Túlélni a szopisztrájkot

Olvastam, hallottam már róla, de nem gondoltam, hogy mi is megtapasztaljuk a hírhedt szopisztrájk-elnevezésű pszicho-horrort. Szoptatós “karrierem” eleve döcögősen indult, 3 hónapig szinte egyáltalán nem volt tejem. Rengeteg munka, könny, kétségbeesett, feladáshoz közeli pillanat után végül egy csodálatos időszak vette kezdetét. Mór és én összehangolódtunk és mindketten megtapasztalhattuk az oly’ sokat hallott csodáját a szoptatásnak.

Ez a csoda a véres-keserves kezdetekkor olyan képtelenségnek tűnt, mint most az, hogy ne szoptassak.

Mór 13 hónapos.

Pár hónapja kezdett harapni, de néhány hét kitartó -“nem szabad, fáj mamának!”- után leszokott róla. Aztán ismét elkezdte, immár újult erővel, sokkal vadabbul. Egyik napról a másikra, minden előzmény nélkül csak és kizárólag azért kérezkedett rám, hogy megharapjon. Eleinte mosolygott utána, de hamar eljött a pont, hogy amint elvettem a mellem, keserves sírásba kezdett.

Összezavarodtam.

Nem tudtam, mi történik, talán el akarja választani magát?! De hát az tudtommal nem ilyen… Igazi cicifüggőből nem lehet cicifóbiás egy pillanat alatt, gondoltam. Az altatás pokoli szenvedéssé vált, mert az addig cicin elalvó kisfiam csak hosszas, kesergős ringatás után aludt el, de letenni nem lehetett, mert akkor felriadt és amint cicivel vissza próbáltam altatni, sikítani kezdett. Mór -és szülei- gyakorlatilag egy hétig nem aludt, alig evett. Mint kiderült -egy éjszakai ügyelet turné során- egyszerre jön sok foga. Valahol sejtettük, hogy ez a probléma kulcsa, csak mivel egy megfázás is bejött a képbe, nem tudhattuk, melyik sírás minek szól.

Az addig mellen minden helyzetben megnyugvó kis Mór csak vergődött, megnyugtathatatlan volt, egyedül ringatva, vagy hordozva tudott ellazulni kicsit. Konzultáltam egy szoptatási tanácsadóval, aki megnyugtatott, hogy a szopisztrájk elég gyakori jelenség, főleg fogzás idején.

Ezeket javasolta: 

-sok pucérkodás, bőr-bőr kontaktus

-hordozás (akár így pucéron)

-együtt fürdés

-felgyült anyatej lefejése, lehetőség szerint nem cumisüvegből adjuk a kicsinek

-nem tukmálni, de időnként felajánlani a mellet

-félálomban lévő, vagy alvó állapotban megpróbálni a picit megszoptatni

És a legfontosabb:

KITARTÁS. Ezt hangsúlyozta leginkább. És igaza lett. Kitartóan próbálkoztam, a fenti összes tippet megfogadtam és bejött. Mindemellett persze orvosolni kellett a bedugult orr helyzetet orrszívással-cseppentéssel és a fogzási fájdalmakat megfelelő gyógyszerrel. Persze fejni is kellett, hogy ha végre visszatér a cicihez a gyerkőc, legyen muníció. Napi 5-6 alkalommal fejtem, mint a régi “szép” időkben. Lassan, fokozatosan, napról napra egyre többször kezdett szopizni. Eleinte alva, majd félálomban, aztán elalváshoz és végül már csak úgy, ahogy a sztrájk előtt is.

Még néha harap, de már kevesebbszer.

A tejmennyiség kicsit megcsappant, de dolgozom az ügyön, ismét burkolom az alkoholmentes sört (amit utálok, de nálam hatékonynak bizonyul), sok folyadékot iszom, igyekszem rendesen enni és szoptatni amennyit csak lehet. Felmerül a kérdés, hogy egy 13 hónapos gyereknél mit forszírozom így a szoptatást?! Miért nem használtam ki a lehetőséget?!

Mert az a 2 nap, amikor szinte egyáltalán nem szoptattam, katasztrófa volt. Minden jel szerint egyikünk sem áll még készen az elválasztódásra. Hiszek abban, hogy ez fájdalommentesen fog lezajlani és nem akartam elhinni, hogy amiért így megküzdöttünk, ilyen csúnya véget érjen, harapással-sírással. Tudtam, hogy ha el akarja választani magát, akkor semmilyen trükk nem csábítja vissza az anyamellre. Megkaptam néhány irányból, hogy ne erőltessem ami nem megy.

A szopi-sztrájk pszichésen pokoli megterhelő. Az elutasítás, a fizikai fájdalmak, a kétség, baba és mama számára is embert próbáló. Nagyon fontos ilyenkor (is) a támogató közeg. A szoptatási tanácsadó többször is elmondta, hogy sok sztrájkot értelmeznek az anyák (vagy a beleszóló környezet) elválasztódásnak, pedig gyakran csak átmeneti zavarról van szó.

Ha ilyen helyzetbe kerülünk, nagyon fontos, hogy próbáljunk nem kétségbeesni és kérjünk segítséget! Ismerjük a gyerekünket, figyeljük meg őt és mint mindig, ekkor is hallgassunk az ösztöneinkre. Mór pár napja egész nap sírt, most meg itt szopizik szuszogva. Szóval tényleg megoldódik a dolog, csak hit, erő, elszántság, kitartás és szeretet kell hozzá. Meg csoki, a csoki az mindig segít.

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Szabó Anna Eszter

Fiatal korom ellenére rengeteg mindent csináltam eddigi életem során. Gimnázium után színésznőként próbálkoztam, majd dolgoztam pultosként, még játékteremben is. Az egyetemen készítettem néhány dokumentumfilmet. Voltam cukorkabolt-látványműhely üzletvezetője és casting asszisztens is. Másodmagammal írtam három riportkönyvet. 2013-ban viszont minden eddiginél izgalmasabb, színesebb, inspirálóbb, fárasztóbb, csodálatosabb, teljes munkaidős állást szereztem: Mészáros Mór anyukája lettem. Közös életünk nevetős-sírós, gyarló, küzdelmes, de mindig szeretetteljes hétköznapjairól írok, amilyen őszintén csak lehetséges. http://www.instagram.com/szannae http://mindigzoldebb.blogspot.hu