Sorjáznak az utasítások és a gyakran kéretlen jótanácsok : „Ne vedd fel, mert elkényezteted!” „Nem kell ugrani minden nyikkanásra, három óránként etetés, saját kis ágy, lehetőleg külön szobában, hadd tanulja meg a rendet, ne váljon zsarnok belőle.” “Nem vagy te ősasszony.”

A várakozás hónapjaiban láttad magad kettőtök, kétségek között is rendíthetetlen harmóniájában. Biztos érzéseid voltak afelől, hogy „elég jó” anya leszel.

 Az egyik legismertebb majomkutatás, mellyel az emberszabásúak kötődési mintáját vizsgálták, számot ad arról, hogy a majombébi úgy fejlődik legoptimálisabb ütemben, alakít ki édesanyjával és később társaival partneri, együttműködésen alapuló kapcsolatot, ha kicsinyke korában bújhat, kapaszkodhat, megpihenhet egy meleg test biztonságában.

Kiderült, hogy a táplálék megszerzése korántsem az egyetlen tényező, ami miatt a kismajom anyja közelségét igényli. Az elválasztott majombabák a művi mellekkel felszerelt „vázanya helyett” a szintén tárgyi „szőranyát” választották.

A mi kisbabáink ősi programmal a zsigereikben jönnek világra. Életben maradásukhoz és kiegyensúlyozott fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges a biztonsággal kötődés megélése, az ősbizalom megtartása..

Anya és gyermeke a magzati kortól kezdve szoros egységet él meg. A szülés/születés utáni első órát Aranyórának is nevezik.

- Ebben az időszakban a kisbaba különösen éber, hiszen a túléléshez, az „adaptációhoz” szükséges, hogy fontos szervei válaszolni tudjanak a megváltozott környezet kihívásaira – mondja szakértőnk,  Sződy Judit, pszichológus, IBCL laktációs szaktanácsadó, újságíró. - A baba tehát aktív, és ösztönösen azt teszi, ami segíti az alkalmazkodásban.

Miként képzeljük el az újszülött első reakcióit ideális körülmények között?

- Ha békén hagyják, először figyel, majd keresni kezdi az anya mellét. Megszagolja, nyalogatja a kezét, ez alapján keresi a mell illatát, mely hasonló a magzatvíz illatához. Forgatja a fejét, és keres egy olyan helyet, ahol két szín, éles kontúrral találkozik: a bimbóudvar és az anya bőre. Elkezdi tolni magát arra, és lassan megtalálja a mellet, újra szagolgatja, nyalogatja, majd szopni kezd. Ez az időszak a szoptatás szempontjából azért fontos, mert ilyenkor a baba ösztönösen jól kapja be a mellet, és legtöbbször szívesen szopik. Közben a vércukor szintje, a szívritmusa, az oxigenizációja normalizálódik.

Az édesanya ösztöneire hagyatkozva igyekszik megérteni kisbabája jelzéseit. Saját igényeit is ezekhez hangolja. Együttesen alakítják ki a mindkettőjük számára megnyugtató kereteket biztosító szokásokat. Milyen belső motiváció illetve testi „kényszer” lép ennek elősegítésé érdekében működésbe?

- Az ember esetében túlzottnak tartanám, hogy mindez ösztönös legyen. Mégis ismerünk olyan mechanizmusokat, amelyek támogatják az anyai gondoskodást. Talán a legfontosabb a szülés, szoptatás és szex során felszabaduló oxitocin (ez az anyai testben természetes módon termelődő hormon, ami nem azonos az infúzióban adagolt, mesterséges oxitocinnal- szerk.), mely az agyban ingerületátvivő anyagként működik, és a gondoskodás, kötődés, bizalom hormonja. Az oxitocin teszi lehetővé, hogy gyönyörűnek lássuk az amúgy nem túl gusztusos, maszatos, nyálkás, gyűrött újszülöttet, és hogy azonnal meg akarjuk ölelni, gondoskodni róla. Van egy másik rendszer is, melyet etológusok vizsgáltak. Kiderült, hogy a kisbaba arányai (nagy fej, pisze orr, nagy szemek, gömbölyű formák) gondoskodó viselkedést váltanak ki nőből, férfiból egyaránt.

Milyen módon élhető meg legteljesebben a bennünk lakozó ősanya ma?

