Évek óta foglalkozom a kötődő neveléssel, így többször kérdezték meg tőlem régebben, hogy mit fogok csinálni, ha több gyerekem lesz, „két gyereket már nem lehet kötődve nevelni”. Egy gyereknél még csak elmegy, de kettőnél? Esetleg többnél?

Sokáig gondolkodtam rajta, hogyan lehet ezt a kérdést megválaszolni. Próbáltam elképzelni, mit kellene majd másképp csinálnom két gyerek mellett. Éveken át töprengtem, vajon képes leszek-e két gyereket is kötődve nevelni, a kétkedőknek pedig nem tudtam értelmes választ adni.

És abban a pillanatban, amint két gyermekem lett, rájöttem.

Kötődve létezem

Hosszú időn át nem találtam választ, pusztán azért, mert a kérdés alapjában véve értelmetlen. Hiszen az, hogy kötődve nevelem a gyerekeimet, nem egy cselekvés, nem valami, amit meg kell csinálni vagy nem szabad csinálni. És csak így vagy úgy lehet jól csinálni.

A kötődő nevelés lényege, – ha az eredeti „attachment parenting” elnevezésből indulok ki – hogy olyan szülő vagyok, aki szem előtt tartja a gyermekével való kapcsolatának a minőségét és mélységét. Az, hogy én ezt min keresztül és hogyan valósítom meg, az attól függ, hogy mire van a gyerekemnek igénye, és mi az, amit én kiegyensúlyozottan nyújtani tudok.

A kötődő nevelés találóbb elnevezése a válaszkész nevelés. Ez azt jelenti, hogy a gyermekemnek van egy igénye, és én arra válaszolok. Ő arra vágyik, hogy megöleljem, megölelem. Ő arra vágyik, hogy egyedül aludjon el csendben a saját ágyában, akkor békén hagyom. Ha egész éjjel a közelségemre vágyik, akkor megadom neki.

A határokat úgy szabom meg, hogy én magam önmagam maradjak. Minden, amit adok, őszinte, tiszta szívből jön.

Igen, van kedvem kicserélni a kék poharat zöldre. Nem, nem fogok hajnal kettőkor tarhonya levest főzni. A határok, amiket a gyermekeinknek szabunk nem attól függnek, hogy gyermekelemző-gyermektelen-szakértők mit találnak helyesnek, hanem attól, hogy nekünk, a szívünkben, a lelkünkben mi a melengető. És direkt nem azt írtam, hogy kényelmes. Szülőnek lenni sokszor nem kényelmes. A kényelem a legkevésbé sem része a kötődő nevelésnek rövid távon. Hosszú távon viszont az adokból kapok lesz. A simogatás, ami a kisfiamat ma álomba segíti, holnap az én arcomat éri.

A család olyan, mint egy társasjáték. Mindenki sorra kerül, mindenki dobhat hatost, és mindenki kimaradhat egy körből. De a végén az a lényeg, hogy az összes játékos jól szórakozzon, összegyűjtsön sok sárga korongot, és mindenki úgy feküdjön le este, hogy a szívében szeretet van.

Bizalom!

Kötődve nevelem a fiaimat. Mosolygok a nagy fiamra, amikor belép a szobába. Megpuszilom a bibijét, és elhiszem, hogy fáj. Bízok benne, amikor azt mondja, hogy képes megtenni valamit. Hiszek benne. Féltem, reszketek, aggódom. De bízok.

Úgy érzem, ez a bizalom az egyik legnehezebb része a szülőségnek. Gyermekként megtanították nekünk, hogy mi „ahhoz még kicsik vagyunk”, „kés, villa, olló nem gyerek kezébe való”, „mert se” válaszokat kaptunk, „majd, ha nagy leszel, megtudod” ígéretekkel kecsegtettek bennünket. Nem hittek bennünk. Nem bíztak bennünk.

