Több ismerősöm is készpénznek vette, hogy írok a koraszülöttek világnapjára. Kérdezték, mikor jelenik meg. Először arra gondoltam, ez nem egészen az én asztalom, de ahogy felidéztem néhány találkozást a Cerny mentőkkel, egyre inkább úgy éreztem, ezekről a dolgokról mindenkinek tudni kell.

Először is arról a furcsa érzésről, amikor meglátok egy Cerny esetkocsit bárhol, melegség tölti el a szívemet. Ki az az őrült, aki boldogan mosolyog egy szirénázó mentőautó láttán? Nyilván én sem annak örülök, hogy egy család bajban van, a kisbabájuk túl korán, vagy rendellenességgel, betegséggel született, hanem annak, hogy az a család most a lehető legjobb kezekbe kerül, és a cernys csapat minden jót kihoz ebből a helyzetből, ami benne van.

Kép forrása: Hand to Hold

„Újságíró koromban” volt szerencsém jelen lenni a magyarországi újszülöttmentés néhány állomásánál. Ott voltam azon a konferencián, ahol Somogyvári doktor keményen védte az aktuális amerikai újszülöttellátási protokollt, mely szerint fő a biztonság, minden „egészségesnek tűnő” újszülöttet is le kell szívni, hogy tuti szabadok legyenek a légutak. A szakma akkori álláspontja szerint ez így volt helyes, csak néhány orvos berzenkedett ellene. Aztán teltek az évek, jöttek az új kutatások, és a doktor úr mert változni, és változtatni, de még mennyire.

Az orvos, aki mert váltani

Az azóta megjelent, az ő társszerzőségével készült magyar irányelvekben már érvényesül az a szemlélet, amely nagy hangsúlyt helyez az újszülött stressztől való védelmére, mert kiderült, hogy a kis törékeny test „bántása” sokkal nagyobb kárt okoz, mint amennyi hasznot hoznak a beavatkozások. Felnézek minden orvosra, aki mer váltani, beismeri, hogy a régebbi szemlélete már meghaladott, sőt, belső igénye, hogy folyamatosan fejlődjön, kövesse a tudományos változásokat, gondolkozzon, és kreatív megoldásokkal igyekezzen még jobbá tenni a rá bízott páciensek és hozzátartozók életét. Ez annak fényében még tiszteletreméltóbb, hogy tudjuk, hogy az egészségügyi ellátó rendszer túlnyomó része ma azzal a jelszóval működik: „Harminc (ötven) éve ezt csináljuk, ha régen jó volt, ma is jó.”

Belecsöppentem a közepébe

Abban a kórházban, ahol dolgozom, nincs perinatális intenzív centrum (PIC), ezért a munkatársaink arra törekszenek, hogy azok a babák, akiknek várhatóan intenzív ellátásra lesz szükségük, ne nálunk jöjjenek világra. Ha a probléma már előre ismert, akkor az anyát olyan kórházba irányítják, ahol működik PIC, egészen addig a pontig, amíg a baba „intrauterin szállítható”. Tehát, ha már látható, hogy a baba hamarosan meg fog születni, de még a mentő kockázat nélkül át tudja vinni az anyát a másik intézménybe, ahol felkészült stáb várja őket.

Kép forrása: Every Tiny Thing

Ám, így is előfordul, hogy nálunk születik meg egy-egy egészen apró kisbaba. Ilyenkor beindul a jól szervezett csapatmunka, a mi munkatársaink felkészülnek a baba fogadására, előkészítik az alapfelszerelést, szülész, szülésznő, csecsemős nővér, neonatológus szakorvos várja a kis jövevényt, miközben értesítik a Cerny mentőket és a fogadó intézményt. Amint a Cerny megérkezik, átveszik a korababa ellátását, és biztonságba helyezik a kicsit. Bár többször láttam már újszülöttszállítás előkészítését, a sarokból végignéztem, hogy gondoskodik a Cerny csapat a másik kórházba átszállítandó nagyobb, érettebb, valamilyen alkalmazkodási zavarral küzdő kisbabával, de volt egy alkalom, amikor belecsöppentem a sűrűjébe.

Megcsörrent a telefon

Az anya a hetedik hónapban volt. Nem érezte túl jól magát, ezért bejött a kórházba. Egyszer csak felgyorsultak az események, a baba egyértelműen ki akart jönni. Megkezdődött a csapatmunka, hamar odaértek a mentők, a fogadó intézmény szakemberei is készültek, forró dróton folyt a kommunikáció. Mivel nekem ilyen helyzetben általában nincs feladatom, és nem is jó, ha ott lábatlankodom, az osztályon segítettem a babáknak és anyukáknak. Egyszer csak megcsörren a telefonom, hogy várnak a szülőszobán. A kisbaba már biztonságban volt a Cerny inkubátorában, ami gyakorlatilag egy mozgó intenzív egység. A fogadó kórház azt kérte, hogy lehetőleg ne induljanak a babával tovább addig, amíg nincs pár milliliter anyatej a baba édesanyjától. Ugyanis az anyatej a koraszülöttek számára életmentő lehet.

Ezért szólt a telefonom. Amikor beléptem, láttam, hogy a Cerny mentő munkatársai utolsó simításokat végeznek az apró baba körül, és teljes nyugalommal fogadják a hírt, hogy még pár percet várniuk kell az indulással. Azt a gyűszűnyi anyatejet pontosan olyan fontosnak tartották, mint a baba légzésének stabilitását, vagy a keringés biztosítását.
Beléptem a szülőszobába, ahol az anyuka ellátása éppen a vége felé járt, bemutatkoztam, elnézést kértem, hogy további kellemetlenségeket fogok okozni, elmagyaráztam, hogy ez most miért fontos.

