A kötődő nevelés gondolkodásmód, életforma, hozzáállás. Igény szerinti szoptatás, együtt alvás, babahordozás – mind fontos eszközei. Az is alapvető, hogy nem pótolom anyát, az anyai figyelmet és gondoskodást anyapótló kütyükkel.

Nem adok zenélő, éneklő játékot az elalváshoz, hanem éneklek én magam.

Nem kapcsolom be a tévét, hogy nézze egyedül a bábjátékot, hanem bábozok neki a szék mögül én magam.

Nem adok cumisüveget vagy cumit, hanem igény szerint szoptatom. Számtalanszor mellre teszem egy nap, ahányszor csak éhes, szomjas, fáradt, rosszkedvű vagy csak úgy kéri. Akár három, akár négy évesen is.

De mi van akkor, ha valami nem jön össze?

Mi van akkor, ha kiderül, hogy mi anyák csupán csak emberek vagyunk? Szuperhősök, misztikus lények, tele csodával, varázslattal és határtalan erővel, az nem vitás. Egyszerre vagyunk ölelő puha karok és konyhai robotgépek. Tantestület és takarítóbrigád, orvosok, nővérek, sofőrök és cirkuszi bohócok. Mégis: csupán csak emberek.

Történik valami. Valami egészen emberi. Megsérülünk, betegek leszünk. Elfáradunk. Nem tudjuk a figyelmünket továbbosztani három, négy gyerek mellett. Nem tudunk hordozni egy komoly betegség miatt. Vagy korán elapad a tej.

A kérdés ekkor merül fel: mit tegyen az, aki nem tud hordozni vagy szoptatni? Szeretnénk megadni mindent a kicsinek, amire csak vágyik és szüksége van. Azzal teszünk-e jót, ha az elveink miatt vagy egyéb okból nem adunk cumit, de a kicsi szopizás iránti állandó vágyát nem tudjuk kielégíteni igény szerint? Így hagyjuk, hogy gyötrődjön, és nem segítünk rajta? Vagy odaadjuk a cumit az elveink ellenére? Ez most csupán egy példa, de bármelyik élethelyzetre levezethető.

A választ az első mondatom hordozza: a kötődő nevelés gondolkodásmód. A lényeg, hogy a gyermekünk alapvető biológiai, lelki igényeit kielégítjük. Nem hagyjuk, hogy kínlódjon, csak azért, mert nem tudunk neki saját magunkból megadni valami alapvetőt. Olyan emberi vágyakról van szó, amik ha teljesülnek, boldogság érzés tölti meg a szívünket, és megsimogatja mindkettőnk lelkét. Ami pedig fontos, hogy a baba, a kisgyermek szemszögéből nézzük a dolgokat. A gyermekünk nevelése nem elsősorban rólunk szól.

A baba igénye nem az, hogy hordozóba tegyük. Ő arra vágyik, hogy testközelben legyen minél többet. Hogy hallja a légzésünket, a szívverésünket. Érezze a mellkasunk rezgését, miközben elmeséljük neki, miért olyan csodálatos az élet, amióta ő létezik. Közel legyen, duruzsoljunk egymás fülébe, miközben elkészítjük az ebédet, vagy bevásárolunk. A hordozás egy eszköz, hogy könnyedén kielégítsük a testközelség iránti igényt. A hordozás segít mindkettőnknek, hogy fáradhatatlanul helytálljunk. Hogy naponta órákon át az ölünkbe bújhasson a kismanó, úgy, ahogyan neki jó, mialatt mi magunk önmagunkkal, a tennivalóinkkal, a hazavitt irodai munkával, a konyhánkkal és a mosnivalóval békét köthetünk.

Nem tudunk, vagy nem akarunk állva hordozni? Hát „hordozzunk” fekve! Bújjunk össze alváskor, pihenjünk együtt napközben! Adjunk neki lehetőséget, hogy éjjel is odanyomhassa a buksiját akármikor a szívünkre, hogy újra érezze, biztonságban van ebben a világban, nem hagytuk magára.

Nem tudunk, vagy nem akarunk igény szerint szoptatni? Bújjunk össze a cumisüvegezéshez. Használjunk olyan mellre szerelhető tápszer adagolót, ami intim és boldog pillanatokat hozhat az életünkbe. Kínáljuk az ujját, rágókákat, rongyikát vagy adjunk cumit, persze ezeket csak mértékkel.

Ne hangtompítóként használjuk a cumit például, hanem összebújva, szeretettel.

Az utcán vagy a játszótéren se hagynánk, hogy anyamellel a szájában rohangáljon a gyermek. A cumit se játszáshoz kínáljuk, hanem valóban cici helyett: megnyugvásként, elalváshoz, a lelki egyensúly megteremtéséhez, a béke felfedezéséhez. Egy kicsit talán játszhatunk is vele. Ha viszont a cumit túlhasználjuk, valóban lehetnek hátrányai, a lelki gyötrődésnek, az igények semmibevételének azonban csak rossz vége lehet.

Ha egy kétéves esetében normális és természetes az igény szerinti szoptatás, miért ne lehetne ugyanúgy hétköznapi, hogy cumizik vagy cumisüvegből iszik egy nem szoptatott kisgyermek? A szopizás iránti vágy ugyanúgy él elevenen minden gyermekben. Minél természetesebb számára az, hogy szopizhat (cumit vagy cicit), annál kevesebb gátlása lesz, annál magabiztosabban fogja majd ő maga elhagyni a mellet vagy a cumit.

Ez is anyapótlás. De ha nincs más mód, hogy anyából többet kaphasson, az még nem ok arra, hogy meg is vonjuk tőle a lehetőséget, hogy pótolja. Az számít, hogy megismerkedjünk, hogy felfedezzük a gyermekünk személyiségét, és a számára megfelelő megoldásokat megtaláljuk. És imádjuk őt, feltétel nélkül – cumival vagy a nélkül!

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Hornyák Mariann

Azt pontosan tudom, hogy édesanyám mit mondott nekem, hogyan ölelt, miként bátorított. Azt is pontosan tudom, hogy hogyan éreztem magam ettől. És látom, hogy milyen hatása van az életemre. Tudom, hogy minden bátorító szó egy – egy erős vas láncszem, amelyek egymásba forrva erősítik tovább egymást. Ez a lánc tartja stabilan a hidat, amely az én szívemtől vezet a másik emberig. Az édesanyám szavai határozták meg, hogy ez a híd mennyire erős, mennyit bír el, milyen hamar és milyen gyakran omlik össze. Az én édesanyám remek munkát végzett. Az én szívhídjaim stabilak. Még akkor is szilárdan állnak a pillérek, amikor a túloldalon már égetik fel a hídhoz vezető ösvényt. A saját gyermeknek is ezt akarom ajándékba adni az életben, amolyan útravalóként. Sziklába vésett pilléreket, masszív láncokkal. Ha minden gyermek megkaphatná ezt, egy igen boldog világban élhetnénk, amiben az emberek tisztelettel, szeretettel és megértéssel fordulnak egymás felé. Hiszek a kötődő nevelésben, hiszem, hogy működik. Azért dolgozok, írok, beszélek, lélegzek, hogy minél több gyermek átélhesse ezt, minél több édesanya megtapasztalja, hogy a kiegyensúlyozottan kötődő gyermekkel az élet mókás és tele van meseszép pillanatokkal. https://mhbusinessconsulting.co.uk/