Hogyan bízhatnánk így mi önmagunkban? Hogyan hihetnénk el, hogy a megérzéseink szülőként értékesek, hitelesek, és bizony támaszkodhatunk rájuk minden helyzetben? Amikor gyerekként mi úgy éreztük, hogy bizony valami nagyon fáj, azt mondták, „ugyan már, katona dolog”.

Nem is tudtam, hogy ez mit jelent, de azt értettem, hogy „rosszul éreztem”. Egy idő után elhittem, hogy valójában nem is esett rosszul nekem az a mondat. Túlreagálom. Túl érzékeny vagyok. Csak hisztizek. Az érzéseim nem valósak. A gondolataim megtévesztenek. Biztosan mindenki másnak van igaza.

Miért bíznánk önmagunkban, ha mások sem bíztak soha bennünk? A saját bizonytalanságunk miatt pedig végül mindig csak azt keressük, hogy hol van az leírva, hogy így vagy úgy kell csinálni. Feketén-fehéren akarjuk kézhez kapni, hogy ez a helyes minta, ezt kell körbevágni, és akkor ilyen lesz a gyerek x évesen.

Pedig minden anyának és apának ott van a minta a szívében. Ott van a lelkébe vésve a saját gyerekéhez a lépésről lépésre megszerkesztett útmutató. Csak el kell hinnünk.

Bíznunk kell önmagunkban és gyöngéd szeretettel kell önmagunkhoz is fordulnunk, ugyanúgy, mint a gyermekeinkhez, a párunkhoz.

Ne gyötörjük magunkat. Ha boldogtalanná, bűntudatossá tesz minket a szülőség, akkor hogyan tehetnénk boldoggá a családunkat? Ha tápszerrel tápláljuk babánkat, nem fog minket kevésbé szeretni. Ha nem hordozzuk éjjel nappal, mert nincs igénye rá a babának, attól még lehet ezer más módot találni a testközelségre. Vannak eszközök, amelyek segítik a szülő dolgát, de egyik sem fogja mélyíteni a kötődést gyermek és szülő között érzelmek, odafigyelés és tisztelet nélkül.

Higgyük el, hogy a szívünk súgja mindig a helyes választ. Bízzunk benne, hogy a gyermekünk érzi, hogy mire vágyik. Ha segítjük, hogy ő is bízzon önmagában, akkor már sokat tettünk azért, hogy a gyermekünk érzelmi biztonságban, kötődve nevelkedjen.

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Hornyák Mariann

Azt pontosan tudom, hogy édesanyám mit mondott nekem, hogyan ölelt, miként bátorított. Azt is pontosan tudom, hogy hogyan éreztem magam ettől. És látom, hogy milyen hatása van az életemre. Tudom, hogy minden bátorító szó egy – egy erős vas láncszem, amelyek egymásba forrva erősítik tovább egymást. Ez a lánc tartja stabilan a hidat, amely az én szívemtől vezet a másik emberig. Az édesanyám szavai határozták meg, hogy ez a híd mennyire erős, mennyit bír el, milyen hamar és milyen gyakran omlik össze. Az én édesanyám remek munkát végzett. Az én szívhídjaim stabilak. Még akkor is szilárdan állnak a pillérek, amikor a túloldalon már égetik fel a hídhoz vezető ösvényt. A saját gyermeknek is ezt akarom ajándékba adni az életben, amolyan útravalóként. Sziklába vésett pilléreket, masszív láncokkal. Ha minden gyermek megkaphatná ezt, egy igen boldog világban élhetnénk, amiben az emberek tisztelettel, szeretettel és megértéssel fordulnak egymás felé. Hiszek a kötődő nevelésben, hiszem, hogy működik. Azért dolgozok, írok, beszélek, lélegzek, hogy minél több gyermek átélhesse ezt, minél több édesanya megtapasztalja, hogy a kiegyensúlyozottan kötődő gyermekkel az élet mókás és tele van meseszép pillanatokkal. https://mhbusinessconsulting.co.uk/