„Van egy baba, aki hozzám tartozik”

Örökbe kapott batyubabák – örökbefogadás

 Anyák és apák, akik egy babát vagy kisgyermeket befogadnak szívükbe és életükbe, gyakran szorongással néznek elébe minden egyes napnak. Szeretnének „jó” szülei lenni annak  a kicsinek, aki másfajta örökséggel érkezik a  világra, mint amit tőlük kaphatott volna, és akire annyira vártak hosszú-hosszú ideje.

Ki vagy te, kicsi ember? Mitől vagy boldog? Ki vagyok én számodra? Kik és mik vagyunk egymás életében? Mi a te sorsod? Mi az enyém? Hol kezdődik a mi és lesz e valaha igazán?

Érteni és megérteni szeretnénk őt és magunkat. Válaszokat keresünk. Elsőként „kinti” forrásokban, aztán ahogy haladunk a megismerés folyamatában, úgy válik egyre inkább sajátunkká a tudás, benső éltetőerőnkké alakulva: milyen jó, hogy vagy. Így, ahogy, te magad. Ahogy én is.

Az örökbe kapott babák különlegesek az ajándékok sorában. Valódi meglepetés, nem tudni, mi lapul a dobozban. Finoman kell nekiállnunk a bontogatásnak. Hogy ne sérüljön, ne szakadjon, ne repedjen és ne törjön össze…s ha sérült időközben, legyen kéznél megfelelő eszköz s a lelkünkben türelem az összeillesztéshez.

 Semmi nem tud beszédesebb lenni annál, ahogy két ember egymás szemébe néz, megérinti egymást. A mosoly, a figyelő tekintet, az ölelés és a simogatás mind a feltétlen elfogadás és szeretet megnyilvánulási formái. A kicsi gyermek ezeken keresztül tapasztalja azt, hogy mennyire jó élni, mennyire jó szeretve lenni, s hogy ő maga a tárgya az ő legkedvesebbje szeretetének. Hogy ő jó, szerethető, értékes.

 Mit él át a kisbaba édesanyja méhében azokban az időkben, amikor már döntés született a sorsáról: máshol kell neki otthont találnia?- kérdeztük Sződy Juditot, aki pszichológusként, laktációs szaktanácsadóként, újságíróként és négy gyermek édesanyjaként gyermekek és családok segítőjeként sokat látott, hallott, tapasztalt munkája során.

- Annyi bizonyos, hogy ha az anya megbarátkozott a helyzettel, vagyis eldöntötte, hogy örökbe adja a születendő kisbabát, és ezt rendben valónak tartja, akkor megfelelő a baba számára a környezet. Ha végig szorong miatta, vagy meg akar tőle szabadulni, akkor stresszt él át, és ez befolyásolja a baba fejlődését.

 Az újszülöttként más anyához kerülő gyermekben, ha gondoskodó figyelmet tapasztal örökbefogadó szülei közelében, ugyanolyan kötődési minta alakul ki, mint vérszerinti szülő-gyermek kapcsolatok esetében?

- Igen, ugyanolyan. Nincs okunk feltételezni, hogy nem.  Természetesen a felkészült és kiegyensúlyozott szülőkhöz való kötődés jobb, mint a felkészületlen, összezavarodott, rossz kapcsolatban lévő szülőkhöz.

Hallani esetekről, ahol az anya képessé válik szoptatni örökbe kapott gyermekét várandósság, szülés nélkül is. Miként lehetséges ez?

- A női szervezet képes arra, hogy megfelelő külső ingerek hatására tejet termeljen, még akkor is, ha ezt nem előzte meg terhesség és szülés. Fejés és/vagy szoptatás hatására beindul a tejtermelés, és fokozatosan növekszik, minél több inger éri a mellet. Ha valaki előre tudja az örökbefogadás időpontját, megteheti, hogy már a baba érkezése előtt előkészíti a terepet, és fejni kezd. Ha szakorvos kíséri az úton, gyógyszerrel imitálhatja a terhesség alatti hormonális változásokat.  Amint a baba megérkezik, az igény szerinti, de minél gyakoribb szoptatást szoktuk ajánlani. Ha egyelőre nincs elég anyatej, szoptanít (SNS) készlet segítségével lehet pótlást adni, szoptatás közben. Van, amikor a tejtermelés utoléri a baba igényét, van, amely esetben a baba sokáig pótlásra szorul. Bármennyi is az anyatej mennyisége, a tudat az anyában, hogy a saját testéből táplálja a babát, sokat segít a kötődés kialakulásában. A tejtermelés fokozásában, és persze a kötődés erősítésében sokat számít a testkontaktus. A sok ölelés, masszázs és a hordozás további köteléket teremt az anya és a kisbaba között. Természetesen az apa is beszállhat, sőt, a legjobb, ha beszáll.  A szoptatáson kívül mindebben lehet része az apukának is.

