. Nem izzad bele a lába, tócsában is felavattuk, de meg se kottyant neki. Nagyon könnyen ráadható a ficergő lábacskákra, még úgy is, miközben a hátamon van Manna baba. Nagyon ajánlom mindenkinek!!! |
| 2010-07-05 Niki |
Nagyon jó kis cipő. Annak ellenére, hogy ,,dundi lábú, magas lábfejű,, a fiam, szuperül fel tudom rá adni. Nagyon meg vagyunk elégedve! |
| 2010-06-26 Mairann |
Nagyon szép cipő. Két méretet is hordott a kisfiam belőle. Talán a 2010-es szandikat könnyebb felvenni, mert szélesebbek, hosszabbak picit. |
| 2010-06-26 Mariann |
Nagyon szereti a kisfiam ezt a szép cipőt. Könnyedén felvehető és nagyon kényelmes a fejrésze. |
| 2010-06-26 Mariann |
Ez egy remek darab. Nagyon könnyen felvehető, kényelmes és nem utolsósorban szép cipőcske. |
| 2010-06-18 Wikoca |
Ma hozta meg a futár a cipellőt.Élőben sokkal szebb mint a képen(pedig így se kutya). :) Kislányommal együtt bontottuk ki, mikor meglátta nekiállt sikongatni, jelezve,hogy nagyon tetszik neki. Teszteljük és majd írom a többi tapasztalatot is! köszönöm |
| 2010-06-09 Karolin |
Nagyon jó ez a kis Pediped szandi,és valóban nem esik le a pici baba lábáról. Ebben a kis szandiban könnyedén fog megtanulni járni a kisfiam! Nagyon elégedettek vagyunk! |
| 2010-05-18 Ticzné Glázer Tímea |
Nagyon szép, igényes cipő. Sokat használjuk, nagyon könnyű feladni. A kisfiam olyan ügyesen megy benne, mintha nem is lenne rajta cipő. Nagyon szeretem, de ami a legfontosabb, hogy a fiam imádja! |
| 2010-05-12 Anszi |
Egyszerűen szuper kiscipő! 7 hónapos kislányomnak vettem egy S-est belőle, és maximálisan bevállt. Bár még nőhet bele a lába, de nem esek le róla, sőt, ez az egyetlen cipője amit nem tud levenni magáról! Ráadásul senki se hagyja szó nélkül, hogy milyen szép cipője van :) Köszönjük! |
| 2010-04-29 Stromájer-Németh Nerina |
Egy hete érkezett meg a kiscipő, úgyhogy már teszteltük. :) Nagyon szép, igényesen kidolgozott, tényleg. Kislányunk szépen lépdel benne, jó vékony a talpa nem úgy, mint más cipőknek, így érezheti benne a talaj egyetlenségeit. Tisztítani is könnyű. |
| 2010-04-27 Niki |
Imádjuk ezt a kiscipőt, gyönyörű és kényelmes! a lakásban is ebben "kell" szaladgálni! :o)) |
| 2010-04-21 Szénási Enikő |
Ez egy szuper csizma! A lányom ebben tanult meg járni, novembertől áprilisig használtuk. Hóban, fagyban, latyakban, sárban. Mindent kibír!!!! Egyszer sem ázott át. A kislányom imádta, a héten cseréltük le a tavaszi Giselle-re, mert már meleg volt. Nagyon tartós, mindent kibír és a színe miatt a kosz sem látszik rajta. Mindenkinek ajánlani tudom, ezt tényleg imádják a gyerekek! |
| 2010-04-21 Szénási Enikő |
Mi már a második párat vesszük ebből a cipőből. Az elsőt fél éves korától hordta kvázi kocsicipőként. Most pedig másfél évesen aszfaltbetyárkodunk benne. Imádja a lányom és gyönyörűen jár benne! Nagyon tartós cipő, mindenkinek ajánlani tudom. Mi csak ilyet veszünk :-) /közben már egy ilyen kiscsizmát is elhasználtunk, ami hóban, fagyban igen jó ;-) / |
| 2010-04-10 Varga Anikó |
Hihetetlenül meleg csizma! A legnagyobb hideg ellenére is meleg volt a manó lába, amikor levettük róla bent. Mi is teszteltük hóban, és semmi átázás! |
| 2010-04-09 Varga Anikó |
Tavaly egész nyáron ezt hordtuk, ebben tanult meg járni a kisfiam. Nagyon-nagyon szerettük, kényelmes és szép kis szandál. Kár, hogy nincsen nagyobb méret. |
| 2010-03-19 Lilla |
Tényleg nagyon szép cipő, úgy érzem, gyűjtő leszek Liliputi cipőkből (és persze hordozónk is van:)) Köszönjük szépen! |
| 2010-03-19 Lilla |
Nagyon igényes kidolgozású, vagány szandál. A fiam szépen, stabilan jár benne, ami az eddigi keményebb cipőről nem mondható el. Külön pluszpont, hogy két hetes határidő volt a szállításra, és külön kérésre néhány nap alatt kézhez kaphattuk:)) |
| 2010-03-11 Zsuzska |
Imádjuk ezt a cipőt! Könnyen felvehető, kényelmes, magas lábfejű babáknak is ajánlom. Mivel nincs szőrme bélése, és a talpa is bőr, ezért hideg, nedves időben nem használjuk kint, inkább átmeneti, őszi-tavaszi cipő. |
| 2010-03-10 T.Veronika |
A másik kedvenc! Vagány, csibészes és még egészséges is a lábacskájának! Farmerral, pulcsival hordja a fiam és nagyon szereti. |
| 2010-02-28 Klári |
Mi a kislányunknak vettük, nagyon vagány, most nőjük ki. Az egész telet, járni tanulást kihúztuk benne, és még játéknak is beválik a tépőzár miatt. Nagyon ajánlom! |
| 2010-02-19 Tamara |
Most hozta a futár a cipőcskét!Gyönyörű és a kislányom is nagyon örül neki lesem veszi a lábáról!Biztos nagyon kényelmes.Köszönjük szépen!! |
| 2010-02-13 Ági |
