Cseke Eszter és S. Takács András a díjnyertes On The Spot dokumentumfilm sorozat már-már legendás párosa, akik Gázától az afrikai törzsek kis kunyhóin át a Maldív-szigetekig járják a világot kameráikkal. Lassan egy éve, hogy közös gyerekük megszületett, ami legutóbbi sorozatuknak (9 hónap alatt a Föld körül) megindító személyes árnyalatot adott. Az a megtiszteltetés és szerencse ért minket, hogy Eszter úgy döntött, beenged minket a világukba és mesél nekünk az anyaságról, terhességről, szülésről, szoptatásról, utazásról… Ócsai Dorka interjúja következik.
“Amióta csak Esztert ismerem, mindig lenyűgözött az a bátor kíváncsiság, végtelen szabadság, és természetesség, amivel a világot megismerni vágyja! Most, hogy találkoztunk, láttam, hogy az anyaként is pont ilyen vagánysággal és rugalmassággal kezeli Mózest, aki pillanatok alatt bevette a kávézó játéksarkát kislányommal együtt. Mi pedig belemerültünk egy igazán jóleső beszélgetésbe.”
Milyen szépen eljátszanak a gyerekeink. Mondtad, hogy Mózesnek éppen aludnia kéne. Nektek van egy kialakult napirendetek?
Nem ragaszkodunk hozzá. Ébredés után egy pár órával alszik, ez biztos. De nem tartjuk magunkat időpontokhoz. Most, ahogy hoztam a hordozóban, láttam, hogy egy kicsit elpilledt, de ahogy beléptünk és meglátta a játéksarkot, azonnal feléledt.
Így is képzellek Titeket pont, hogy nem vagytok ebben szigorúak.
Soha nem volt olyan, hogy juj, most már aludnia, szopiznia kellene, hanem mindig mindenben alkalmazkodunk. Amikor álmos, akkor alszik, amikor éhes, akkor eszik.
Jól alszik?
Általában igen. Éjszaka is én ébredek fel csak szoptatni. Velünk alszik, és ha egy picit nyöszörög, tudom, hogy éhes, adok neki és alszunk tovább.
Amióta Ő megvan, azóta hány országban jártatok?
Tíz országban voltunk már vele, de azért ezek között sok közeli van: Németország, Spanyolország, Ausztria. De volt már Ománban és Marokkóban is. Ez azért nem kevés, ahhoz képest, hogy tíz hónapos.
Akkor a születése miatt egyáltalán nem álltatok le a munkával?
Dehogynem! Az első 3 vagy 4 hónapban természetesen nem mentünk sehova. Utána a 4. hónaptól merészkedtünk el Németországig. Volt egy pár napos miniforgatás az egyik filmünkhöz. Ezt főleg Andris csinálta, én meg a babával asszisztáltam. Aztán felbátorodtunk és mentünk picit messzebbre, picit hosszabban és nagyon élveztük ezeket az utakat. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, aki utazni szeretne, pár hónapos babával sokkal könnyebb elkezdeni.
A képet Greg Kocsis készítette, forrás: On The Spot
Nehéz volt az első pár hónap?
Az, hogy családdá váljunk hárman, hogy az új felállást megszokjuk: elég rögös út. Nagyon szép, de azért lelkileg fel kell nőni hozzá. Alig alszol, hatalmas felelősség szakad rád, a kapcsolatod is más szintre lép. Már közhely szintig szokták ezt az időszakot emlegetni, de tényleg nem lehet erre felkészülni…
És milyen érdekes, ha akkor kérdezed, azt mondom, hogy igen, nehéz volt. De az első négy hónapban a terhességből még maradt bennem annyi energia, hogy kitartson. Ráadásul a test és energiaérzékelésem is tök más volt. Visszatekintve sokkal nehezebb lett, amikor a fiam elérte a féléves kort, akkor kezdtem azt érezni, hogy Úristen, hogy fogom ezt kibírni, olyan régóta nem aludtam már.
Neked a második könnyebb volt?
Nem. Mert ugyan már volt egy élményem, de ez is teljesen más volt. Mert ilyenkor meg ott van a másik gyerek. Arról nem is beszélve, hogy nincs két egyforma gyerek. Lehet, hogy testvérek, de teljesen mások.