Biztonságban a cél felé

Lefejtünk öt milliliter előtejet egy steril fecskendőbe, amit a mentőorvos megköszönt, majd elhelyezett a baba mellett. Az anya mellé tolták az inkubátort, hogy láthassa a kicsit, néhány teljesen korrekt, de mégis bátorító mondat kíséretében adtak neki a babáról egy fényképet, majd elköszöntek. Lenyűgözött az a szakértelem, nyugalom és az a hozzáállás, amit a jelenet megmutatott belőlük. A történet folytatásáról csak annyit tudok, hogy a kisbaba biztonságban átkerült a Honvéd PIC-re, az édesanya amint lehetett, utána ment, és pár hét múlva úgy tértek haza, hogy a baba kizárólag szopott.

Kép forrása: Abonyi Lajos Művelődési Ház

Ez csak egyetlen történet, de még számtalan jelenet eszembe jut a Cerny mentőkről. Amikor egy városligeti rendezvényen az ő sátruknál lehetett ismerkedni a hordozással, hordozókendővel… Amikor Somogyvári doktor a korai bőrkontaktusról, és a centrális oxitocin érzelmi hatásáról beszél, amiről az orvosok nyolcvan százaléka azt sem tudja, hogy létezik. Azt is tudom hogy ő volt az, aki felemelte a szavát a koraszülöttek érzéstelenítés nélküli szemvizsgálata ellen, és megszervezte a mobil szűrő-szolgáltatást, amivel elkerülhető, hogy a beavatkozás fájdalmas legyen, egyben elkerülhető a törékeny kisbaba újabb szállítása is. Ők azok, akik már szülőkről is készítenek fényképet, amit betesznek a baba inkubátorába, hogy a láthatatlan kapocs még erősebben fennmaradjon.

Nekem a koraszülöttek világnapja róluk is szól. És minden orvosról, nővérről, egészségügyi dolgozóról, akik a baba körül látják a családot is, a magzat kinézetű korszülöttben meglátják az érzékeny lelket, és az érző lényt, és azt a kisgyereket, majd felnőttet, akinek életében nagyon is számít, hogy hogyan bántak vele, amikor világra jött.

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Sződy Judit

Érettségi után nem vettek föl az egyetemre, így egy évig dolgoznom kellett. Nagy szerencsém, hogy rögtön a mélyvízbe dobott a sors - egy gyermekpszichiátriai osztályon kaptam állást, ahová komoly pszichés problémákkal kerültek be a gyerekek, négy évestől tizennyolc éves korig. Ott éreztem meg, hogy képes vagyok a segítségkérőre ráhangolódni, és tolerálni a másságot. A következő évtől egyetemre jártam, okleveles pszichológusként végeztem. Az egyetemi évek alatt született meg három fiam, akik azonnal gyakorlati tapasztalatokhoz juttattak. A szakdolgozatom írása során nyolcvan anyával készítettem interjút szülésről - szoptatásról, ez nagyon megerősített abban, hogy kevésbé az anya alkata, mint a megfelelő szoptatási gyakorlat, a szoptatáshoz kapott segítség és lelki támasz számít abban, hogy a szoptatás addig tartson, míg az anyának és gyermeknek egyaránt jó. Gyes mellett újságíróként dolgoztam, állandó témám a várandósság és a szülés utáni első évek kérdéseinek földolgozása: a szülő-gyerek kapcsolat, a nevelés és a szoptatás volt - és ma is az. Csatlakoztam A "Szoptatásért" Magyar Egyesülethez, ahol lehetőségem van tapasztalt szakemberekkel együtt dolgozni, hozzáférek a legfrissebb szakirodalomhoz, és lehetőségem van külföldi konferenciákon is részt venni. A MÉRCE Egyesület keretei között dolgoztam a magyarországi szülészeteket felmérő munkában, melynek végeredménye a két Születéskalauz (majd a Sanoma Kiadó munkatársaként a Hol jó szülni?) című könyv, ami több ezer családot segített - és azóta is segít - tájékozódni a szüléssel kapcsolatos ajánlások, a szülészeti gyakorlat és a szülés körüli események (pszichés változások, szoptatás stb.) terén. 1999-ben megszületett kislányom, aki már élvezhette előzőleg megszerzett tapasztalataim gyümölcsét. A "gyerekezés" mellett továbbra is állandó újságírói munkát végeztem, kismamaklubot vezettem, az Alternatal Alapítvány tanfolyamán tartottam a szoptatásról szóló nap beszélgetését, és egy internetes szolgálat szoptatási tanácsadójaként is dolgoztam. Ezeket a feladatokat továbbra is ellátom, azzal a különbséggel, hogy 2003-ban megszereztem az IBCLC (International Board Certified Lactation Consultant) címet, így hivatalosan is szoptatási szaktanácsadónak tekinthetem magam. 10 évig a Kismama magazin, és három évig a babaszoba.hu szerkesztője voltam, jelenleg a HelloBaby magazin külsős újságírója vagyok. munkám során napi rendszerességgel kerülnek elő csecsemőgondozással, neveléssel, szoptatással kapcsolatos kérdések, amelyekre - a dolog természeténél fogva - mindig naprakész válaszokat kell adnunk. Mindennapjaim része a telefonos tanácsadás - az ország minden tájáról, sőt külföldről is kapok hívásokat. Jelenleg az Uzsoki utcai Kórház szülészetének laktációs szaktanácsadója vagyok. Úgy érzem, hogy munkámban sokat segít az a tárgyi tudás, amit a tanulmányaim során megszereztem, azok az információk, amiket a családoktól anyáktól kapok, és az a több, mint tizenkilenc év, amit eddig gyakorló szülőként töltöttem el. http://www.szody.hu