Most nőttük ki az M-est, és már rendelem is a következő méretet. :) A kinőttet el akartam tenni, de egy ismerős rácsapott, hogy kéne neki használtan. Aztán mégsem akarta kifizetni, mert kicsit meg van rágva az orra, azonban az unokája nem akarja levenni a lábáról. :))) |
| 2010-02-08 Sinka Szilvia |
Személyesen vásároltunk meg a kiscipőt a boldban! Az eladó igen kedves és készséges volt. A kiscipő fantasztikus és a kislányom is odáig van érte! Remélem, hogy hamarosan megérkezik az új kollekció, hogy nyárra tudjunk majd mazsolázni! Köszönjük a vásárlási lehetőséget! |
| 2010-01-28 Milvich Adrienn |
Nagyon szép kis cipő, alapvetően meg voltam elégedve vele, csak az a baj, hogy a kis virágok benyomódnak, így olyan, mintha lyukas lenne a cipő. Nem rávarrva van a virág, hanem bőr betéttel készítve. Legközelebb más mintát rendelek. |
| 2010-01-13 Mariann |
A kisfiam fotó alapján választotta, imádja. Klassz meleg. Havas, esős időben is teszteltük. 20 percig simán bírta és nem ázott át. |
| 2010-01-13 Mariann |
Könnyen felvehető cipőcske. Klassz darab. |
| 2010-01-13 Mariann |
Nagyon klassz kis szandi. A kisfiam imádta. Egy picit nehezen lehetett ráadni az első pár használatkor, de kézzel könnyedén lehetett tágítani rajta. |
| 2010-01-13 Mariann |
A kisfiam nagyon szereti ezt a cipőcskét. Nagyon könnyen felvehető darab. |
| 2010-01-04 Barbara |
Szuper kis cipőcske! :-) A kislányom kint is, bent is használta, elnyűhetetlen darab! És persze az sem utolsó szempont, hogy kényelmes viselet! Ezt abból gondolom, hogy Réka nem akarja leszedni magáról! :-) |
| 2010-01-01 viki |
Sziasztok. Érdeklődnék,hogy mikortól lesz L-es méret ebből a kiscsizmából? Egyáltalán lesz-e még kapható? köszönöm a választ! |
| 2009-12-07 Noémi |
A cipőt nem itt vettem (kaptuk), tehát csak vélemény: Gyönyörű kis cipő, kényelmes is! Ebben tanult a lányom járni és nagyon könnyű volt benne elindulnia! Amin viszont nagyon kiakadtam, hogy a felső része nem bőr, így folyton poros, mindez nem is lenne érdekes de mivel még mászott is a lányom mikor járni tanult, az orra teljesen tönkrement már. Borzasztóan néz ki! Lassan dobhatjuk ki :( Van egy Giselle csizmánk is úgyhogy van viszonyítási alapom. Ebben még a betonon, füvön is mászott még sincs semmi baja! Örök tanulság, hogy CSAK bőr felsőrészű cipőt veszek a gyereknek ezentúl.Nem is értem a gyártó erre hogy nem gondolt!!! |
| 2009-11-20 Ancsa |
Sziasztok! Érdeklődnék,hogy várható-e nagyobb méret ebből a kis csizmából? Ilyet szeretnék a kisfiamnak a hidegebb napokra. Köszönöm a választ! |
| 2009-11-07 Fejes Iván |
Még most is a lábán van a cipö de amikor a Tesóm azt mondja:buká, akkor lehet azt mondja, cipö, cipö! nagyon super!!! nyár óta hordja, de akkor nem amikor alszik:) |
| 2009-10-13 Kuczik Vera |
Ez a kislányunk első cipőcskéje, amióta felállt. Ezt a cipőt nagyon szereti. Míg egy korábbi keménytalpú cipő zavarta, addig a pedipedet szinte észre sem vette, hogy a lábán van. Szívből ajánlom mindenknek. |
| 2009-10-09 Erika |
Ideális babacipő most járni tanuló kisfiúknak őszre-tavaszra: nagyon jó minőségű bőr, gyönyörű kidolgozás,könnyű feladni. Csak ajánlani tudom a márkát, gyönyörű az összes modell, nehéz választani. A kiszolgálás az üzletben maximálisan kedves és segítőkész, már alig várom, hogy arra járjak legközelebb... |
| 2009-10-06 Ingrid |
Ezt a cipőt is most növi ki a lányom - és sajnos ezzel ki is futottunk ebből a kategóriából - nagyon szerettük, nálunk is mindenütt dicséret tárgya volt és a gyerek is imádta. |
| 2009-09-29 Fülöp Ildikó |
A kép nem sikerült túl jól, nem adja vissza a valóságot! A cipőcske élőben még sokkal szebb, mint a képen! Sötétbarna és krémszínű, bármerre járunk, mindig dícsérik! :-) Arról nem beszélve, hogy nagyon könnyű feladni a gyerkőcre, nem esik le a lábáról, és nagyon kényelmes is! (ez utóbbit csak gondolom, mert a kisfiam még nem tud beszélni... :-) ) Szóval nagyon jó választás volt! |
| 2009-09-27 Ancsa |
Kislányom imádja ezt az új cipőjét. Könnyen lépked benne, ezt nem akarja levenni, mint másik cipőit. Nagyon hamar megkaptuk a cipőcskét, nagyon csini darab, szebb élőben, mint így képen. Mikor sétálunk, meg is dícsérik a lábán. Mindenkinek ajánlom, nagyon jó döntés volt, hogy megvettük |
| 2009-09-24 Kassz |
Tényleg csodaszép a cipő és szívesen hordja a lányom |
| 2009-09-14 Bindu |
Mi elköteleztük magunkat a puhatalpú cipők mellett. A benti Liliputik után/mellett nyárra vettük kintre ezt a Pediped-et. Imádtuk! A nagy melegben teljesen szellős, sosem izzadt bele Bulcsú lába; Ő is annyira szereti, hogy sosem akarja levenni. Mindig mindenki megdicséri ezt a szandit, hogy milyen csinos! Úgy vettük észre, hogy feltűnő jelenség! :) Kár, hogy ez a típus nincs Flex-ben... Szívesen ajánljuk minden kisfiúnak! |
| 2009-09-09 Dobrai-Molnár Heni |
