Van az emancipációnak egy kevéssé reflektorfénybe állított, de szerintem nem kevésbé fontos aspektusa. Bár vitathatatlanul rengeteg munka vár még ránk mielőtt elérkezettnek tekinthetjük a valós női egyenjogúság korát, a folyamat részeként a férfiaknak is meg kéne adni a lehetőséget, hogy emancipálódjanak azon a (talán egyetlen) területen, ahol ők ütköznek üvegplafonba. Ahogy egyre több nő kerül klasszikusan férfiak által betöltött pozícióba, talán itt az idő, hogy a férfiak is beengedtessenek a klasszikus női szerepkör egyik bástyájába! Több apát a szülők közé! Anyák, bízzatok meg kicsit bennünk, Apák, bízzatok kicsit magatokban! Meg tudjuk csinálni mi is!

Személy szerint mélyen hiszek az emancipációban, a párkapcsolati egyenlőségben pedig különösen. Fel sem merül bennem, hogy bizonyos dolgokhoz (vagy dolgokból való kimaradáshoz) több jogom lenne, mint a másik félnek. Pláne nem azért, mert férfi vagyok! Nálunk például a teljes háztartás vitele a kezdetektől közös feladat, mondhatni közös kihívás. Én porszívózok, ő felmos. Ő kezeli azt az ördögi masinát amit mosógépnek hívunk, én vasalok. Estebé. Nem volt kérdés egy pillanatra sem, hogy a gyermeknevelésből, a gyermek körüli teendőkből is egyenlő arányban vesszük ki majd a részünket.

1. Hogyan lettem apa

Mégis, amikor a kislányunk megszületett, észrevétlenül és ösztönösen zárult össze körülötte a „hölgykoszorú”, én pedig hasonlóan ösztönösen a háttérbe vonultam, inkább a háttérben maradtam és azt csináltam, amit már előtte évekig, és amiben tudtam, hogy jó vagyok, támogattam a szeretett nőt, és szülőként csak akkor léptem be, ha ő bepánikolt. Biztos vagyok benne, hogy az első pár hónapban ez nekünk nem csak természetes de hasznos is volt. Így utólag, az idő lencséjén megszűrve volt benne valami ősi. De aztán egyszer csak feltámadt bennem az igény, hogy szemlélődőből jelenlévő legyek, elkezdtem hát megtörni a mintát.

A könyvek, weboldalak számomra is elérhetőek voltak, és ha kértem én is kaptam segítséget, tehát tulajdonképpen csak elhatározás kérdése volt, hogy felzárkózzak a szülői kompetencia terén.

2. Eggyel több gyereked van, igaz-e Anyuka?

Van egy széles körben elterjedt negatív sztereotípia az apáról, akinek azonnal valami halaszthatatlan dolga akad, amint pelenkát kéne cserélni a gyermeken. Vagy kétségbeesetten nekilát, feltűnően rosszul, hogy aztán megmentsék. Legidősebb unokaként nekem volt már részem egy pár pelenka kicseréléseben mielőtt a saját sarjam fenekén először váltottam gyűjtőzacskót, ezért ez engem nem érintett annyira keményen. Javaslom hasonló „edzések” beiktatását minden apajelöltnek, mert semmiség az egész. Nem mondom, volt egy-két „kakikalipszis” amiből szívesen kimaradtam volna, de valójában abból szerintem mindenki, ideértve az anyukát is. Az a tapasztalatom, hogy nincs genetikailag kódolva a nőkbe sem a koszos pelus iránti rajongás.

Egy másik kedvencem, amikor az apa „bébiszittel”. Szerintem az apák nem „bébiszittelnek”, hanem szülőként együtt vannak a gyerekükkel. Tartottam ennek ellenére az első pár órától, amikor kettesben maradtunk, vagy úgy ébredt, hogy csak én voltam már otthon? Persze. Nem azért mert nem tudom, hogy mit kell tenni, vagy nem fogom megérteni mit szeretne, hanem azért mert nem voltam benne biztos, hogy Ő elfogadja azt, hogy velem van és nem az anyjával. Voltak jobb, és rosszabb alkalmak, üvöltve sírások Anya után, és reklámfilmbe illő „dögönypartik” egyaránt. Szépen kialakult a saját rendszerünk, meglettek a saját „dolgaink”, és túlzás nélkül állíthatom, hogy minden ilyen alkalommal közelebb kerültünk egymáshoz.

