Mennyit híztál? Közöd?!Több Mint Babahordozás

„Mennyit híztál? Közöd?!”

A 28. héten járok negyedik magzatommal. Olvasom, lapozgatom a kismamáknak szánt könyveket, internetes oldalakat. Egyszerűen nem tudom kielégíteni a tudásszomjamat. Dúlaként kívülről tudom szemlélni a várandós vagy a frissen szült anya érzéseit, gondolatait, könnyedén legyintek a tuti recepteket kínáló írásanyagra, s hivatkozok ezer másikra. Anyaként belesimulok a rendszerbe. Olykor jobban, mint szeretném.

Elméleti bukfencek

Mit érez a kismama, mi történik a testével? Miként fejlődik a magzat- számok és mértékegységek. Jótanácsok- mit egyél, mit és mennyit mozogj, milyen zenét hallgass, mit vásárolj meg?

Ó, atyám, mennyire nem érzem magam a sorok között!

Mindemellett kisebb- nagyobb időrendi, logikai bukfencek teszik színessé a történetet. Egy helyütt már az 5. héten kezd szorítani a nadrágom, másutt majd csak a 21. héten következik be az, amit tulajdonképpen már a 12. héten véghez vittem: vettem egy kényelmes kismama nadrágot. Megcselekedtem. Meg én! Bitang rosszul voltam az első hetekben, és igen, nekem szorította a 24 órában émelygő, gyomorsavas büfikkel megörvendeztető emésztőrendszeremet a csini farmerom.

Tanulság: csak magamat idegelem, amikor idegen emberek – egymásnak ellentmondó- átlagaiba akarom testemet-lelkemet bepaszírozni.

A megengedés matematikája

Központi helyet foglal el e cirka 40 hét alatt a „mennyit hízhatsz”? kérdésköre.

Így: megengedő módban.

Megtámogathatjuk spirituális vagy tudományos irányból a dolgot, egy biztos, a nők legnagyobb része „elbukik” a teszten. Erről tanúskodott a Liliputi FB oldalán feltett kérdésre érkezett megjegyzések zöme is. Lógattam épp az orromat egy-két akkoriban bezsebelt megjegyzés miatt, de sorstársaim kommentjei mosolyt csaltak az arcomra. Lepergetni, lepergetni, lepergetni, ami nem épít, és együtt röhögni az ostobaságon. Ez segített abbahagyni a szipogást. Akadtak történetek, melyek olvastán az ismeretlen, tapintatlan fél antihumánus gesztusára inkább így kiáltottam fel: noooormális?! De aztán ismét szembejött a „Mennyit híztál? Közöd?!”- féle frappáns kis dialóg, és máris helyemre kerültem.

Ez a virtualitás kettős arca. Az örök törvény high-tech megtestesülése: ha magad is, de nem egyedül. (Köszi!)

Na, de a matematika!

A priori kijelenthetjük, hogy a kicsiny embrió/ magzat csekély mértékű, illetve nullával határos súlygyarapodást idéz elő. A 14. hét környékén észlelhető- most figyelj!- 2-5 kg gyarapodás, aztán pedig majd a 28. hét környékén „hízhatok” heti 300-500 g-ot. De vigyázat! Az utolsó trimeszterben jön fel ránk a várandósság súlytöbbletének a fele.

Máris mondom, hogy ez így nem igaz sem rám, sem egy sor nőismerősömre.

A melleim például nem írták alá az egyezményes megállapodást- immáron negyedik alkalommal vetették be azt a huncut, kis cselt, hogy 70C-ről 80 E-re növekedtek röpke 12 hét leforgása alatt, így mutatott a mérleg 56 helyett 62-t az 1. trimeszter végére. Khmm…

Oldalakat tudnék teleírni csak a saját tapasztalataimmal, hát még mama ismerőseimével, de nem teszem.

A „Mennyit híztál? Közöd?!”-féle hozzáállás tökéletesen kielégítő megoldás a helyzetre.

Kicsikén

A szülés utáni „van tejed?” mellett a másik nagy kedvenc mindig a „még mindig egyben?!” hitetlenkedő számonkérése volt. Sokan nem is gondolnák, mekkora tapintatlanság ez is! Megkérdezik, mikorra vagyok kiírva. Mondom: valamikor tavasszal születik majd a kicsink.

Szándékosan így. Nem mások írnak ki engem, a babám fog megszületni, amikor neki ideje van. Lehet, hogy a 38. héten, de az is lehet, hogy a 42.-en. Na, bumm.

Én cipelem, én viselem.

Tudjátok, engem amellett, hogy ellágyít az anyaság, rettenetesen reálissá is tesz. Nincs időm fecsegésre, felesleges dolgok átgondolására, megvitatására. Különösen nem olyanokkal, akik semmit nem tettek ahhoz, hogy én vagy valamelyik szerettem jól érezze magát. Rengeteg (értelmes) dolgom van ebben az életben. És éppen emiatt más az időszámítás bennem- ahogy a fontossági sorrend, az élmény megítélése és hát, igen, a saját érzelmeim is. Lassan hömpölyög a belső idő, lassul a testem is, mintha búra mögül tekintenék a külvilág hangos rohanására. Nincs ezzel baj, mert majd én is pörgök újra, de most …most más vagyok.

