Adventi naptár ötletek

Advent 2014.

 

adventAdvent a várakozás időszaka.

Készülünk a fény születésére.

Nem az ajándék számít, mondjuk gyakran, pedig adni, kapni szívmelengető.

Kedves apróságokkal, környezet-és pénztárcabarát megoldásokkal készültünk ezúttal, hogy az  Adventi Kalendáriumba is szívünk-lelkünk kerülhessen. Szeretettel kínáljuk ötletbörzénket.

A., Saját készítésű könyvecske

 Végy egy keményebb A4-es lapot (pl.: akvarellpapír), melyből A5-ös méretre hajtottál egy borítót. Ezt a te feladatod díszíteni és címmel ellátni (pl. Adventi Naptár 2014.) . Advent minden napján aztán készítetek egy kedves képet magatokról: pl. „ Ilyen kócosak voltunk december 8-án reggel.” Vagy „ Ilyen szuper hóembert építettünk.” stb. Ezeket kinyomtatjátok, és  rövid történetet, illusztrációt is illeszthettek mellé. Szenteste napján végül összefűzöd a lapokat a borító hajtott szélén két helyen ejtett lyukba fűzött szalaggal, és bekészítheted a Karácsonyfa alá.

 B., Kosárnyi meglepetés

Fonott kosárban, fenyőágak között elhelyezett, színes, mártott papírba csomagolt, szizál szállal átkötözött, megszámozott csomagocskák.

C., Naptár örökre

Fenyőfa alakú, pácolt fa háttérbe fekete csavarokat illesztünk, 24 db-ot. Mindegyikre ráhelyezünk- egy-egy számozott, apró, fém vödröcskét, melybe az apró meglepetések kerülnek. Akkor a legszebb, ha a háttér homogén, a vödröcskékhez pedig két fajta színt használunk- piros- fehér, ezüst-arany, ezüst-fehér stb…A vödröcskék tetejét díszíthetjük vékonyka szalagból kötött maslival. Lehet talpat készíteni a fának, de akaszthatjuk falra is.

D., Egyszerű és kedves

Színes anyagokból varrott, szép szalaggal átkötözött, beszámozott zsákocskákba rejtjük a meglepetéseket, melyeket aztán kitömhetünk vattával, és felhasználhatunk lakásdekorációként.

És amiket elrejthetünk…

1. Mézeskalács figurák.

2. Festékfilccel díszített teamécsesek.

3. Filcmanócskák.

4. Kedves karácsonyfadíszek.

5. Aprócska ceruzák szalaggal átkötve.

6. Diákcsemege golyó- darált magvak és aszalt gyümölcsök keverékéből összegyúrt kicsinyke golyók muffin papírban.

7. Üveggolyók, gyöngyök.

8. Fakanálbáb.

9. Saját kezűleg készített ajándékkupon, amire a megajándékozott felírhat egy kívánságot., melyet nálunk válthat be.

10. Jókívánság, vallomás egy szép díszkártyára írva.

11. Ujjbábok.

12. Fabetűcskék, melyekből kirakható a gyermek neve.

13. Finom, meleg, kötött kesztyű.

14. Játékkártya pakli.

15. Hajgumi, hajdísz.

17. Arany diók.

18. Mandarin fejecske- szegfűszeggel kirakott, mosolygó pofit formázva.

19. Illatos párna- illóolajjal (pl.: mandarin) átitatott szárított növényi részekkel tömött, függesztő szalaggal ellátott, textil párnácska.

20. A gyermek fényképének másolata egy emlékezetes pillanatról, kedves keretben- a történet meséjével.

21. Festett kavicsok.

22. Vidám fogkefe.

23. Apró üvegcsében kikevert fürdőolaj- bázisolaj és illóolajok (pl.. levendula, geránium, mandarin) keverékéből.

24. Könyvjelző.

Meghitt Adventi heteket kívánunk!

Hozzászólások

Hozzászólások

Hogy tetszett?