Tudatos életvezetés

Ez a két szó egyszerre tölti el az anyukákat kétségekkel, vágyakkal, akár szégyenérzettel, bosszúsággal, de végtelen büszkeséggel is. Az biztos, hogy kívülről nézve bonyolult, költséges és olyan bizonytalan dolognak tűnhet. Pedig ez nem feltétlenül van így. Új sorozatunkban ezt a témát fogjuk boncolgatni, lesz szó táplálkozásról, a napi menü kifundálásáról, háztartási tisztítószerekről, környezetvédelemről, különböző étrendekről, szépségápolási cikkekről, és arról, hogyan egyeztethető mindez össze a kaotikus mindennapokkal. Első körben Pollák Vica édesanya-blogger írta meg tapasztalatait arról, hogyan lépett a tudatos táplálkozás kanyargós útjára.

“Jó hosszú folyamat volt, amíg eljutottunk a sajtburitól, a bio krumpliig”

Átlagos tavaszi délután volt. Évekkel a fiam születése előtt, a munkahelyemen kattintgattam junk food okozta kajakómában, amikor egy gasztroblogon megakadt a szemem valamin. A blogger hosszan fejtegette, hogy ő nem használ leveskockát, se ételízesítőt. Nincs bolti májas, elkészíti ő maga inkább, karácsonykor csak házi szaloncukrot esznek, és gyakran sütik a kenyeret otthon. Mivel nagyon untam magam, hát utánaolvastam, tulajdonképpen mi is a baj a leveskockával és barátaival. Hát innen indult minden. Jött egyik cikk a másik után, az E-szám fejtegetős szakirodalmak tömkelege, és az órákig tartó címke olvasgatás a boltban egy-egy vásárlás alkalmával. Jó hosszú folyamat volt, amíg eljutottunk a sajtburitól, a bio krumpliig. Nálunk úgy indult, hogy elkezdtük kizárni a kész, majd a félkész ételeket is. Aztán a felesleges adalékok miatt (pl. ízfokozók, tartósítószer, színezékek) szépen lassan elhagytuk a bolti felvágottakat, a zacskós péksütiket, ételízesítőket, pácokat, a margarint, az 50%-os citromlevet, a 3-as tojást, és gyümölcsöt nem igen látott joghurtokat. Aztán a hiperben inkább nem vettünk húst. Aztán már zöldséget sem. Majd leszoktunk a felfújt zsömiről, és a tigris kenyérről, aminek 15 soros volt az „összetevők” címkéje.

A saját étkezésünket úgy tudnám jellemezni, hogy minél inkább törekszünk visszatérni a régi szokásokhoz, a házi készítésű dolgokhoz, és ezzel együtt minél kevesebb műanyagot elfogyasztani. Gyakorlatilag mindent eszünk, csak mindennek a természetesebb, adalékmentes verzióját. Ehhez az első lépés volt, hogy a heti nagy bevásárlásunk helyszíne az óriás boltok helyett áttevődött egy kis termelői piacra. Itt vesszük a házilag feldolgozott húsokat, az idényzöldségeket, és a tejtermékeket is. Egyrészt állati hangulatos egy kis piacon bolyongani minden szombat délelőtt, másrészt jó tudni kitől jön a zöldség és a tojás. Engem boldogsággal tölt el, hogy bár sokszor nem bio az a répa, amit megveszek, de aznap hajnalban húzták ki a földből, és bizony én sikálom le róla a földet, és nem zacskóban pácolódik ki tudja hány napja.

“Ha esik, ha fúj időt kell szánni a főzésre”

Mire a kisfiam megszületett, már teljesen jól bejáratódott rendszerünk volt, így gyakorlatilag ő már ehhez szokott hozzá. Az első gyümölcsök, zöldségek azért inkább biopiacról származtak, de egy idő után már csak a mi ételeinket ette. Mivel én nem eszem, és nem is veszek itthonra semmi műkaját, ezért nem kell előle dugdosnom, és bátran ehet bármit. A sok előny mellett persze van némi hátránya is. Például, mivel a kifőzdés, házhozszállítós ételekkel nem élünk, mivel ki tudja, milyen alapanyagokból készült, így, ha esik, ha fúj időt kell szánni a főzésre. Mivel még nem jár közösségbe a kisfiam, így egyelőre csak azt eszi, amit én teszek elé. Hogy az óvodában mi lesz a margarinos, párizsis kenyérrel… Na ezt még nem találtam ki. 

Sokszor mondják, hogy ez a fajta életmód nagyban függ a pénztől, és amúgy sem lehet kivédeni bizonyos káros dolgokat, ráadásul ez a sok egészséges dolog mind ehetetlen… Ezekkel a tévhitekkel majd egy következő bejegyzésben foglalkozunk.

Hozzászólások

Hozzászólások