Épp most kaptuk meg a cipőt! Nagyon elégedett vagyok, ritka szép, minőségi darab! Szuper!!!!!!!!! :) Mi biztosan visszatérünk még! |
| 2009-09-08 szilvi |
A lányom annyira imádta, hogy szó szerint rongyosra hordta. Gyönyörű cipő! |
| 2009-09-05 Dufka Hajni |
Lizusunk egyik első kiscipője (a másik egy Liliputi :-)), és imádja. Ha éppen nincs rajta, akkor megkeresi, és játszik vele. Eddig kintre használtuk, most meg bentre fogjuk, hogy már hidegebb van, mert bármi mást adok rá, leveszi. Könnyű tisztítani a talpát és magát a felső részt is. Lizi a napokban kezd egyedül járni, és egyértelműen ebben érzi magát a legbiztonságosabban. Csoda jó dolog, tündéri szép, egészséges és praktikus. Már nézegetem az őszi-téli kínálatot, és a következő kiscipőket is innen rendeljük. Köszönjük, Liliputi! |
| 2009-09-04 Tót-Harsányi Kata |
A kislányom nagyon szereti ezt a kiscipőt, örülök, hogy rátaláltam, következőre is ezt a márkát választjuk! |
| 2009-09-02 Paróczai Józsefné |
Ez a harmadik pár cipőcske,amit az unokámnak rendeltem.Az első kettő liliputi,szandi,és vonatos.Ez a modell, rendkívül kényelmes,könnyű feladni még a duci lábakra is.A mi babócánk szívesen hordja,nem tépi le magáról,könnyen mozog,nem botladozik. 13 hónapos,és az L-es méret re van szüksége.Nagyon jó lenne,ha XL-XXL- is gyártanának!!!-Köszönjük,és további sok sikert a munkájukhoz!!! |
| 2009-09-02 Kovács Zita |
Valóban gyönyörű, igényesen kidolgozott cipőcske. Ez volt az első olyan lábbeli, amit a kislányom szívesen hordott és nem rángatott le magáról. A járása is egyre szebb lett benne. Sajnos a 2. héten megkopott a cipő orra, ettől függetlenül ez nem von le az értékéből, legközelebb is innen rendelünk cipellőt. |
| 2009-09-02 Schmidt Andrea |
Nekünk is ez a második Pediped cipőnk. Ezt a modellt őszre vettem és nem bántam meg, mert kellően vastag a talpa és a lányom odáig van érte. Élőben még szebb a cipő, mint a képen! Köszönkük! |
| 2009-09-01 Kéri Nóra |
Nekünk ez a 2. Pediped-ünk, és imádjuk, a kisfiam is és mi is. Az egyetlen baj azonban, hogy most, hogy egyre többet jár, állandóan kicsúszik a lába. Nálunk nincsenek szőnyegek, és a talpa hihetetlenül csúszós lett igy a kövön és a parkettán, le is kellett vennem róla, most tappancsos zokniban jár, ezt meg használjuk kint, amig tudjuk. Nem tudom, mit tehetnék, már próbáltam leukoplasztot is ragasztani rá, de nem segit. Kint viszont szuper a szandi! |
| 2009-09-01 W. Ungváry Renáta |
Ez már a második pediped cipőnk, az elsőt egy év alatt nyúzta tönkre Ilonka. Neki elég nehéz jó cipőt találni, mert minden feltöri a lábát, vagy nem fér bele a magas lábboltozat miatt. Eddig ez volt a legjobb, amit találtam. Másfél éves kora óta hord ilyet, az a szerencse, hogy pici a lába, így még közel háromévesen is belefér az L méretbe. Nagy kár, hogy nincs nagyobb! Az egyetlen kritikus megjegyzésem az, hogy Ilonka eleinte elég sokat esett benne, mert parkettán csúszott a talpa. Igaz, sokára kezdett járni, és elég bizonytalanul. De azért lehetne kicsit tapadósabb az a talp. |
| 2009-08-31 Noisy |
3 hónapja használjuk ezt kis cipőt. Imádjuk.Mi is és a kislányunk is. Strapabíró, kényelmes, könnyű fel és levenni és a tisztítása is nagyon egyszerű.A kislányunk nagyon szépen és stabilan jár benne. Amióta jár, ezt használja...és még biztosan venni fogunk ilyen cipőket...na meg liliputit is.Mindenki dicséri a cipőt az utcán!Ja, és a szállítással és a felvilágosítással is maximálisan elégedettek vagyunk!!!Köszönjük! |
| 2009-08-28 Móni Andrea |
Nagyon örülök,hogy a pediped mellett tettük le a voksunk!Nemhogy nem csalódtam,de teljesen el vagyok ragadtatva!Gyönyörű kivitelezés,könnyen kezelhetőség és-ahogy látom a lányom arcán-a kényelem jellemzi.Még a csomagolása is csodaszép.Továbbá még egy fontos dolog:az ügyintézés és szállítás példaértékű volt.Profi munka,gratulálok!Köszönjük:Andi és Eszter |
| 2009-08-15 Dózsa Andrea |
Rengeteg keresgélés után hallottam a puhatalpú kiscipőkről és gondoltam kockáztatok.A kisfiamnak nagyon magas a lábfeje semmi sem ment rá a lábára, sőt fel sem akart venni semmit.És lássatok csodát, ahogy megkaptuk a cipőt, tartotta a kis lábait hogy vegyük fel.Nagyon szereti, nem izzad bele a lába zokni nélkül sem.Mindenféle nehézség nélkül tud járni benne, immár egyedül is.Köszönjük PediPed!A következő cipőnket is innen fogjuk beszerezni :-) |
| 2009-08-13 Kovács Bea |
Csatlakozom az előttem szólóhoz!!! :) GYÖNYÖRŰŰŰ és láthatóan kényelmes a 14 hónapos kislányomnak! Kipróbáltunk már más orvosilag dicsőített merevebb talpú szandit is, de szegény Bogi úgy ment benne mint egy elefánt. Lehet, hogy csak megszokás kérdése, de nekünk kezdettől fogva csak puhatalpúink voltak és azokat nem kellett megszokni!!! |
