Babakocsitól a Liliputiig

Az anyaság, gyereknevelés olyan, mint a foci vagy a politika. Mindenkinek van véleménye róla, kicsit mindenki szakértő. Hát én is így voltam vele, komoly előítéletekkel néztem bizonyos dolgokat. Ilyen volt például a babahordozás. Nem kis utat jártunk be azóta…

Mielőtt gyerekeim születtek, ha megláttam valakit, aki hordozta a babáját, komplett elmebetegnek gondoltam. Minek cipeli azt a kölyköt, ha vannak azok a csodás babakocsik, csak tologatni kell, nem kell cipekedni, jó az mindenkinek és legalább lát is valamit a baba, nem úgy, mint szerencsétlen, arccal befelé hordozott társaik. Na aztán sikerült 36. hétre szülnöm egy 2 és fél kilós kisfiút.

Liliputi rugalmas hordozókendő - Deep Blue

Mikor két hetes volt, kint pedig szikrázott a nyári napsütés, gondoltuk, elvisszük sétálni. Néztük azt az apró babát, meg az óriási hiper-szuper babakocsinkat és egyszerűen nem mertük beletenni, nehogy elvesszen benne. Szerencsére egy drága barátnőm előrelátó volt és kaptunk tőle egy karikás kendőt. Biztos, ami biztos alapon. Úgyhogy azt előkaptuk, megnéztünk pár youtube videót és valahogy magunkra eszkábáltuk Palit. Akkor és ott rögtön kiderült számunkra, miről is szól ez. Hirtelen szinte megint olyan közel voltunk egymáshoz, mint a születése előtt. Éreztem minden szívverését, a szuszogását. Csodás érzés volt. Nem kérdés, függők lettünk.

Igen, többesszámban, ugyanis a férjem is beleszeretett a hordozásba, azt mondta, kezdi kapizsgálni, milyen lehet terhesnek lenni. Aztán a babánk őszre belenőtt a csatosba. Akkor már célirányosan mentünk a Liliputihoz, minden babás ismerős oda irányított minket és hát nem véletlenül…

A második várandósságom alatt is hordoztam a leendő nagytesót amíg csak tudtam, aztán a kicsi születésénél már nem is volt kérdés a hordozás, úgyhogy előre beszereztük egy szépséges, Liliputi rugalmas kendőt. Már a kórházi táskámban ott lapult az a piros csoda.

Liliputi rugalmas hordozókendő - robo-kids

Harmadik alkalommal használtuk, amikor a kisfiam annyira elkényelmesedett benne, hogy telerottyantotta a pelust. Persze úgy, hogy átázott a ruhája és a kendő is. Amíg a mosógépben pörgött a hordozó, azon aggódtam, hogy milyen gyorsan fog megszáradni, és mikor fogom tudni újra használni. Na, akkor jöttem rá, hogy kell egy váltás kendő. Az ilyen és ehhez hasonló esetekre. A kérdés már csak az, hogy milyet…

Azt hiszem, nem akarok még egy egyszinűt, inkább valami mintásra vágyom. Úgyhogy szemezek a Liliputi téli limitált mintáival. A medúzás gyönyörű, azt imádom. De a robotos meg baromi vagány. És mégiscsak fiú kerül bele. Plusz azt hátha a férjem is szivesebben hordja. Vagy legyen inkább az indiános? Jaaaj, tényleg nem tudom. Mindenképp döntenem kell? Végülis jön a karácsony, a család meg elég nagy…

Nem segített az sem a döntésben, hogy mi modellkedtünk az új hordozók fotózásán, mert mindhárom teljesen elvarázsolt. Képtelenség egyet kiválasztani. Muszáj csak egyet választani?!

Liliputi rugalmas hordozókendő - nawaho

Hozzáaszólások

Hozzászólások

Hogy tetszett?