Környezettudatosság – De hogyan?!

Már a gyerekek előtt is próbáltam környezettudatosan élni, akkor, először a szelektív szemétgyűjtésbe kezdtem bele. Mióta a gyerekek megszülettek, még inkább foglalkoztat a környezettudatos életmód. A szemetet már együtt válogatjuk, Bora baba mosható pelenkáit együtt pakoljuk a mosógépbe, de úgy érzem, ez kevés.

A szelektív szemetet a községben, ahol élünk, minden hét utolsó keddjén viszik. Normál estben a szemétszállítással foglalkozó cég, áttetsző nejlon zsákjaiba kell tenni, amiből viszont negyed évre adnak négyet. Igen, négyet! Négy körülbelül 100 literes zsákot. Kinek elég az? De rendesek, mert elviszik a más áttetsző zsákokba gyűjtött szemetet is, a lényeg, hogy látszódjon szelektív hulladék, ami benne van és nem kommunális.

Környezettudatos életmód szelektív hulladékgyűjtés

A Liliputi kabátom egy áttetsző, hatalmas nejlon zsákban érkezett, amit egyből tovább hasznosítottam a szelektív szemét gyűjtésére. Mikor három hét alatt már negyedjére tettem bele a konyhai szelektív kuka tartalmát, megdöbbentem: a zsák, akkora volt mint a véletlenül mellé álló fiam… Akkor elgondolkodtam: most már elég, drasztikusabb változtatás kell!

Szép és jó dolog a szelektálás, szép és jó dolog, hogy mosható pelenkával csökkentjük a kommunális hulladékunkat, sok papírból játékot készítünk (például ilyet vagy ilyet), használtan vesszük a ruhák nagy részét, ügyelek, hogy szimpla divathóbortból ne fogyasszunk túl, ha vásárolunk legyen az inkább drágább hazai gyártású… DE ez nem elég, akkor sem állapot, hogy ennyi, főként műanyag szelektív hulladék keletkezik egy négy fős családban három hét alatt. Mit tehetnék még? – tettem fel a kérdést, és kezdtem gondolkodni. Bár nem szoktam az új esztendőre fogadalmakat tenni, idén mégis megfogadtam: változtatunk. Mondom is a terveket! (És várom a további tippeket, ötleteket!)

Tejet tejeskocsiból vagy automatából

Anyukáméknál vidéken nagyon népszerűek a tejautomaták, ők is sokat vásárolnak ilyenekből. Odamész, benyomod mit szeretnél, bedobod a pénzt, alátartod az otthonról hozott üvegedet és már kész is. A mi környékünkön ugyan tejautomata nincs, de van a szomszéd, nagyobb városban egy tejeskocsi, ahonnan szintén saját üvegből lehet hazavinni a tejet. Persze kis szervezést igényel majd a dolog, hiszen nem akarok plusz úttal átmenni csak tejért, tehát a heti 1-2, szomszéd városbeli intézni valómmal kell majd összehozni a tejvásárlást, így jobban kell tervezni. Mindenesetre már várom, hogy a szuper tejes (tényleg) üvegekben hordhassam a tejet.

Joghurt, szalámi, tea

A hűtőben rengeteg olyan termék található, amiből tudunk venni nagyobb kiszerelést. A kicsi műanyag dobozos joghurtokat nagyobb, üveges kiszerelésre cserélem, a vákuumozott felvágottat is felváltja a boltban szeleteltetett változat. A teából sem veszünk filtereset, csak olyat, ami ömlesztett kiszerelésű. Igyekszem lisztből, tésztából és hasonlókból is a nagyobb kiszereléseket előnyben részesíteni.

Tusfürdő, miegymás

Miért van az, hogy a kézmosó szappanból sokan használnak utántöltőset, hiszen így kevesebb a műanyag hulladék, a tusfürdőből, samponból viszont megvesszük mindig az új, kis flakonos verziót? Mostantól ezekből biztosan nagyobbat veszek, és (talán) a tusfürdőt szappanra cserélem.

A nedves popsitörlő egyeduralmának is véget vetek (azért első lépésben a teljes kiűzés nekem kicsit meredek lenne két gyerekkel és napi 200 vészhelyzettel), pelenkázáshoz az olajjal készült spricnis keveréket és kicsire vágott törülközőket használok majd (mosható pelusos fórumokban sok-sok receptet találunk).

De megvarrtam az első adag textilzsebkendőt is az éppen náthás fiamnak, aki egy orrtörlés után lazán dobta a szemetesbe a zsepiket… Én még gyerekkoromban vegyesen használtam mosható és dobható zsepit, mikor kerültek a mosható zsebkendők a fiók mélyébe? De arról sem szabad megfeledkezni, hogy a női egészségügyi termékek is rengeteg szemetet termelnek, jó azokat is lecserélni mosható tisztasági betétre és intimkehelyre.

Környezetbarát vászon csomagolás

Textiltáskák minden méretben és mennyiségben

Sokaknál alap már, hogy a minden vásárláskor beszerzett nejlon helyett vászontáskával járnak, ennek ellenére a gyümölcsöt, zöldséget és péksütit még mindig sokszor nejlonba tesszük. Nekem a legnagyobb bűntudatot az oviból hazafelé megvett mindennapos kakaós csiga okozza, hiszen 5 percet sem tölt a termék a papírtasakban és repül is a kukába… Ezért döntöttem el, hogy ebben is változtatni fogok: varrok magunknak egyszerű, fehér vászonból kisebb, nagyobb zsákokat, hogy ezeket használjuk. Az majd kiderül, melyik boltban engedik és melyikben majd nem. Utóbbit, ha tehetjük, biztos kevesebbszer látogatjuk majd.

Hozzászólások

Hozzászólások

Hogy tetszett?