| 2009-08-04 Timea |
Múlt héten kaptunk egy ilyet valakitől, igaz másodkézből, de nagyon tetszik. Ott már egy kislány használta, de nem is látszott rajta, ezért gondolom meglehetősen strapabíró. Egy "gondunk" van vele, hogy épphogy jó az M-es. Kislányomnak pontosan 12 cm a talphossza, szerintem nem biztos, hogy 12,6 cm hosszig hordható lesz, mint a mérettábla szerint. Nagy valószínűséggel megrendeljük az L-eset őszre itthonra, mert bevált. Én sajnálok kemény utcai jellegű cipőt ráadni itthon, viszont ez annyira könnyen feladható és látszik, milyen jól érzi magát benne, mert nem zavarja a mozgásban. Különbség, hogy nem "féltégla" van a lábán. Még utcára nem próbáltuk, de biztos, hogy oda is nagyszerű lehet. Aki szeretne otthonra a zokni (ősztől szerintem kevés járó babáknak) és a cipő között egy nagyszerű és gyönyörű megoldást, bátran ajánlom. |
| 2009-07-25 |
Ez a kiscipő gyönyörű!!! |
| 2009-07-25 |
Bár még nagy a cipő, nagyon jó lesz az őszi időkre mert úgy veszem észre erősebb, kicsit vastagabb bőr mint a narancssárga cipőé. |
| 2009-07-25 Mazug Angelika |
Nagyon szeretjük ezt a kis cipőt. Vékonyabb bőrből van mint a mellette lévő fehér változat, nyáron sem meleg. |
| 2009-07-22 Tike |
Nagyon elégedettek vagyunk vele, egész tavasszal ezt használtuk, most nyáron ugyan kevesebbet, de semmi nyoma a használatnak, nem kopott le a bőr vagy ilyesmik. Ja, és én lánynak vettem, hogy menjen a mindenféle színű ruháihoz, sztem simán elmegy kislánynak is. |
| 2009-07-06 Anita |
Nagyon helyes cipő, a lányom a nehéz, merev talpú szandált nem hajlandó hordani, csak ezt! Nem nehéz tisztítani sem, csak nedves ruhával kell áttörölni, és kész is. Most újra pediped cipőt rendelünk, nekünk bevált! |
| 2009-07-04 Zippzer Anna |
Sok jót hallottunk róla, de beváltotta a hozzá fűzött várakozásokat. Tényleg olyan szép mint mondják, és tényleg biztosabban jár benne a kislányom, mint a keménytalpú bokatartós cipőjében (siesta). Arról nem is szólva, hogy azt már nem is hajlandó felvenni, amióta ez megvan neki. |
| 2009-06-26 Sné Kriszti |
Ez az első cipőnk. Kisfiamnak magas a lábfeje, mégis gond nélkül fel tudom adni a lábára. Lassan kinövi, de az biztos, hogy a következő lábbelije is puhatalpú cipőcske lesz. köszöni: Vince |
| 2009-06-23 Ancsi |
Hibátlan választás! Puha, könnyű, nem izzad bele a kis lába, és persze gyönyörű. Ma még a villamoson is megjegyezte egy 3 éves forma kislány: "nézd anya, milyen szép cipője van annak a kislánynak..." |
| 2009-06-22 Rumbold Éva |
A világegyetem legszebb babalánycipője. Komolyan. Ja és tartós és szellős és egészséges. |
| 2009-06-17 Anikó |
Tökéletes kicsi cipő! Ma érkezett ,s a fiacskám már ebben rohangál. Mindketten nagyon elégedettek vagyunk! Anikó |
| 2009-06-17 Anikó |
Tökéletes kicsi cipő; a fiacskám már használja is. Ez alkalommal is nagyon elégedettek vagyunk! Anikó |
| 2009-06-15 Rumbold Éva |
Tényleg nagyon szép cipő, mi is szeretjük. Talán a vásárló jobban tudna tájékozódni, ha a leírásokban megkülönböztetnétek a textillel bevont cipőcskéket a bőrbevonatúaktól. Tudom, hogy minden cipő bőrből van, de a mintás részre gondolok. |
| 2009-05-22 Bea |
2 hónapja használjuk ezt a bájos kis cipőt.Ebben tanul járni a lányom.Nagyon szereti.Strapabíró és könnyen tisztítható.Mindenkinek csak ajánlani tudom!Köszönjük! |
| 2009-05-20 Nóri |
Gondolom, nem írok újdoságot, de IMÁDOM!!! A fiam is nagyon szereti, nem is érzi, hogy van valami a lábán. Nem beszélve arról, hogy nagyon vagyány kis szandi! Én is csak ilyet fogok venni ezentúl, sőt, majd ha a nagyobbik fiam kinövi a szandálját, akkor neki Pediped Flex-et fogok venni! |
| 2009-05-19 Zsóka |
Mi a keresztelőre rendeltük. Csodaszép a cipőcske és persze a hétköznapokban is hordható. Enikőm imádja, igazi kis nőci benne. ;) |
| 2009-05-15 Imola |
Jázminnak szerettem volna valami szellős cipőt nyárra és mivel üzletben nem sikerült semmi szépet és egészségeset sem találni , ezért itt próbálkoztam.Hihetetlen ,hogy Magyarországon nem található szép, ízléses gyerekcipő a boltokban.... Láttam 15 ezerért jó minőségűt és jó felépítésűt, de az is tele volt minden rózsaszín csicsával aggatva.... Ezért az árért 2 Pedipedeset vehetek. S-est vettem , azt hittem hamar kinövi, de szerintem nyár végéig jó lesz szerencsére. Szélesnek tűnik a feje a keskeny lábára, de állítólag az a jó , ha nem nyomja öszze a lábujjait , a pánt meg szorosan tartja a lábán. Mindenki megdícséri aki látja, sőt ő is mutogatta a lábát a Mamának amikor megkapta. Már nézegetem melyik legyen a következő. Köszönjük szépen |
| 2009-05-14 KacsaMama |
