Anyukám nem így csinálná

„Kislányom, tartsd a fejét!” – ugrik oda a nagyi az újdonsült anyához. A hirtelen mozdulattól mindenki megijed, a baba sírni kezd, a hordozásnak is annyi, ha az anya nem túl elkötelezett, magabiztos, vagy nem kap további támogatást.

A nagyi azt hiszi, hogy a baba egész buksiját meg kell támasztani, nem elég, ha a kendő a tarkót támasztja. A nagyi azt hiszi, hogy tönkre megy a baba gerince, ha sokat hordozod. A nagyi úgy tudja, hogy nem elég csak anyatejet adni a picinek, teáztatni kell, hogy ne száradjon ki. A nagyi szerint hat hetes koráig nem szabad kivinni a babát a lakásból, mert elkap valami fertőzést. A nagyi jót akar!

A nagyi többnyire valóban jót akar. Fölnevelt egy (két, három) gyereket, hallgatott a saját anyjára, Pikkler Emmire, Spockra, a védőnőjére. Ő is a legjobbat akarta, mint ahogy te. És most is a legjobbat akarja. Félt titeket.

Evolúciós pszichológia? Eszik, vagy isszák?

A nagyinak fogalma sincs róla, hogy a babád számára a testközelség mennyire fontos. Eszébe sincs evolúciós szempontokat figyelembe venni, nem gondol a kismajomra, az ősember babájára, a mai vadászó-gyűjtögető törzsek életmódjára. Lehet, hogy te sem, de a te generációd számára már létezik minta, hiszen 15-20 évvel ezelőtt is hordoztunk (e sorok írója biztosan). Voltak kendők, bár nem volt túl nagy választék. Nem voltak tanfolyamok, egymástól lestük el a trükköket, vagy rosszul fotózott nyomtatott útmutatókból próbáltunk rájönni a megfelelő felkötési módokra. De a nagyi még más generáció. Az ő idejében az volt a cél, hogy a gyereket kezdettől rendre neveljék, hogy csak a „gondozási feladatok” idejére legyen kézben a baba (etetés, pelenkázás, böfiztetés, fürdetés).  Akkor azt vallották, ettől lesz majd önálló a gyerek, de, ha felkapkodják, el lesz kényeztetve. Kinek kell elkényeztetett csecsemő? Kinek kell hisztis gyerek?

Felnőttél?

Persze, a nagy kérdés, hogy a nagyi mit kezd a saját aggodalmával, és te mit kezdesz az ő aggodalmával? Felnőtt-felnőtt vagy felnőtt-gyerek viszonyban vagytok?

Ha két felnőtt kommunikál egymással, hiába aggódik az egyik a másik tettei miatt, tiszteletben tartja, hogy a másik önálló, döntésképes lény, és nem szól bele abba, amit csinál. Ha a szüleid engedték, hogy fölnőj, a párbeszéd nagyjából így folyik.

• Jaj, én úgy tudom, meg kell fogni a pici fejét, különben megsérül.

• Nem, Anya! Nézd, így is eléggé megtámasztja a kendő. Nagyon jól érzi magát így!

És ezzel vége is. Lehet, hogy a nagyi kérdez egyet s mást a hordozásról, de nem vonja kétségbe azt, hogy te vagy a felelős a babáért, és te is a tőled telhető legjobbat szeretnéd adni neki.

Ha nem felnőtt-felnőtt a viszony, hanem továbbra is a kislányának tekint, jön a kapkodás, az ugrálás, a kioktatás, a háborgás és a vita.  Véget nem érő kontroll, tanácsok és elégedetlenség mindkét részről. Ha pár évig jobb is volt, most előkerülnek a gyerekkorodból olyan jól ismert viták, alkudozások, mártíromság, érzelmi zsarolás és társai, minden, amivel gyerekkorodban megpróbáltak rávenni arra, hogy ne térj le a „helyes útról”.

Anyából nagyi

A mai fiatalos nagymamák esetében nem ritka a rivalizálás a saját lányukkal. Ki tudja jobban? Ki a jobb anya? Ki a csinosabb? Anyukád lehet, hogy megrémült, hogy anyából nagymamává vált. „Visszafordíthatatlan, hogy én már az öregek közé tartozom.” Vajon ebből hogyan lehet lealkudni egy kicsit. Például úgy, hogy a nagyi éppolyan teljes jogú anyjának tartja magát, mint amilyen te vagy.  Akkor is veled van, amikor nem kellene. Talán kulcsot is kapott a házhoz! Talán ő ágyaz be nektek, ő főz, és ő szól be, ha ferdén áll a kép a falon. Segít anyagilag, ha teheti. Te közben azt érzed, hogy nem utasíthatod vissza, hogy ennyivel tartozol neki. És újra előkerült a gyerekkori mártír anyád, aki elől menekülni kellene. Az a nagy igazság, hogy a nem túl rózsás helyzetért te is felelős vagy. Egy, aki kontrollál, egy aki hagyja, hogy kontrollálják. Ha neked kényelmes továbbra is a „kislánya”maradni, mert olyan dolgokat nyújt, amelyek nagy segítséget jelentenek a babás hétköznapokban. De az is lehet, hogy számodra megszokott, hogy irányítanak. Úgy érzed, nélküle nem mennének a dolgok. Vajon megéri? Jó vásárt csinálsz?  Gondold át, és dönts, hogy maradsz-e még te magad is gyermek, vagy felnősz, és vállalod a felelősséget. Félig-meddig ez nem nagyon szokott menni, csak, ha nekiveselkedsz. Először azt hiszed el, hogy képes vagy fölnevelni egy gyereket. Bízol abban, hogy a baba tudja, mi a jó neki, és jelzi, ha valami nem jó.