Ágota éveken át várta a gyermeket, akit szerethet. Samut újszülött korától fogva neveli, ám az első idők aggodalommentessége őket is elkerülte. A tudatos felkészülés a szülői szerepre, a kiegyensúlyozott fejlődni akarás a szülő részéről esetükben egy szépen lekövethető folyamatban bontakozott ki.

- Amikor elkezdtem Samut először egy babazsákban, majd kendőben hordozni, azt gondoltam, hogy csakis a tudatos felkészülés vezetett. Tudtam, hogy a hordozás mennyire sokat jelent  az örökbefogadott babáknak, és azt is, hogy a szoros testközelség hatására olyan hormonok termelődnek majd bennem, amelyek megkönnyítik az ANYÁvá válásomat, jobban értem a gyerekem jelzéseit, mélyebb kapcsolat alakul ki közöttünk. Nagyon szerettem volna már anya lenni, és persze „jó anya”. Nagyon akartam, hogy Samu minden jóból részesüljön. Természetesen tele voltam az ezekből a vágyakból adódóan feszültségekkel,szorongással. Ekkor a hordozás még a jó anyává válásom egy eszköze volt.

Honnan jött a késztetés, hogy hordozd Samut?

- Mindig tetszett a hordozós mamák-babák látványa. Nagyjából 20 évvel ezelőtt láttam egy gyönyörű, göndör hajú babát, aki boldogan és elégedetten feküdt mamája mellkasán. Emlékszem a döntésemre,  hogyha lesz babám, én hordozni fogom.

A tudatos szülőből egész egyszerűen „elég jó szülő” született.

- Nagyjából 5-6 hónap múlva, az  oda-vissza hatásban elkezdtek csökkenni a feszültségeim, és a tudatosság helyét átvette  egy egyre hatalmasabbá növekvő érzés. Milyen jó nekem, hogy itt van mellettem, a hasamon, a hátamon- érzem, hallom őt, beszélünk, énekelünk -, együtt fordulunk, ugyanazokat látjuk. Simogathatom, és simogat. Ölelem, és ő ölel.

A világ pedig hű tükrötökké vált.

- Ha ránk néztek, mindkettőnket látták. Éreztem, hogy ezzel örömet okozunk másoknak is, hiszen Samuból mosolygós, nyitott baba majd kisgyermek lett. Ezzel a mosollyal megerősítettek ismeretlenül is, hogy “jól van Ági, haladsz”. HALADHATOK! Micsoda érzés! Hiszen van egy baba, aki hozzám tartozik.

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Ferencz Judit

Több, mint tíz éve foglalkoztat tudatosan, miként lehet közel kerülni és maradni egy kisbabához, gyermekhez. A fogantatás pillanatától, a méhen belüli hónapok alatt, szülés közben és utána. Mindvégig. Mert aki egyszer gyermeket hozott világra, örökre anya marad. Ez pedig felelősséggel jár. Gyönyörű, olykor emberpróbáló, nyitottságot és őszinteséget igénylő, megismerései folyamat ez mindannyiunk számára. A gyermek igényeit szem előtt tartó, kötődést elősegítő és támogató módszerek alkalmazása természetes volt mindhárom gyermekem cseperedése idején (és ennek még koránt sincs vége, noha már kinőtték a szopizós, hordozós korszakot). Rengeteget köszönhetek nekik az önmegismerési, elfogadási folyamataimban. Nem feledhetem, milyen volt nekem gyereknek, kamasznak lenni, mit éreztem, gondoltam magamról s a világról. Nem feledhetem, hogy emberek vagyunk, a magunk módján tökéletesek, és egy szülő mindig azt teheti, amit legjobb tudása alapján képes. Nem feledhetem, hogy ők azok, akik „kívülről-belülről” ismernek, érzékelnek rezdüléseimben, hangulataimban - nekik nem hazudhatok, vállalnom kell magamat esendőségemmel együtt, és így kísérni őket az Életben. Ezért is tartom fontosnak azt, hogy minél több édesanyához, édesapához, nagyszülőhöz, családokkal foglalkozó szakemberhez eljussanak azok az ismeretek, amelyek által maguk is tovább léphetnek az aktuális problémákat illetően, válaszokat találhatnak a felmerülő kérdéseikre, nem érzik magukat egyedül késztetéseikben vagy csodabogárnak, amiért ösztönös szeretetüknek kifejezési módokat keresnek. u.i.: ...és amilyen kegyes a sors, immáron ötszörös erővel tanulhatom, mi a dolgom e Földön egy újabb tündéri, kicsi lány és egy túlságosan korán elbúcsúzott gyermek édesanyjaként.