Imádjuk a pedipedet, ez a legszebb cipő, sétálni én de szeretek, hogyha szép az idő. |
| 2009-05-11 Ágotai Éva |
Nagyon gyorsan megérkezett a cipő!(Csütörtökön átutaltam a pénzt és hétfőn délelőtt 10 órára meghozták.) Csodálatosan szép!!!! Örülök, hogy rátaláltam erre a fajtára és márkára. Mindenkinek ajánlom. Nagyon köszönjük!!!! |
| 2009-05-06 Mohay Dorottya |
Megérkezett a kiscipő és tényleg olyan szép, mint a képen! A kislányomnak, Zorkának nagyon tetszik, könnyedén álldogál benne. Vezetgetve már megtesz pár lépést, de ebben ez a cipő nem zavarja! Ajánlom mindenkinek! |
| 2009-05-05 Anita |
Zsófi lányunk 8 hónapos kora óta megy, neki ez az első szandálja. Először M-eset rendeltünk, de az nagyon nagy lett. Díjmentesen, zökkenőmentesen kicserélték S-re. Egy ici-picit ez is nagy, de nem zavarja a járásban. Azért választottuk ezt a típust, mert hátul is van rajta kivágás, és így levegősebb a szandi, meg persze gyönyörű is. Zsófi rüsztje elég széles, ezt a szandit mégis könnyedén rá lehet adni. A talpa egy picit csúszik parkettán és fényes felületű padlólapon, de mivel Zsófi már 1 hónapja jár, ezt könnyen korrigálja. Csak ajánlani tudom! |
| 2009-05-01 Niki |
Amióta megvan,folyamatosan használjuk.Nagyon szereti hordani,szép és nagyon jó a minősége! |
| 2009-04-28 Anikó |
Nagyon jó minőségű bőrcipő, könnyen feladható, nagyon szépen járkál benne a fiam. Már a következő méreten gondolkodunk, nyárra egy szandált szeretnék venni, ami ugyanilyen jó lesz. |
| 2009-04-21 Anikó |
Sziasztok! Mint már írtam nagyon szupi a cipő, viszont a kislányomnak az M-es méretet rendeltem ami még nagy rá! Mennyire jelent ez gondot? Ha tud valaki segíteni annak várom a válaszát! Köszönöm |
| 2009-04-20 Szebenyi Zsuzsa |
Ez a kiscipő gyönyörűbb mint a képen!! Fantasztikusan puha, szép kidolgozású. Még külföldön is megcsodálták Boglárka lábán :) Ő még csak most próbálkozik a járással, de imádja ez a cipőcskét, szívesen felveszi, ellenben a korábbi kocsiciőivel, amit általában zoknistól tépte le a lábáról. :) Köszönjük mégegyszer. |
| 2009-04-20 Zsanett |
Köszönjük Liliputi! Gyönyörű a kiscipő, a kislányom ide-oda szaladgált benne mikor megkapta, látom rajta, hogy neki is tetszik és hogy mennyire kényelmes.Mindenkinek ajánlani tudom. |
| 2009-04-20 Anna |
Alapvetően meg vagyok elégedve a cipővel, kényelmes és szép is, mégis minden nap dühös vagyok miatta. Nagyon hamar koszolódik ugyanis, a rárakódott koszt pedig nehéz eltávolítani. Mindenfélével próbálkoztam, végül a szappanos víz segített, ez viszont koptatja a színét. Nekünk b. 1 hónapja van meg, de az orránál már inkább nevezném halványrózsaszínnek, fuchsia helyett. |
| 2009-04-18 Anikó |
Tegnap jött meg a cipőcske és nagyon-nagyon szép. Nem bántam meg,hogy megrendeltem! |
| 2009-04-18 Sofi |
Stellácskának 1 hónapja van meg a kiscipője,beltéri használatra rendeltük, eleinte nagy volt rá és széles volt a fejrésze, mert neki elég keskeny lába van, de mostanra már kezd belenőni és egyszerűen szuper, nagyon szépen megy benne és imádja. Ráadásul nagyon cuki. |
| 2009-04-17 Zsebedics Szilvia |
A cipellő 3 napon belül megérkezett. Gyönyörű és kifogástalan a minősége. Igazán megéri az árát. |
| 2009-04-16 Kovács Bea |
Olyan gyönyörű mint a képen (vagy még szebb?)! Ráadásul nekünk lett először ilyenünk liliputin keresztül, mert ők minden kívánságot teljesítenek!!!!! Mint a mesében... Csakis szuperlatívuszokban tudok beszélni mind a cégről (köszönjük Péter :)) mind pedig a cipellőről. A zsiráfos cipőcskénk is maximum pontos! Köszönjük LILIPUTI!!!!! |
| 2009-04-08 Kovács Katalin |
A cipőcske tündéri, igényes, igazán szép. Az ígért határidőn belül kaptuk meg. A következő párat is Önöktől fogom megrendelni, a terméket csak ajánlani tudom. Köszönöm. |
| 2009-03-29 Ilka |
Mi használtuk nyáron zokni nélkül is és úgy is szuperül működött. Nagyon szeretjük ezt a cipellőt! |
| 2009-03-28 Balogh-Pásztói Réka |
Pettyes cipő! Ezt mondogatja a kislányom, és nagyon szereti az új cipőjét, szívesen is hordja, nem úgy, mint az előzőt. Végre egy cipő, aminek hajlik a talpa. Nekem is nagyon tetszik! Nem bántuk meg, hogy ezt választottuk!!! |
| 2009-03-27 Szabó Mónika |
Szeretnék érdeklődni , hogy csak 21 es méretig vannak ezek a cipők? Nekünk 23 as kellene nagyon tetszik. Köszönettel |
| 2009-03-26 Petra |
Ma érkezett meg a kis cipő. Nagyon szép és igényes darab. Alig várjuk már (Jázmin és én is), hogy végre jó idő legyen és kipróbáljuk kint. Már ki is néztem amit legközelebb rendelünk :) |
| 2009-03-24 Borbás Melinda |
Érdekelne, aki használta már nyáron! Tényleg lehet zokni nélkül használni?! |
| 2009-03-24 Borbás Melinda |
