„Három gyerek a mai világban, te aztán bátor vagy!” – egy újabb bújtatott megjegyzés arról, hogy nem vagy százas. Lehetséges. Mert ki mondta, hogy könnyű lesz? (Az elméletet és a mézes-mázos önfényezést most hagyjuk.) Ki tudhatja, mi okból vállalod, és miként kormányzod a hajót? (Természetesen teóriák erre nézve is születnek…) „Kis gyerek, kis gond, nagy gyerek, nagy gond”, no hiszen!

Felmerült már benned is, hogy jó volna egy kistestvér. Mert szép volt a várandósságod, a szülésed, és olyan, de olyan jó őt ölelni, ringatni, táplálni, érezni. Vagy éppen ellenkezőleg: szeretnéd megélni teljességében a folyamatot, a sajátotokként, lazán és tudatosan, mert ezúttal valamit biztosan másképpen csinálnál. Az is lehet, hogy a kisfiú mellé egyszerűen csak kellene egy kislány.

Kicsit azért bűntudatod is van, és dacára a sok játszótéri, utcasarki, lépcsőházi, orvosi rendelőben folyt beszélgetésnek, lelked mélyén nem tudod elképzelni, hova osztódsz, ha eljön az ideje.

Lássuk be, most a meglévő gyermek a kedvenced, szinte minden csápoddal rá vagy tapadva. Ritka ajándék- amolyan saját magaddal cinkosan összekacsintós- egy rövidke, csendes, „tűzbe bámulós”, olvasgatós, teaszürcsölős, vízbe merítkezős, teljes hangerős, zenebömböltetős, táncolós, tornászós, sminkelős, szundikálós …(soroljam még? ) saját idő. Beállt a napirendetek, kezded magad kiismerni az anya-világban, és úgy érzed, érted a gyermeket is. Egymásra vagytok hangolva.

Figyeled, mennyi közhelyszerű pillanatkép szavakba öntve, mindabban, amit eddig olvastál?

Az anyai lét sablonokra épül. Igen. A nő a gondoskodó, a nő a tápláló, a védelmező, az ösztönös, az életet adó. Én örülök ezeknek a sablonoknak. Örülök, ha rám illenek, ha beléjük illek, miközben megmaradok annak, akinek születtem. Pedig valóban nem egyszerű.

Van ez a pici a karodban, a kendődben, a hátadon, a melleden, a szívedben. Hova fér el egy újabb babus?

kmberggren kép

Ott a kialakult napirend, amit szerettek tartani, mert biztonságot nyújt, keretet ad. Egy kisbaba boríthat mindent: alvást, evést, sétát, játékot- a házimunkára jobb nem is gondolni! Anyagi szempontból még csak-csak belátható, de azért itt is akadna pótolnivaló mindig. Viszont a szex és a felnőttes időtöltés…ejjj, ez azért eléggé el tudja bizonytalanítani az ember lányát.

Megnyugodhatsz, a nők 99%-a vacillál- ez nem hivatalos adat, de azért nagyjából.

Sőt, a listát megspékelem az újra bálnaméretűre növök című lemez folyamatos lejátszásával- borzasztó belegondolni.

Ránézésre nem állunk valami jól.

És mégis…

Elég bolond tud lenni az az ember lánya, amikor megérzi, hogy valaki bizony már ott van, és helyet kér testében-lelkében, hogy aztán a közös úton megtalálják válaszaikat a kérdésekre, hogy minden reggel meglegyenek azok a kis zoknik azokra a kis lábacskákra. Még akkor is, ha egyik-másik olykor felemásra sikeredik.

Folytatjuk….

Hozzászólások

Hozzászólások

2 hozzászólás

szólj hozzá

Marianna (10 év)

…Tényleg erre gondolok, hogy hogyan lehetne kettőt szeretni?
Még mielőtt megszületett a pici fiam, nem tudtam elképzelni, hogy hogyan fogom őt szeretni, már a pocakban annyira szerettem, egész nap beszéltem neki -biztosan ezért jött hamarabb, hogy megnézze, ki az, akinek be nem áll a szája, és mindig énekel
…és annyira szeretem ezt a ki lényt, aki már másfél éve itt van mellettünk, hogy elképzelni sem tudom, hogyan lehetne ennyire szeretni még valakit, vele együtt… persze tudom, hogy menni fog, mikor meglátom majd a két piros csíkot azon a kis kütyün, már akkor szeretni fogom

reply

Jucc (10 év)

Bizony, szeretni fogod. Ezt elhiheted. A továbbiakban éppen ezekről a dilemmákról szólnak majd a bejegyzések. Gyakorlati és érzelmi megközelítésben egyaránt! Tarts velünk és minden jót!
reply

Hogy tetszett?

Kattintás ide a válaszadás megszakításához

1. Név
2. Email (rejtett)
3. Üzenet

 +  nyolc  =  tizrnnégy

Hozzászólás küldése

A szerzőről: Ferencz Judit

Több, mint tíz éve foglalkoztat tudatosan, miként lehet közel kerülni és maradni egy kisbabához, gyermekhez. A fogantatás pillanatától, a méhen belüli hónapok alatt, szülés közben és utána. Mindvégig. Mert aki egyszer gyermeket hozott világra, örökre anya marad. Ez pedig felelősséggel jár. Gyönyörű, olykor emberpróbáló, nyitottságot és őszinteséget igénylő, megismerései folyamat ez mindannyiunk számára. A gyermek igényeit szem előtt tartó, kötődést elősegítő és támogató módszerek alkalmazása természetes volt mindhárom gyermekem cseperedése idején (és ennek még koránt sincs vége, noha már kinőtték a szopizós, hordozós korszakot). Rengeteget köszönhetek nekik az önmegismerési, elfogadási folyamataimban. Nem feledhetem, milyen volt nekem gyereknek, kamasznak lenni, mit éreztem, gondoltam magamról s a világról. Nem feledhetem, hogy emberek vagyunk, a magunk módján tökéletesek, és egy szülő mindig azt teheti, amit legjobb tudása alapján képes. Nem feledhetem, hogy ők azok, akik „kívülről-belülről” ismernek, érzékelnek rezdüléseimben, hangulataimban - nekik nem hazudhatok, vállalnom kell magamat esendőségemmel együtt, és így kísérni őket az Életben. Ezért is tartom fontosnak azt, hogy minél több édesanyához, édesapához, nagyszülőhöz, családokkal foglalkozó szakemberhez eljussanak azok az ismeretek, amelyek által maguk is tovább léphetnek az aktuális problémákat illetően, válaszokat találhatnak a felmerülő kérdéseikre, nem érzik magukat egyedül késztetéseikben vagy csodabogárnak, amiért ösztönös szeretetüknek kifejezési módokat keresnek. u.i.: ...és amilyen kegyes a sors, immáron ötszörös erővel tanulhatom, mi a dolgom e Földön egy újabb tündéri, kicsi lány és egy túlságosan korán elbúcsúzott gyermek édesanyjaként.