Minden oxi?

Észrevétlen kötőanyag szerelmesek, barátok között, szülő-gyermek kapcsolatban. Egy hormon. A szeretet kémiája. Oxitocin. Amikor felszabadultan éljük át a szeretet leggyöngédebb pillanatait- érintésben, ölelésben, csókban, pusziban, szüléskor és szeretkezéskor-, olyan információs körforgásba kerül testünk-lelkünk, amelyből szabadulni nem lehet. Egy hormon, amelyet a testünk állít elő azért, hogy gondoskodhassunk, azért hogy hűek maradjunk, azért, hogy ne legyen kérdés, mi a feladatunk.

A gyengéd születés, az anyatejes táplálás és az érintés gyógyírt hozó erejével foglalkozó szakemberek mind kitüntetett szerepet tulajdonítanak neki az élet megfoganásától, a szülés óráin át az anyatejes táplálásig. Életre kel a paplan alatt egymást melengető, vigyázó testek között, az ölbe kucorodók esti mese- varázsában, a fájó térdecskére adott gyógypuszival, a cinkosan összekacsintók ötösében.

Az a legjobb az egészben, hogy „csak” te kellesz hozzá és a szeretett lény közelsége Amikor megérkezik a kisbabád, olyan mértékű szeretet és hála ömlik szét a lelkeden, hogy egyszeriben megszűnik a fájdalom és a félelem hatalma. Amikor szopizni kezd, soha nem tapasztalt szeretet-erő ébred fel benned.

Mindeközben a tested gyógyul: a méhed regenerálódik, sebeid beforrnak, stressz szinted pedig a nullához közelít.

Igazságosság és rend irányítja szervezeted: adsz és visszakapsz, hogy újra adhass.

Biztosan hallottál már olyan anyákról, akik szülés nélkül, örökbe fogadott gyermeket voltak képesek szoptatni. Mellük folyamatos stimulálásán, a bőrkontaktuson túl ott dolgozott bennük a kötődés egyre erősödő érzése. Kötődés egy édes kicsi babához, a saját anyai érzéseik megéléséhez. Akkor is, ha fiatalok voltak, akkor is, ha nagymamaként ölelték elvesztett édesanya árva kicsinyét.

Ekkora ereje van. Nem ismer kort és igazából határokat sem.

Pedig csak egy hormon. Kémia.

Életmentő lehet 

Bejárta a világsajtót az ausztrál édesanya esete, aki halottnak hitt kisbabáját búcsú helyett „visszasimogatta” az életbe. A korai kötődés kialakítása sok esetben valóban ennyire életbevágóan fontos. Az egymástól elválasztott anya és kisbabája a legmélyebb gyászt élheti át, ami mindkettejük stressz-szintjét megemeli és később megnehezítheti az egymásra találást, egymás és önmagunk elfogadását.

Intézményes szülések bevett gyakorlata az intravénásan adagolt vegyi másának rutinszerű használata, ami a fájáserősítésen túl nem képes ugyanolyan fizikális és lelki hatást kifejteni, mint az eredeti.

Varga Katalin PhD, az ELTE  Pedagógiai és Pszichológiai Karának docense erről sokkal, de sokkal többet és tudományosabban tudna mesélni. Érdemes olvasni, meghallgatni őt. Én, mint a 6 pár kis zokni egyik párosítója, mosónője és lábikókra felhúzója, csak annyit tudok hozzáfűzni: megéri. Az együtt nevetésekkel, a kedves pillantásokkal, a kicsiny gyerekmancsokkal a tenyeremben, a puha nóziheggyel piszézésekkel, a sírásokkal, a szívet tépő viták utáni kibékülésekkel, a jól megoldott számolás feladat büszkeségével, az összetartozás biztonságot adó érzésével.

Hiába fáj délutánra mindenem, s fáradok le annyira, hogy 2X 2 nekem nyolc.

Nekem így oxi.

 előző részeket itt olvashatod: http://www.liliputi.hu/blog/author/ferencz-judit/

Hozzászólások

Hozzászólások

A szerzőről: Ferencz Judit

Több, mint tíz éve foglalkoztat tudatosan, miként lehet közel kerülni és maradni egy kisbabához, gyermekhez. A fogantatás pillanatától, a méhen belüli hónapok alatt, szülés közben és utána. Mindvégig. Mert aki egyszer gyermeket hozott világra, örökre anya marad. Ez pedig felelősséggel jár. Gyönyörű, olykor emberpróbáló, nyitottságot és őszinteséget igénylő, megismerései folyamat ez mindannyiunk számára. A gyermek igényeit szem előtt tartó, kötődést elősegítő és támogató módszerek alkalmazása természetes volt mindhárom gyermekem cseperedése idején (és ennek még koránt sincs vége, noha már kinőtték a szopizós, hordozós korszakot). Rengeteget köszönhetek nekik az önmegismerési, elfogadási folyamataimban. Nem feledhetem, milyen volt nekem gyereknek, kamasznak lenni, mit éreztem, gondoltam magamról s a világról. Nem feledhetem, hogy emberek vagyunk, a magunk módján tökéletesek, és egy szülő mindig azt teheti, amit legjobb tudása alapján képes. Nem feledhetem, hogy ők azok, akik „kívülről-belülről” ismernek, érzékelnek rezdüléseimben, hangulataimban - nekik nem hazudhatok, vállalnom kell magamat esendőségemmel együtt, és így kísérni őket az Életben. Ezért is tartom fontosnak azt, hogy minél több édesanyához, édesapához, nagyszülőhöz, családokkal foglalkozó szakemberhez eljussanak azok az ismeretek, amelyek által maguk is tovább léphetnek az aktuális problémákat illetően, válaszokat találhatnak a felmerülő kérdéseikre, nem érzik magukat egyedül késztetéseikben vagy csodabogárnak, amiért ösztönös szeretetüknek kifejezési módokat keresnek. u.i.: ...és amilyen kegyes a sors, immáron ötszörös erővel tanulhatom, mi a dolgom e Földön egy újabb tündéri, kicsi lány és egy túlságosan korán elbúcsúzott gyermek édesanyjaként.