Távirányítós gyerekek? – Válaszkész gondoskodás

Sokan úgy gondolják, hogy a válaszkész gondoskodás segítségével a gyerekek olyan csodálatosak, empatikusak és megértőek lesznek, hogy a szokásos gyerekkori konfliktusoknak – hiszti, dac, én akarom stb. – hírét sem fogják hallani. Van egy rossz hírem…

IMG_20140824_153233A gyerekek különböző temperamentumúak.  Ráadásul van, aki első gyerek, van, aki második, és van, aki harmadik (stb..). Van, aki nehezen született, más gond nélkül. Van, aki kiegyensúlyozott családba érkezik, van, aki nem. Vannak szülők, akik épp ilyen gyerekről álmodtak, vannak, akik épp nem ilyenről. Vannak lobbanékony és vannak békés természetű szülők. Van, ahol az egyik szülő nincs is… Természetesen sokat számít, hogy a picinek mennyire figyeltek a szükségleteire baba korában, de nem ez az egyetlen tényező, amely meghatározza a gyerek lelkiállapotát. Ráadásul a személyiségfejlődés része, hogy kitapasztalja a saját határait, és összeütközésbe kerüljön az akarata a lehetőségeivel. Mi ebből a tanulság? Hogy egyszerűen nincs gyerekkor szülő-gyerek konfliktus nélkül. Vagyis mi a lényeg? Az, hogy hogyan kezeljük.

Használd a kezed!

Amikor valaki síró gyereket rázogat a babakocsiban, miközben próbálja túlkiabálva csitítgatni, amikor egymást tépő tesókra a távolból szól a szülő, hogy hagyják már abba, amikor anya győzködi a középsőst az oviban, hogy ne szaladgáljon, vegye már föl a cipőjét – akkor úgy, de úgy drukkolok, hogy fogja már meg azt a gyereket, és tegye egyértelművé a helyzetet. A gyereknek elég sokáig szüksége van arra, hogy ne csak szóban, hanem tettekkel is megerősítsük a jelenlétünket. Amikor vígasztalunk, amikor szeretgetünk, amikor határokat szabunk. Az ölelés, a ringatás, és a határozott fizikai korlátozás, az erős jelenlét fontos a gyereknek. Nagyóvodás koráig biztos, de sokszor később is. (Az ölelésre való igény például soha nem szűnik meg, legföljebb elrejtjük.) Nagyon sok szülő a végsőkig kitart abban, hogy szóban, esetleg kiabálás útján térítse gyermekét „jobb belátásra”, aminek eredménye általában az, hogy mind a ketten elképesztően idegesek lesznek. A  gyerek nem érzi a határt, akármennyire is kiabál a szülő. A szülő nem érti, miért nem hallgat rá a gyerek, hiszen már jól beszél, annál jobban ért, és „SZÁSSZOR MEGMONDTAM neki, hogy ezt ne csinálja”!

Erőszak? Csak azt ne!

Sok szülő, amikor azt javaslom, fogja meg határozottan a gyerekét, és kormányozza el a tett színhelyéről, vagy fogja meg, és adja rá a cipőt rimánkodás helyett, meglepődve néz rám: de én nem akarok erőszakos lenni! A válaszom persze az, hogy én nem azt tanácsolom, hogy verje meg, hogy bántsa, hogy fájdalmat okozzon neki. Csak azt, hogy menjen oda, legyen jelen, fogja meg, és tegye egyértelművé, mit akar. Vajon ennél nem erőszakosabb, ha kiabál vele? Vagy az nem inkább romboló, hogy vég nélkül rimánkodik neki? Vagy nem sokkal szorongást keltőbb, ha számonkérően, érthetetlenül és részletekbe menően magyaráz? Bármilyen okos egy kisgyerek és bármilyen jól ért és jól beszél, ha nem reagál elsőre a „távirányításra”, akkor fölösleges tovább feszíteni a húrt. Gyerekünk egyszerűen nincs olyan állapotban, hogy gondolati úton belássa, nekünk van igazunk.

A fejlődő agy

08,09Az a helyzet, hogy éppen a belátásért, tervezésért felelős agyterület az, amelyik a legkésőbb érik meg. Ez a prefrontális lebeny, a legújabb alkatrészünk, amely az evolució folyamán kialakult. Amikor a baba megszületik, ez a terület még igencsak gyengécske. Szép lassan alakul, egyre jobban működik, de a fejlődés csúcsát csak a késői kamaszkorban éri el. (Néha hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bizonyos embereknél soha.) A  gyereknek a belátáshoz sokszor külső segítségre van szüksége. Egy-két-három éves korban szinte biztos. A szabályok elsajátításához rengeteg ismétlés, következetesség, és teljes értékű szülői jelenlét szükséges. Ez pedig néhány évig úgy működik a legjobban, ha testünket – lelkünket bevetjük. Egynél többször ne próbáljunk távirányítani. Úgysem megy. Hidd el. Próbáltam. :)

Hozzászólások

Hozzászólások

3 hozzászólás

szólj hozzá
avatar Molnárné Nagy Anna (9 év)

Teljesen egyetértek!

avatar Barbara (9 év)

Szuper cikk! Koszi Judit!

avatar Zoltán (8 év)

Igen,valóban jó a cikk! Viszont! Nekem apaként van egy kérdésem:ha határozottan,egyértelműen elkezdem öltöztetni a kislányomat/ 3 éves= és ő visít,sír,síkit,meg folyamatosan rúg,üt,karmol,akkor ember legyen a talpán az a szülő,aki nem út rá a kezére,vagy a fenekére,hogy abbahagyja azonnal a verekedést! na ezt,hogy lehet elkerülni? Mármint,hogy ha a gyerek nem hagyja abba a rúgást,karmolást.ütögetést,akkor a szülő ne alkalmazzon verést! mert pont Ön írta,hogy nem jó ha erőszakot alkalmaz a szülő!

Hogy tetszett?