Ezt az önbizalmat a legjobban olyan csoportokban szerezheted meg, ahol hozzád hasonló szemléletű anyákkal tudsz beszélgetni. Irány a játszótér, a hordozós klub, a szoptatás támogató csoport.

Ha nyitott rá, vidd el a nagyit. Álmélkodni fog. Ahogy te is, hogy hogy megváltozott. Talán ki is próbálja a kendőt. És nem szól be senki! Visszanyered a szabadságodat!

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Sződy Judit

Érettségi után nem vettek föl az egyetemre, így egy évig dolgoznom kellett. Nagy szerencsém, hogy rögtön a mélyvízbe dobott a sors - egy gyermekpszichiátriai osztályon kaptam állást, ahová komoly pszichés problémákkal kerültek be a gyerekek, négy évestől tizennyolc éves korig. Ott éreztem meg, hogy képes vagyok a segítségkérőre ráhangolódni, és tolerálni a másságot. A következő évtől egyetemre jártam, okleveles pszichológusként végeztem. Az egyetemi évek alatt született meg három fiam, akik azonnal gyakorlati tapasztalatokhoz juttattak. A szakdolgozatom írása során nyolcvan anyával készítettem interjút szülésről - szoptatásról, ez nagyon megerősített abban, hogy kevésbé az anya alkata, mint a megfelelő szoptatási gyakorlat, a szoptatáshoz kapott segítség és lelki támasz számít abban, hogy a szoptatás addig tartson, míg az anyának és gyermeknek egyaránt jó. Gyes mellett újságíróként dolgoztam, állandó témám a várandósság és a szülés utáni első évek kérdéseinek földolgozása: a szülő-gyerek kapcsolat, a nevelés és a szoptatás volt - és ma is az. Csatlakoztam A "Szoptatásért" Magyar Egyesülethez, ahol lehetőségem van tapasztalt szakemberekkel együtt dolgozni, hozzáférek a legfrissebb szakirodalomhoz, és lehetőségem van külföldi konferenciákon is részt venni. A MÉRCE Egyesület keretei között dolgoztam a magyarországi szülészeteket felmérő munkában, melynek végeredménye a két Születéskalauz (majd a Sanoma Kiadó munkatársaként a Hol jó szülni?) című könyv, ami több ezer családot segített - és azóta is segít - tájékozódni a szüléssel kapcsolatos ajánlások, a szülészeti gyakorlat és a szülés körüli események (pszichés változások, szoptatás stb.) terén. 1999-ben megszületett kislányom, aki már élvezhette előzőleg megszerzett tapasztalataim gyümölcsét. A "gyerekezés" mellett továbbra is állandó újságírói munkát végeztem, kismamaklubot vezettem, az Alternatal Alapítvány tanfolyamán tartottam a szoptatásról szóló nap beszélgetését, és egy internetes szolgálat szoptatási tanácsadójaként is dolgoztam. Ezeket a feladatokat továbbra is ellátom, azzal a különbséggel, hogy 2003-ban megszereztem az IBCLC (International Board Certified Lactation Consultant) címet, így hivatalosan is szoptatási szaktanácsadónak tekinthetem magam. 10 évig a Kismama magazin, és három évig a babaszoba.hu szerkesztője voltam, jelenleg a HelloBaby magazin külsős újságírója vagyok. munkám során napi rendszerességgel kerülnek elő csecsemőgondozással, neveléssel, szoptatással kapcsolatos kérdések, amelyekre - a dolog természeténél fogva - mindig naprakész válaszokat kell adnunk. Mindennapjaim része a telefonos tanácsadás - az ország minden tájáról, sőt külföldről is kapok hívásokat. Jelenleg az Uzsoki utcai Kórház szülészetének laktációs szaktanácsadója vagyok. Úgy érzem, hogy munkámban sokat segít az a tárgyi tudás, amit a tanulmányaim során megszereztem, azok az információk, amiket a családoktól anyáktól kapok, és az a több, mint tizenkilenc év, amit eddig gyakorló szülőként töltöttem el. http://www.szody.hu