Az altatás megint csak kritikus pont, pláne, ha úgy szokta meg a gyermek, hogy cicicumi is jár hozzá. Az ide tartozó sztereotipikus kép a síró apa kezében síró gyermek, háttérben az óra hajnali hármat mutat. Tapasztalatom szerint ez sem megoldhatatlan, bár azzal számolni kell, hogy hosszabb ideig fog tartani. Legnagyobb meglepetésemre, nálunk az első alkalommal amikor én altattam, a kerítésen átugráló közhelybárányok jöttek be. Olyannyira, hogy azóta néha direkt kéri őket, már nem csak tőlem.

3. Trendek és kihívások

Miközben épphogy csak beálltunk a pelenkázó mellé, máris gondolkodhatunk azon, hogy akarunk-e és mennyire alternatívan „gyermeknevelni”, ez pedig garantáltan nem lesz zökkenőmentes. A modern szülőség az elvek, módszerek, vélemények konstans és instant áramlásával nem csak az apák számára jelent kihívást. A nyitottság, rugalmasság, csapatmunka mindkét fél részéről nagyon hasznos itt, mert egy dolog biztos, az pedig az, hogy nem úgy lesz ahogy gondoltuk! Tisztán emlékszem például a szavaimra, amivel kategorikusan kizártam a mosható pelenkák mellett érvelő feleségem előtt azt, hogy én ebbe a „buliba beszálljak”. Akkor is eszembe jutottak, amikor egy évvel később én érveltem amellett, hogy tartsunk ki mellettük, mert ez már szülői identitáskérdés, és egyébként is mekkora cuki az „óriáskuffere”, és akkor is eszembe jutnak néha amikor tisztítom őket. Változunk, na!

Nyilván nem mindig szivárványos napsütéses, vidáman dalolós menet ez. Emlékszem mennyire a pokolba kívántam a mosható pelenka patentjait, amiért valahogy soha nem akartak együttműködni. Azt pedig megszámolni sem tudom hányszor dúltam-fúltam ki a szobából mire sikerült megtanulnom használhatóan megkötni a hordozókendőt. Mindezt úgy csinálni, hogy (legalábbis kezdetben) a gyermek látszólag egyáltalán nem vágyik rá, és csak az anya tényező számára, nem könnyű (De hát végül is jó ideig effektíve egyek voltak, olyan nagyon nem is meglepő). Ahogy a gyermek cseperedik, úgy kezd egyre inkább megmutatkozni, hogy azért nem tűnt el nyomtalanul az idő és a törődés.

4. Előre Apák!

Új kihívások pedig mindig lesznek, ahogy olyanok is, akik szerint ez az egész természetellenes, és vissza kéne mennünk meccset nézni. Én például most épp hajformázási trükköket tanulok az internetről, és azon gondolkodom, hogy meg kéne tanulnom varrni, mert hamarosan jön a házilag készített jelmezek időszaka. Nem éppen a klasszikus férfiszerepbe illeszthető gondolatok. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a gondoskodásnál nincs férfiasabb dolog.

Arra biztatnék hát minden apatársat, hogy ha érzi magában az igényt, vegyen részt a gyermek körüli teendőkben a fürdetésen kívül is, ne (csak) habozzon, vágjon bele! Bár nem kihívásoktól mentes vállalkozás, de pótolhatatlan és másként megszerezhetetlen élményekkel lesz gazdagabb. Van ugyan pár évszázad lemaradásunk, de én úgy látom, hogy az apaközösség egyre inkább kezdi meghaladni a „tejfakasztó-oszt-jónapot” attitűdöt. Ki tudja, talán egyszer eljön az az idő is, amikor a friss nagypapa (is) ad pelenkázási tippeket.

Mert igazából a gyakorlat teszi ám a mestert, nem a nem!

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Kepes-Végh Ádám

Hol ilyen vagyok, hol olyan. Bár soha nem hasonlítottam még egyujjas kifordított bundakesztyűre, néha már ébredtem úgy, hogy úgy néztem ki, mint egy szobafestőpemzli. Amikor gyerek voltam kukás szerettem volna lenni, aztán kamionsofőr. Később ügyvéd. El is kezdtem a jogi egyetemet, majdnem be is fejeztem. A szakácsképzést azt befejeztem, de abban a szakmában sem dolgoztam egy percet sem. Más lett a munkám, és más a hivatásom is. Apa vagyok. 2014-ben egy intenzív év méltó zárásaképpen kezdődött életem kalandja. Apablogger is vagyok. 2015 nyarán a Balatonparton csókolt homlokon egyszerre öt múzsa, és kezdtem el megosztani történeteimet, gondolataimat a szülőség másik oldaláról. Lelkes híve vagyok a szülői emancipációnak (is). Igyekszem a saját példámmal meghaladni a távoli, vagy éppen butuska apa sztereotípiáját. Azért persze nézek (kosár)meccset is, és számítógépes játékokat is játszom, nehogy teljesen felboruljon a világ egyensúlya. :)