Utólag mindig okosabb az ember…hordozás történet

Utólag mindig okosabb az ember, ezt tudjuk.

Mindenesetre ez jó hír, mert le lehet vonni a megfelelő tanulságokat, ha máshogy nem, akkor utóbb, mintsem előbb.

Amikor Mór megszületett, nem voltak idilliek a körülmények. Rendszertelen, két napig tartó fájások után sürgősségi császárral jött a világra, a nyár legmelegebb napján. Nem volt elragadtatva a világtól, ennek hangot is adott. Majdnem három hónapon keresztül panaszkodott. Hol a hasa fájt, hol az bosszantotta, hogy nincs elég tej, a lényeg, hogy mindig volt valami gondja. Ettől persze az én idegeim is a szakadék szélén táncikáltak.

Folyton azon aggódtam, hogy mit csinálok vajon rosszul, hiszen a babám érezhetően elégedetlen, a napjai teljesen kaotikusak, öt perceket alszik, emiatt mindig kimerült, ahogy penészzöldes-szürke arcú anyukája is.

A környezetünk sajnálkozva nevetgélt amikor meséltük, milyen szertartásokkal próbáltuk Mórt elaltatni.

Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy a mélypont akkor jött el, amikor éjjel fél kettőkor, a sötét szobában YouTube-ról szólt a babanyugtató Mozart muzsika, miközben skin to skin (magyarul pucérra vetkőzött baba és mama bőrkontaktussal) próbáltam elcsendesíteni a magából kikelt kisbabát, miután a máskor bevált hajszárítót a pocakra hadművelet kudarcba fulladt. Égnek állt a hajam, olyan volt a lakás mint egy katasztrófa súlytotta övezet. Aztán láttam, a makacs pillák kezdenek lecsukódni. Már pont kezdtem örülni, amikor a férjem -aki kínjában épp a babakocsit hozta volna be, hogy tologassuk a kicsit- véletlenül belerúgott valamibe, nagy dirrel-dúrral. Persze a baba erre azonnal felébredt, kezdődött elölről az altató-szeánsz.

De amúgy is, reménytelenül sziszifuszi küzdelem volt az egész, hiszen több órás ringatás-hajszárítózás-Mozart hallgatás-komfort szopizás után mindössze maximum egy óra alvás következett.

Babahordozóban könnyebb az alvás!Már komolyan tragikomikus volt az a jelenet, amikor a férjem összeszerelte a méregdrága babahintát, amit a szülők megmentőjének neveztek mindenféle fórumokon, majd mikor belehelyeztük Mórt, abban a pillanatban üvölteni kezdett. (Két hónappal később viszont már boldogan eljátszogatott benne, így legalább nem hiába vettük meg.)

Szóval, itt már úgy éreztem, kész, vége, ez van, ezt kell szeretni, úgy tűnik, ilyen elégedetlen baba ez a mi Mórunk. Majd csak megenyhül valamikor…

Aztán bevillant, hogy valamit nem próbáltunk még. Gyorsan lenyomoztam, melyik a legegyszerűbben kitanulható hordozókendő és már rohantunk is beszerezni.

Amikor kivettük a dobozból, Mór épp -egész véletlenül- nagyon nyűgös volt. Magamra kötöztem, esetlenül, bénán, abszolút szakszerűtlenül.

A gyerek kitekert pózban, kétrét görnyedve passzírozódott a mellkasomra.

És ekkor nem hittem a szememnek. Abban a pillanatban, hogy felkerült rám, hortyogni kezdett. Nem túlzok, egy másodperc alatt elaludt!

Na így kezdődött a mi hordozás-történetünk, így született az én feltétel nélküli, megingathatatlan hitem a babahordozásban.

Ha újrakezdhetném, már a kórházi csomagba is pakolnék kendőt.

A hordozás nem csak Mór alvókájára lett jó hatással, hanem a császáros szülés miatt szerzett kudarc-sebemre is gyógyírral szolgált.
És ez tényleg hatalmas ajándék.

Hozzászólások

Hozzászólások

Hogy tetszett?