A mi szoptatás-történetünk meglehetősen kalandos. Kezdődött majdnem 3 hónapnyi keserves küzdelemmel az anyatejért, ami aztán végül csodák csodájára sikerrel zárult. Volt szopási sztrájk is, többször is, azon az akadályon is átbicegtünk. Aztán pont egy nyugalmasabb időszakban -mikor máskor- beütött a krach. Beteg lettem.

Elkaptam egy nagyon súlyos szemfertőzést.(széljegyzet: kontaktlencsés anyukák, tartsatok be minden higiéniai szabályt, vagy nézzetek utána az acanthamoeba fertőzésnek és változtatni fogtok, az tuti. Én úgyis elkaptam, hogy azt hittem, vigyázok.) Annyira fájt a szemem, azt kívántam, bárcsak szülnék napi ötször inkább újra császárral, mindennap, mint még egy percig ezt a fájdalmat érezni.

A kisfiam viszont nem kímélt, jött, bújt, szopizni akart.

Én a fejemet fogtam, jajgattam, mintha ezer szög hasogatná a koponyámat a szemem felől.

Valahol a ködön túlról hallottam Mór sírását, ahogy a mamáját akarja, most azonnal, tépte a felsőmet. Nyilván aggódott is, meg volt ijedve, olyankor meg extra mód kell a nyugtató cici.

Én próbáltam megszoptatni, de a létezés is fájt, az ölemben tartani az izgő-mozgó totyogót…hát, nem volt egyszerű.

Aztán kaptam egy szurit a szemembe és a tünetek javulni kezdtek, ám egy több hónapos cseppentés kúra elé kellett néznem.

Nagyot nyeltem, amikor ezt megtudtam, rettegtem, milyen választ kapok a nyilvánvaló kérdésre:

 Szoptatni lehet a cseppek mellett?

Az orvos azt mondta: Utána fogok nézni, de ha nem lehet, akkor sincs választása.

Vagyis van.

Vagy szoptat, vagy lát.

Sokkot kaptam, szédülni kezdtem.

Elképzeltem az életünket szoptatás nélkül. (Vicces -vagy inkább ijesztő- hogy ez bántott jobban, nem a megvakulás lehetősége…) Tudom, hogy egy 16 hónaposnál már nem tragédia, ha elválasztják, de én nem azért küzdöttem, hogy aztán pikkpakk, erőszakosan leszokassam arról, ami nélkül aludni sem tud, ami nélkül nincs vígaszunk, ha elesik, ami nélkül nem tudom megnyugtatni, ha túlpörög.

 Eltelt negyed óra, mire megkaptam a választ, mázlink van, nem bántja a csepp a szoptatást.

Halleluja, sírtam is a megkönnyebbüléstől.

Bár a kínok kínjait éltem meg a fertőzés miatt, minden egyes szoptatás újraértékelődött még a beteg szememben is.

Újra.

Érdekes, ahányszor csak túlélünk egy szoptatási krízist, hamar megszokom a jót.

Elfelejtem megbecsülni.

Elfelejtem a pillanatokat, amikor attól féltem, ennyi volt.

Elfelejtem, hogy milyen szerencsések vagyunk.

Emlékszem, milyen volt, amikor még nem tudtam szoptatni és sóvárogva néztem más békésen szopizó babáját…csak hajlamos vagyok nem gondolni rá.

Ez a betegség ébresztett rá igazán, mennyire kell becsülni minden apró pillanatot, ami megadatik ebből a különleges időszakból.

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Szabó Anna Eszter

Fiatal korom ellenére rengeteg mindent csináltam eddigi életem során. Gimnázium után színésznőként próbálkoztam, majd dolgoztam pultosként, még játékteremben is. Az egyetemen készítettem néhány dokumentumfilmet. Voltam cukorkabolt-látványműhely üzletvezetője és casting asszisztens is. Másodmagammal írtam három riportkönyvet. 2013-ban viszont minden eddiginél izgalmasabb, színesebb, inspirálóbb, fárasztóbb, csodálatosabb, teljes munkaidős állást szereztem: Mészáros Mór anyukája lettem. Közös életünk nevetős-sírós, gyarló, küzdelmes, de mindig szeretetteljes hétköznapjairól írok, amilyen őszintén csak lehetséges. http://www.instagram.com/szannae http://mindigzoldebb.blogspot.hu