Ez az első pediped cipőnk. Nagyon szeretjük, csinos, stabil. Mi is maradunk ennél. 2 hónapja használjuk. Kár, hogy a nagylányom idejében nem volt! |
| 2009-03-17 Stefi |
1 eves kislanyom csak mezitlab tud jarni, barmilyen cipot adok a labara mindegyikben csetlik-botlik.Aztan gondoltam rendelek neki egy ilyen csodaszep kiscipit.Ebben ugyanugy jar mint mezitlab, nagyon konnyu es ezenfelul meg gyonyoru is! Most azon gondolkodom melyik modellbol rendeljek meg csak nehez eldonteni... |
| 2009-03-17 Zsóka |
Enikőm első cipőcskéje. Nagyon könnyen tud benne lépkedni és neki is tetszik! Sokszor le akar ülni, hogy tudja babrálni, vagy csak gyönyörködni benne. :-D A kiscsizmáját folyton le akarta szedni a lábáról, ezt viszont, ha leveszem róla, a nemtetszését rögtön tudtomra adja ;) |
| 2009-03-15 Békefi Attiláné |
Ez a cipőcske volt a második cipőnk. Ugyan úgy szerette a lányom , mint az első pediped cipőjét.Minden szülőnek ajánlom próbálja ki!Nagyon megéri!Én a harmadikat is itt veszem. |
| 2009-03-15 Békefi Attiláné |
Nekünk ez volt az első cipőnk.Luca lányom elnevezte -"cí"-nek. Le sem tudtam venni a lábáról, addig míg ki nem nőtte.A második cipőcskét is itt vettem,egy másik fajtát. Nagyon elégedett vagyok , a járása és a lába is tökéletes! A harmadikat készülök megrendelni.Minden szülőnek ajánlom! Nekünk bevált! |
| 2009-03-11 Durák Nóra |
Könnyű, puha, és csodaszép cipőcske, mindannyian szeretjük. A következő cipőnk is Pediped illetve liliputi lesz! |
| 2009-03-09 Regényiné Ágnes |
Gyönyörű, igényes, kényelmes cipő.Csak ajánlani tudom! |
| 2009-03-07 |
A kisfiam imádja; épp most keresgélem a honlapon a következő méretet, mert ezt már részben elkoptattuk (a négykézláb közlekedés következtében) részben pedig kinőttük. Ajánlom mindenkinek! |
| 2009-03-04 Schottner Kata |
2 nap alatt megkaptuk a cipőt és nagyon meg vagyunk vele elégedve! Kitti csak úgy szedi a lábacskáit benne:-) Mindenkinek csak ajánlani tudom!!! Örömmel látom, hogy már kapható a Pediped Flex is! |
| 2009-03-02 Rita |
Ma kaptuk meg a cipőt, kislányom akinek ez a második Pediped cipője, nagyon szerette a rózsaszín pöttyöset. Azt már épp kinőtte, most rápróbáltam az újat és levétel után ő azonnal visszavette és egész délután abban járkált fel alá. Nagyon szereti...ő is stabilabban járt az elején ebben, mint bármelyik másik cipőjében. Kár hogy felnőtteknek nem gyártanak, én tuti vennék magamnak is egyet :-) |
| 2009-03-02 ANGELIKA |
Rendkívül jó minőségű, puha, szép külső, és biztosan kényelmes mert más cipővel ellentétben ezt nem akarja levenni! 9 hónapos korunktól használjuk, könnyű feladni, stabil darab. Nyárra biztosan ilyen szandált fogok venni mert annyira bevált! |
| 2009-02-21 Magdi |
Nagyon szép cipőcske! Kár hogy nincs egy lányom is... |
| 2009-02-16 Hurák Ernő (Pécs) |
Én már csak pediped cipőket vásárolok a lányomnak, mert saját magunk tapasztaltuk, amit már sokan írtak mások is: hogy sokkal biztosabban és stabilabban jár ebben a cipőben, mint a "hagyományos" cipőkben. A lába szépen fejlődik, egészséges harántboltozata alakult ki, nem dől befelé a lába, stb. Olyan ismerősöknél, akik magasszárú, vasag kérgű cipőbe kényszereítik a gyereküket, azt figyeltem meg, hogy a gyerek bizonytalanul jár, és bár egykorú a lányommal, szinte nincs boltozat a lábán. Szóval nálunk marad a Pediped! |
| 2009-02-14 Kiss Ági |
Kisfiam első cipőcskéje, gond nélkül megszokta, könnyedén járkál benne. Nem okozott gondot feladni rá, strapabíró és nem mellesleg gyönyörű. Nagyon sokan megdícsérték, hoyg milyen bájos kiscipő. A fiam 13 hónapos múlt, a cipőt 8 hónapos korától használjuk, most fogjuk lecserélni. Nem azért mert elhasználódott (alig látszik rajta a mindennapi használat), hanem mert kinőtte. Nagyon jó szolgálatot tett, sajnálni fogom. |
| 2009-02-13 Adrienn |
Mi is megkaptuk a cipőcskét,nagyon szupi,a kislányomnak is tetszik.8 hónapos,de nagyon könnyen lépked benne.Tényleg jó lenne ha nagyobb méretben is lenne. |
| 2009-02-11 Szántóné Böbi |
Egy éves szülinapjára kapott ilyen kiscipőt Reginánk.Egyszerűen imádja!Ebben indult el először!Puha,kényelmes,könnyű kiscipő!Csak ajánlani tudom,tündéri benne!Nem csak alkalomra.Akár farmerral! |
| 2009-01-14 gabi |
enikő fél éve "nyűvi" ezt a kiscipőjét, semelyik másik nem bírta ilyen sokáig, és még mindig kitűnő állapotban van!a talpán alig látszik a asználat.. pedig minden nap a lábán van, a délutáni alvás erejéig sem mindig sikerül leimádkozni a lábáról. nagyon szereti. nyáron (augusztus elején kaptuk meg) kint hordta, azóta pedig papucsként a lakásban. mindenkinek csak ajánlhatom - bárhová.. |
| 2009-01-14 Merci |