Szomorúan hallom! (nevet)
Milyen volt a terhességed?
Nagyon jó terhességem volt, a fizikai nyavajákat meg már el is felejtettem. Egy csodálatos testi-lelki utazás volt az egész. Nagyon klassz volt az is, hogy a munkánkkal szépen összecsúszott.
Terveztétek, hogy ez a kettő egyszerre fog zajlani?
Nem, inkább azt mondanám, hogy idő közben elkezdtük remélni, hogy na, milyen jó lenne, ha éppen most lennék terhes. Konkrétan emlékszem arra a pillanatra, amikor elkezdtem nagyon vágyni rá, hogy gyerekünk legyen. Egy mexikói születésházban forgattunk egy mindenórás kismamával és a hippi német férjével. Elmentünk egy szülésfelkészítő terhesjógára, amin mindneki a párjával vett részt, és megdöbbentően szép volt. Legalább hét pár zsúfolódott egy kisebb terembe és ennek elképesztő energiája volt. Kevés dolog érintett meg ennyire eddigi útjaink során, mint az, ahogy ők, ott talán elkezdték fölfogni, hogy hamarosan szülők lesznek.
Annyira ügyes volt a lány, aki vezette, hogy tényleg olyan volt, mintha egy angyal körözne a terem felett. Emlékszem, hogy szomorú lettem, először vágytam arra, hogy ne kívülállóként nézhessek egy forgatási helyzetet, szerettem volna megtapasztalni, hogy mit éreznek ezek a párok.
Képzeld el, hogy pár héttel később tudtuk meg, hogy akkor már terhes voltam.
A fotót Emmer László készítette, forrás: On The Spot
De jó! Mikor megtudtátok, akkor eszetekbe jutott, hogy nem utaztok most egy ideig?
Mexikóban derült ki és onnantól kezdve nekünk még egy nagyon hosszú forgatáson kellett részt vennünk. Az zavart leginkább, hogy mire először hazakerültem, addigra majdnem három hónapos terhes voltam. Tudtam, hogy nem muszáj rögtön orvoshoz rohanni, de nagyon kiváncsi voltam és kivételesen még honvágyam is volt, pedig addig ez nem volt jellemző. Azért apukámnak és Andris szüleinek elmondtuk azonnal. Meg elárultuk Angelinanak is, a csodálatos mexikói bábának, akivel éppen forgattunk, és kaptam tőle ajándékba egy fantasztikus terhesmasszázst.
Gondoltatok arra, hogy visszamész hozzá szülni?
Igen, megfordult a fejünkben. De aztán hamar elvetettem. Valahogy azt éreztem, hogy itthon, az itthoni környezetemben szeretnék szülni. Igyekeztünk megteremteni azokat a feltételeket, amikre vágytunk.
Végigdolgoztátok a terhességedet?
Egy ideig itthon voltunk. Megvártuk a 2. és a 3. ultrahangot, láttuk, hogy minden rendben van, aztán újra útra keltünk.
Milyen érzés volt terhesen ennyi szülést végignézned és végigkísérned?
Szerencsére a nehezebbeken addigra már túl voltunk (Szíria, Gáza), ott valóban rémes dolgokat is láttunk. A terhességem időszakára így többnyire már a szép születések maradtak, ami nagyon inspiráló volt a számunkra, de az utolsó születést már Andris forgatta egyedül, mert nekem azt tanácsolták, hogy a hetedik hónap után már ne nagyon legyek szülő nők mellett, mert az ilyenkor ösztönösen érzett empátia és a kísérőben is felszabaduló oxitocin már beindíthatta volna a vajúdást.
Olyan volt a szülésed, ahogy tervezted?
Nem, nem mondhatnám. Voltak olyan pillanatai, de nem. A terhességem vége már őrületes várakozással telt. Csak nem akart elindulni. Emlékszem, hogy a 42. héten álltam az ablakban és csak bámultam kifelé az éjszakába. Aludni se tudtam. Csak teltek a napok és az éjszakák. De semmi. Közben rendszeresen megfigyeltek, szerencsére otthon, nyugodt környezetben. Aztán mikor beindult a vajúdás, akkor az is napokig tartott. Jött és ment a bába.
