“Ha tudnád, amit én tudok” – Egy anya nyílt levele az őt kioktató hölgyhöz, aki szerint elkényezteti a gyerekét

Kelly, egy amerikai édesanya éppen egy hipermarketben vásárolt örökbefogadott lányával, míg egyszercsak arra lett figyelmes, hogy egy vadidegen arról kezdi vadul kioktatni, hogy elkényezteti a gyereket, amiért a hordozóban viszi és hogy a kislány „sosem lesz önálló”.

Kelly Dirkes -aki több Down-szindrómával élő gyereket is örökbefogadott férjével- ott, a helyszínen nem csinált nagy ügyet a dologból, de később a Facebook-oldalán hosszú nyílt levélben magyarázta el, miért lenne jobb, ha az emberek inkább a maguk dolgával törődnének. Reméljük, a beszólogató hölgy is olvasta, de mindenki számára tanulságos lehet.

Kelly Dirkes down-szindrómás gyermekeKép forrása: Kelly Dirkes Facebook oldala

„Kedves hölgy a Targetben [egyik legnépszerűbb hipermarketlánc az USA-ban – a szerk.],

Megkaptam ezt már máskor is. Hogy ‘elkényeztetem azt a gyereket’. Te meg voltál róla győződve, hogy sosem fog ‘önállóságot tanulni’. Én csak rád mosolyogtam, egy puszit adtam a fejére és folytattam a vásárlást.

Ha tudnád, amit én tudok.

Ha tudnád, hogy élete első tíz hónapját teljesen egyedül töltötte egy steril inkubátorban, és az ujjszopáson kívül semmi nem volt, ami megnyugtassa.

Ha tudnád, milyen arcot vágott abban a pillanatban, amikor az intézeti gondozó először a kezembe adta – derű és vegytiszta rémület keveréke ült ki a kis ábrázatára. Soha senki nem ringatta őt azelőtt, és fogalma sem volt, mit kell ilyenkor tennie.

Ha tudnád, hogy ébredés után mindig csak feküdt a kiságyában és sohasem sírt, mert mostanáig senki sem reagált rá. Ha tudnád, hogy a szorongás mindennapos jelenség nála, ahogy az is, hogy a fejét az ágy rácsához ütögesse és ringassa magát, hogy megnyugodjon.

Ha tudnád, hogy ez a kislány szívszorítóan ‘önálló’ a hordozójában: perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket fogunk eltölteni azzal, hogy lecsillapítsuk az agyának azt a részét, amely azt sikítja, hogy ‘trauma’ és ‘nem biztonságos’.

Ha tudnád, amit én tudok.

Ha tudnád, hogy ez a baba most már akkor nyöszörög, ha letesszük, nem akkor, ha felvesszük. Ha tudnád, hogy ez a baba teli tüdőből ‘énekel’ reggelenként és a délutáni alvást követően, mert tudja, hogy a kukorékolásának köszönhetően valaki kiveszi majd az ágyából és tisztába teszi. Ha tudnád, hogy ezt a babát most már Mama vagy Papa ringatja álomba, nem pedig saját maga. Ha tudnád, hogy ez a baba mindenkit megríkatott azon a napon, amikor vigaszért fordult hozzánk anélkül, hogy bárki erre ösztönözte volna.

Ha tudnád, amit én tudok.

‘Elkényeztetni ezt a gyereket’ életem legfontosabb feladata. Kiváltság. Még tovább is fogom hordozni – amíg csak engedi –, mert így tanulja meg, hogy biztonságban van. Hogy tartozik valakihez. Hogy szeretve van.

Ha tudnád…”

 

Hozzászólások

Hozzászólások

1 hozzászólás

szólj hozzá
avatar Vecsei Kinga (7 év)

Gyönyörű! Mindenkinek olvasnia kéne, aki úgy gondolja, hogy a hordozással el lesz kényeztetve a baba, pedig pont, hogy nem, így tanulja meg, hogy igen is mindig ott vagyok neki, amikor szüksége van rám és nem a nadrág szárát kell huzogatnia, hogy valaki vegye már fel. Imádom!

Hogy tetszett?