Kisfiam mezitláb kezdett járni, majd Falcon cipőt vettünk neki, első kiscipőnek. Közben a kislányomnak vettem egy pediped cipőcskét (ikrek:)), és egyből szembe ötlött, hogy az eddig hordott falcon cipő olyan mint egy satu, a pediped szandihoz képest. Azóta már a kisfiam is ilyet hord.Ég, és Föld. A következő is ilyen cipő lesz, remélem addigra már itt is lehet kapni a nagyobb méreteket. |
| 2009-01-14 Merci |
1 éves kislányomnak vettük ezt a cipőt, aki még "csak" áll, menni még nem tud. Zokniban féltettem, hogy felfázik, viszont nem tűrt meg semmilyen lábbelit, egyből levett mindent magáról. Ez az a cipő amit viszont szerintem észre sem vesz, hogy rajta van. Nagyon jó, hogy puha a talpa, így mászni és játszani is tökéletes. Van viszonyítási alapom, mivel ikreim vannak és a kisfiam már megy. Azóta az Ő cipőjét is pedipedre cseréltem.Szuper! A következőt is itt veszem. |
| 2009-01-06 Szandra |
Már nagyon várjuk a nagyobbaknak való pediped cipőket, mert mi már kinőttük ezt a kiscipőt... ;) |
| 2008-12-19 Csóti Mária |
Nagyon szuper lábbeli. Most 6 hónapos kisfiamnak kényelmes és egyben trendi viselet. |
| 2008-12-14 Laposáné Ódi Ági |
Karácsonyra vettük, gyönyörű díscsomagolásban érkezett, jól mutat majd a fa alatt és reméljük a tulajdonosán is! |
| 2008-12-13 Eszter |
Sziasztok, megérkezett a kiscipő nagyon klassz és nemcsak nekem, hanem kislányomnak is tetszett úgy láttam! :-) Reménykedem, hogy hamarosan nagyobb méreteket is forgalmaztok majd pediped cipőkből a jövőben. |
| 2008-12-08 Gálné Magda |
Nekünk ez a 2. pediped cipőnk. Az előző egy szandi volt, egész nyáron azt hordta a kisfiam. Ezt most benti cipőnek használjuk. Biztosan mondhatom, hogy tényleg különleges termékről van szó, valahogy sokkal biztosabb benne a fiam járása, mint más cipőben. És Ő is nagyon szereti ezt a cipőjét, pedig általában rosszul viseli, ha cipőt próbálunk ráadni. A következő méretet is itt veszem neki! |
| 2008-12-08 Mona |
Nagyon puha finom kényelmes kiscipi, mindenki a csodájára jár. Nem drága ahhoz képest főleg nem, hogy mennyire jó! Remélem lesz majd a nagyobbaknak szóló változat is! |
| 2008-12-08 Zsanett |
Nagyon szép, szebb mint a képeken. Fehér harisnyával tündéri lesz... :) |
| 2008-12-04 |
Megérkezett a cipő, nagyon köszönöm. Tökéletes, nagyon szép és legfőképpen olyan, amilyennek itt az oldalukon olvashattam. 2 órája a lábán van és nem izzad a lába. Gyönyörű és nagyon kényelmes, nem akarja levenni, mint a többi cipőt. Köszönöm azt is, hogy ilyen gyorsan küldték és borzasztóan sajnálom, hogy ettől nagyobb méretben már nincs ez a cipőcske. Mostantól csak ilyet vennék. Mégegyszer köszönöm szépen! Révász Tamara Egerből |
| 2008-11-26 Rita |
nagyon jó minőségű, egyedi kiscipő...mindenkinek nagyon tetszik, kérdezgetik hol vettem... a kislányom is nagyon szereti, egyedül felveszi-leveszi.. |
| 2008-11-15 E. Bori |
Puha, finom, meleg kiscipi ez. Örülök hogy Rátok találtunk!! Köszönöm a segítőkészséget!!! |
| 2008-10-19 Laposa Ildi |
Mi ezt a cipőt vettük télire Borinak. Bár még nagyon hideg nem volt, de egyelőre bevált nekünk. Bori szívesen rohangál benne, nem csúszik és nagyon kényelmesnek látszik. Arról már nem is beszélve milyen gyönyörű :) |
| 2008-10-15 Török Mónika |
Petra nagyon szereti ezt a kis pöttyös cipőt.Jól is áll neki. Akárhova megyünk mindenki megcsodálja a lábán. Örülök, hogy ilyet választottunk. Nagyon bevállt nekünk a másik liliputis puhatalpú cipővel együtt. |
| 2008-10-14 Firnigel Andrea |
Gréti már 5 hónapja hordja ezt a cipőt kint-bent . Sokszor reggeltől-estig.Az orra már kopottas és a talpa is viseletes,de csak ez kell Neki.Most rendeltem nagyobb méretet és csizmácskát is.Nálunk ez a nyerő. |
| 2008-10-02 Zsuzsi 8 |
Igényes kis cipőke. Azt azért ajánlom figyelembe venni, hogy a fiam lábára hiába nagyobb 1 cm-rel a duci lábfeje miatt nehezen tudom ráadni, mert a teteje nem teljesen nyitható. Ennek ellenére felvétel után már nagyon kényelmes akár mászáshoz is. Ajánlom mindenkinek! Mi ebben tanulunk járni. |
| 2008-09-28 |
Puha, könnyű, rugalmas talpú, igényesen kidolgozott kiscipő. A fiam első pillanttól imádja, nem akarja levenni magáról, mint a többi cipőjét. Nagyon gyorsan szállították, igényes díszcsomagolásba kaptuk. Biztosan rendelünk még innen. |
| 2008-09-22 Boros Ildikó |
Kisfiam 10 és fél hónapos korában, alig 2 hetes járástudással a háta mögött valóban olyan könnyedén mozgott a kis szandálban, mintha mezítláb lenne. Nagyon örülünk, hogy rátaláltunk a Pedipedre és maximálisan elégedettek vagyunk: kényelmes (= a bébi nem bukdácsol benne) és nagyon strapabíró -- egy hónapi használat (kinti-benti) alig látszik meg a cipőcskén; tényleg szuper! Bátran ajánlom bárkinek, aki a természetes és igényes megoldások híve! |