Az én anyukám már nem él. Pedig milyen jó volna olykor kislánynak lenni még. Kicsit panaszkodni, kicsit pityeregni, kicsit butuskának lenni, naivnak és kicsinek. Jólesőn besimulni a mi rendszerünkbe. A lassúba, a melegbe, a szunyókálósba, a puha papucsosba. Amikor simogatják a hajadat, és valódi szeretettel néznek rád. Akkor is, ha alapból én vagyok a világ legerősebb nője, aki fél kézzel elbírja a mindenség terhét.

Jó volna. De nem lehet.

Csakis én szerethetem magamat eképpen már és a Kedvesem.

Hiszen:

Ez az én testem.

Az én várandósságom.

Ő a mi gyermekünk, aki bennünket választott.

És én ezt szeretném neki meghálálni.

Legyen ez éppen elegendő erre az életre.

Az előző részeket itt olvashatod el

Hozzászólások

7 hozzászólás

szólj hozzá

Jutka (9 év)

Nekem sem él már az anyukám, és ez gyönyörű volt.

Ferencz Judit (9 év)

Ölelés ismeretlenül is.

Hédi (9 év)

Maximálisan osztom,ezt a fajta “szemléletet”!!!

Ferencz Judit (9 év)

Ildikó (9 év)

Egy kis “liliputis” történet a “Még mindig egyben?” sablonhoz.
Három hónapos babámmal sétáltam a védőnöhöz, amikor összefutottam két ismerős nénivel az utcasarkon,akik az aktuális friss híreket vitatták meg éppen.
A “Csókolom!” köszöntés után felhangzott a fenti kérdés,amire, őszintén mondom, részemről a nagy csend és döbbenet volt a válasz… bizonyára rosszul halottam, gondoltam. “Tessék?”
Erre elhangzott még egyszer, de most már a másik nénitől!
Hát rendben, akkor nem én értettem félre. “Már három hónapos!”
Ekkor megváltozott a felállás, mert az ő szavuk akadt el és értetlenül néztek rám.
Már novemberben megszületett! -törtem meg a csendet nevetve, s közben megmozdítottam a szörmés kis sapkát, a kabátom felső gombjánál, hogy láthassák a baba arcát. Mindezt bizonyságul azért,hogy elkerüljem az esetlegesen tovább felmerülő félreértéseket, hogy talán csak a rajtam maradtatott plusz kilók miatt tűnhetek, elefántnyi-hosszúságú időre, még mindíg állapotosnak!
Most már mindhárman jót nevettünk a helyzeten, miközben pici lányom békesen szundikált tovább a kabátom alatt, a népmesés, rugalmas hordozókendőjében.

Liliputi (9 év)

Ildikó! Ez nagyon édes történet! Köszönjük!

Ferencz Judit (9 év)

Hogy tetszett?

A szerzőről: Ferencz Judit

Több, mint tíz éve foglalkoztat tudatosan, miként lehet közel kerülni és maradni egy kisbabához, gyermekhez. A fogantatás pillanatától, a méhen belüli hónapok alatt, szülés közben és utána. Mindvégig. Mert aki egyszer gyermeket hozott világra, örökre anya marad. Ez pedig felelősséggel jár. Gyönyörű, olykor emberpróbáló, nyitottságot és őszinteséget igénylő, megismerései folyamat ez mindannyiunk számára. A gyermek igényeit szem előtt tartó, kötődést elősegítő és támogató módszerek alkalmazása természetes volt mindhárom gyermekem cseperedése idején (és ennek még koránt sincs vége, noha már kinőtték a szopizós, hordozós korszakot). Rengeteget köszönhetek nekik az önmegismerési, elfogadási folyamataimban. Nem feledhetem, milyen volt nekem gyereknek, kamasznak lenni, mit éreztem, gondoltam magamról s a világról. Nem feledhetem, hogy emberek vagyunk, a magunk módján tökéletesek, és egy szülő mindig azt teheti, amit legjobb tudása alapján képes. Nem feledhetem, hogy ők azok, akik „kívülről-belülről” ismernek, érzékelnek rezdüléseimben, hangulataimban - nekik nem hazudhatok, vállalnom kell magamat esendőségemmel együtt, és így kísérni őket az Életben. Ezért is tartom fontosnak azt, hogy minél több édesanyához, édesapához, nagyszülőhöz, családokkal foglalkozó szakemberhez eljussanak azok az ismeretek, amelyek által maguk is tovább léphetnek az aktuális problémákat illetően, válaszokat találhatnak a felmerülő kérdéseikre, nem érzik magukat egyedül késztetéseikben vagy csodabogárnak, amiért ösztönös szeretetüknek kifejezési módokat keresnek. u.i.: ...és amilyen kegyes a sors, immáron ötszörös erővel tanulhatom, mi a dolgom e Földön egy újabb tündéri, kicsi lány és egy túlságosan korán elbúcsúzott gyermek édesanyjaként.