Voltak nagyon szép órák, amiket Andrissal kettesben tölthettünk és természetesen voltak nagyon nehezek is.
Tudott Neked segíteni?
Igen. Abszolút.Nagyon sokat jelentett, hogy ott volt. Meg olyan érdekes, hogy amikor az ember részt vesz egy ilyen folyamatban, akkor egy idő után ösztönösen tudja, hogy hogyan tud segíteni: hová kell tennie a kezét, hol kell masszírozni, mit kell mondani.
Aztán mi történt?
Egy picit romlott a szívhang. Romlott és visszaállt, majd újra romlott. A bábák pedig azt javasolták, hogy ne kockáztassunk, menjünk be a kórházba.
Csalódott voltál?
Készítettem magam erre, hogy lehet, hogy így alakul. Meg persze nagyon bíztam a bábákban és az orvosomban, ha ők azt mondták, hogy menni kell, akkor menni kell. Persze a kórházban már nem volt háborítatlan a helyzet, sőt, adódtak kifejezetten traumatikus szituációk is. De borzasztóan kifáradtam a többnapos vajúdásban, és baj történhetett volna, ha nem avatkoznak be. Ezt el kellett fogadnunk. Megcsászároztak.
Szerencsére a fiúnk az aranyórát Andrissal tölthette, és amint készen álltam rá, én is megkaptam.
Küzdelmes volt az összeszokás?
Nem, az első pillanatól kezdve együtt aludtunk és az nagyon jót tett. A szoptatásért kellett megharcolnunk. Sajnos a kórházban nem segítettek sokat, azt mondták, hogy ezzel a mellbimbóval sosem fogok szoptatni! Ilyet egy anyának egyszerűen nem szabad mondani! Olyan törékeny az ember önbizalma az új helyzetben, testileg-lelkileg ki van fordulva önmagából és végtelenül kiszolgáltatott. Aztán beszéltünk több szakemberrel, szoptatási tanácsadóval, és szerencsére beindult a dolog. A babánk máig szopizik. Igény szerint. Ahol jólesik neki.
Akkor az Anyatejjel a világkörül kiállítás, amelynek házigazdái és kiállítói is voltatok, igazán személyesen érintett Titeket.
Igen. Az az igazság, hogy nekem az, hogy megetetem a kisfiamat ahol megéhezik annyira természetes és annyira nem kapcsolódik össze a női mell mutogatásával, hogy nem is igazán értem, hogyan zavarhat ez bárkit is. Arról nem is beszélve, hogy ennél kényelmesebb, magától értetődőbb nincs is a világon. Bárhol járunk, mindenhol ehet. Ez is jelentősen megkönnyíti az utazásainkat.
Most is indultok valamerre?
Igen, most egy hosszabb, egy hónapos útra indulunk a Távol-Keletre. Jön velünk egy kedves családtag is, hogy kicsit én is tudjak majd dolgozni, de ne kelljen elszakadnunk. Az az igazság, hogyha nem vihetném magammal, akkor nem is mennék. De szerencsére erről szó sincs. Azt gondolom, hogy az a lényeg, hogy együtt legyünk, bárhol is járunk a világban.
Hozzászólások
A szerzőről: Ócsai Dorka
Almásy Csilla
Kovácsné Augusztinyi Andrea
Boldis-Molnár Anna
Danko Petra
dr. Aschenbrenner Zsuzsanna
Ferencz Judit
Haragh Ági
Holik Tünde
Hornyák Mariann
Horváth Bernadett
Kis-Várday Júlia
Séllei Lilla
Haklik Márta
Mészáros Emese
Monok Sára
Pádár Judit Vivien
Palágyi Kata
Pap Valéria
Gerhát Petra
Pollák Viktória
Somlai Dudi Júlia
Szabó Anna Eszter
Sződy Judit
Ábrahám Vanda
1 hozzászólás
szólj hozzáNagyon retszett. Az én fim már 26 éves és én, mi még egészen másként álltunk hozzá. Azóta sokszor vpl olyan érzésem, ma mennyire könnyebben csinálnám. A “végeredmény” így is nagyon jó. De nem kellett volna mindent olyan görcsösen csinálni.
Hogy tetszett?