| 2008-09-19 Mariann |
[A kisfiam]gyönyörűen jár a többi hasonló korú pajtásával ellentétben és ez a cipőnek köszönhető.Látható volt amikor a lábán a cipővel belelépett a fűbe majd vissza a kavicsos útra és vissza a fűbe és a kavicsra és az arcán olvasható volt a tapasztalás és az érzés. |
| 2008-09-11 Szilvi |
Nem pont ezt a cipőt vettük, de egy hasonlót, csak azt már nem találom valamiért a honlapon... /Fekete-piros-fehér színű, hasonló őszi félcipő volt./ Nagyon szuperek ezek a cipők, isteni puha bőr, nagyon szép is és a Kisfiamnak is nagyon tetszik, le sem akarta venni! Nagyon szépen megy benne és nem panaszkodott hogy zavarná, hogy érzi benne a talajt, a kavicsokat /én bevallom ettől tartottam picit./ Nagyon örülök, hogy megvettük, nagyon jó minőségűnek találom, biztos fogunk még Tőletek vásárolni, télit is szeretnék és már előre sajnálom, hogyha nemsokára kinövi az L-es méretet, akkor a Pedimed cipőkből nem tudunk majd nagyobbat venni! Köszönjük szépen! |
| 2008-09-05 |
A cipő használójának nem verbális elmondása alapján kényelmes, szerintünk meg szép is. Vásárolunk még itt! |
| 2008-08-31 Vicus |
Nem bírunk betelni ezzel a gyönyörű kiscipővel. Már ránézésre hihetetlen kényelmes, a talpa puha és rugalmas. A kidolgozottsága precíz, és igényes. Látszik rajta, hogy a felhasznált alapanyagok prémium minőségűek. Ezért a cipőért EGYÁLTALÁN NEM SOK ez az ár, ennél akár jóval gyengébb cipőkert kérnek manapság sokkal többet. Remélem lesz hamarosan nagyobb méret (UGYE???!) és elfelejthetjük a siestát és a többi merevtalpú cipőt... |
| 2008-08-19 KisAni |
Tegnap kaptuk meg a csomagot. Élőben még sokkal szebb a cipő mint a képen. Andrisról le se lehet venni, annyira szeret benne lenni :) |
| 2008-08-03 Borbás Eszter |
Fantasztikus cipőhöz jutottunk általatok! Köszönjük: Márk, Laci, Eszter |
| 2008-07-28 Bolgár Panka |
Sokat gondolkodtunk, hogy megvegyük-e ezt cipőt, bevallom az ára elsőre kicsit borsosnak tűnt. Aztán megrendeltük. Nagyon jó döntést hoztunk: A kislányunk imádja, szinte le se lehet venni róla, boldogan szaladgál benne. Könnyedén és biztonságosan tud járni benne, szemben merev talpú cipőivel amikben nehezen tud járni és sokszor el is esik. Puha talpú cipő hívő lettem!!! Rendeltünk még hozzá egy liliputi cipőt is, és az is fantasztikusan jó minőségű cipő. Le a kalappal! |
| 2008-07-24 Anikó |
Maja imádja ezt a kis cipőjét. Először nem tudtuk eldönteni, hogy melyik méretet rendeljük meg, majd rendeltünk 2 méretet és mindkettőt megtartottuk. Még jó, mert alig 3 hét után kinőtte a kisebbet és így a nyár hátralévő részére is maradt még egy kedvenc. Maja nem akar felvenni más cipő csak ezt a fehér, puhatalpú kiscipőt. Úgy szalad benne, mint még más cipőben, szandálban soha. Mindenkinek ajánlom!!! |
| 2008-07-23 Ildi |
Nagyon bevált, szuper kényelmes, csinos szandi! |
| 2008-07-03 Zinnai Livia |
Nekünk ez a pediped cipő tetszett meg leginkább, és mondhatom, nem volt rossz választás. Panka imádja, csakúgy, mint másik puhatalpú cipőjét, a zsiráfos lilipuitisat. A kétkedőknek üzenem, hogy nincs ezeknél a cipőknél jobb!!! |
| 2008-06-25 Dóra |
Ma reggel kaptuk meg ezt a gyönyörűséget, ami szerelem volt első látásra. A lányom odáig van érte, csak ment és ment benne boldogan megállás nélkül. Biztos vagyok benne, hogy a következő méretből is fogunk rendelni és miután megnéztük a Pediped oldalát, már abban is reménykedünk, hogy mire azt is kinövi, itthon is kapható lesz a nagyobbaknak való változat. |
| 2008-06-17 Bérci Timi |
Nagyon jó, nagyon szép, nagyon kényelmes. Sehol sem láttunk még hasonlót. |
| 2008-06-04 Szilágyi Kriszta |
Tegnap érkezett meg a Liliputi tyúkos kiscipő és ez a szép kis pöttyös is. A szandálját és az első kiscipőjét is úgy kell ráeröltetni, de mikor meglátta a tyúkos cipőt azonnal leült és tartotta a kis lábát. Ezt a kis pöttyöset ma vettük fel és mindenkinek ezt mutogatta útközben. Kár, h. nincs belőle nagyobb. |
| 2008-06-04 Érces Csilla |
2 hete rendeltem, azóta folyamatos használatban van, és tényleg nagyon szuper. Kényelmes (viselője "elmondásából" ítélve), nagyon helyes, és a minősége első osztályú. A következő méretet is itt venném, ha lenne következő méret :) |
| 2008-05-30 Sissy |
Pár napja rendeltem ezt a csodaszép kiscipőt lányomnak. Ez a 2. puha talpú cipője, az első liliputi volt. Mindkét cipő gyönyörű, igényes kidolgozású, és mindehez képest nem is drága szerintem. Anna nagyon szerette első puhatalpúját is és ezzel is hamar megbarátkozott. A következő méretet is biztosan itt fogom megvásárolni. |
| 2008-05-30 Puskás Judit |
Nagyon-nagyon jónak tartom ezt a cipőt! A Fiam az első percben megkedvelte! Ajánlom Mindenkinek! :-) |