- Elsősorban el kell fogadni, hogy van, és megismerni, hogy melyek a baba valódi igényei. Hatalmas munka ez, mert az egész társadalom arra rendezkedett be az utóbbi közel 100 évben, hogy ezt ne tegyük. A társadalom rövid távú érdeke, hogy ezt ne tehessük meg. Így lehet az anyákat hamar visszaszívni a munka világába, így lehet elképesztő termékeket rásózni az anyákra a jóéjtpapitól a síráselemző készülékig. Minden sikeres termék munkahelyet teremt és élénkíti a gazdaságot. De, ha egy kicsit utánajárunk, rájövünk, hogy ezekre nincs szükség. A babának szüksége van igény szerinti szoptatásra, hordozásra, együtt alvásra, és kész. Ha ezt megérted, és meg is valósítod, rájössz, hogy remek döntés volt. Ám van, akinek ez nem megy könnyen, rossz korai tapasztalatok, nem megfelelő családi háttér vagy partnerkapcsolat miatt. Ő nem éli meg az ősanyát, legalábbis ebben a tekintetben nem. De így is lehet „elég jó anya”, vagyis olyan, akire a gyerekének szüksége van.

Milyen problémákat vethet fel az anya-gyermek kapcsolat alakulását, a kisbaba érzelmi, értelmi, fizikális fejlődését vagy az édesanya személyiségét és mentális állapotát tekintve az, ha belső megérzéseinket gyakran felülírva, külső elvárások szerint, családi legendák sugallta módon igyekszünk cselekedni?

-A legfontosabb tudnivaló, hogy ha a kisbaba rendszeresen stresszhelyzetben él, vagyis pl. ha sírni hagyják, ha kiszámíthatatlan a környezete, ha nem válaszolnak az igényeire, akkor az agyi struktúrák is eltérően fejlődnek. A prefrontális lebeny érését erősen befolyásolja a stresszhormonszint alakulása. Ha ez a terület nem fejlődik megfelelően, rosszabb lesz a gyerek (majd a felnőtt) stressztűrő-képessége. Nehezebben tud késleltetni, baj lesz az önuralmával, és még sok más problémát is vonhat maga után a helyzet. Ehhez természetesen genetikai adottságokra is szükség van, de a környezet hatása jelentős.
Ha az anya úgy gondozza, neveli a gyerekét, hogy közben ő maga sem ért egyet magával, az nagyon komoly pszichés hatásokat gerjeszt. A gyerek érzi, hogy anya ezt „nem gondolja komolyan”, vagy, hogy anya mást csinál, mást mond és mást akar. Persze megpróbál ehhez alkalmazkodni, de ez gyakran pszichés problémákhoz vezet.

 Ősasszony vagy magad is láthatod.

 Az emberanya évmilliók távlatában is ugyanazon késztetésekkel várja és fogadja gyermekét, mint elődei, csupán a díszlet változott: kielégíteni a gyermek biztonságigényét. Tejével, ölelő karjával, védelmező testével, gondoskodó érintésével, mosolyával, illatával kisbabája mellett lenni minden óra minden percében. Tanulni vele a világot, az embert, önmagunkat.

Ha kendődben szunyókáló kicsikédre nézel, mi mást súgna a szíved?

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Ferencz Judit

Több, mint tíz éve foglalkoztat tudatosan, miként lehet közel kerülni és maradni egy kisbabához, gyermekhez. A fogantatás pillanatától, a méhen belüli hónapok alatt, szülés közben és utána. Mindvégig. Mert aki egyszer gyermeket hozott világra, örökre anya marad. Ez pedig felelősséggel jár. Gyönyörű, olykor emberpróbáló, nyitottságot és őszinteséget igénylő, megismerései folyamat ez mindannyiunk számára. A gyermek igényeit szem előtt tartó, kötődést elősegítő és támogató módszerek alkalmazása természetes volt mindhárom gyermekem cseperedése idején (és ennek még koránt sincs vége, noha már kinőtték a szopizós, hordozós korszakot). Rengeteget köszönhetek nekik az önmegismerési, elfogadási folyamataimban. Nem feledhetem, milyen volt nekem gyereknek, kamasznak lenni, mit éreztem, gondoltam magamról s a világról. Nem feledhetem, hogy emberek vagyunk, a magunk módján tökéletesek, és egy szülő mindig azt teheti, amit legjobb tudása alapján képes. Nem feledhetem, hogy ők azok, akik „kívülről-belülről” ismernek, érzékelnek rezdüléseimben, hangulataimban - nekik nem hazudhatok, vállalnom kell magamat esendőségemmel együtt, és így kísérni őket az Életben. Ezért is tartom fontosnak azt, hogy minél több édesanyához, édesapához, nagyszülőhöz, családokkal foglalkozó szakemberhez eljussanak azok az ismeretek, amelyek által maguk is tovább léphetnek az aktuális problémákat illetően, válaszokat találhatnak a felmerülő kérdéseikre, nem érzik magukat egyedül késztetéseikben vagy csodabogárnak, amiért ösztönös szeretetüknek kifejezési módokat keresnek. u.i.: ...és amilyen kegyes a sors, immáron ötszörös erővel tanulhatom, mi a dolgom e Földön egy újabb tündéri, kicsi lány és egy túlságosan korán elbúcsúzott gyermek édesanyjaként.